Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Hatvanéves az Országos Mentőszolgálat

Sopron - Hatvanéves fennállását ünnepli az Országos Mentőszolgálat. Sopronban méltó módon emlékeznek meg a jelenkor életmentői a jeles évfordulóról. Van mivel büszkélkedni, mert a leghűségesebb város mindig is élenjárt, ha a bajbajutottak szakszerű megsegítéséről volt szó.
1948. május 10-én a magyar fővárosban hivatalosan is megalakult az OMSZ. Ez az a dátum, amitől kezdve egységes megjelenéssel, országszerte azonos felszereltséggel, egy nyelvet beszélő bajtársi közösség szállította és mentette a betegeket, sérülteket. Mentők azonban már jóval korábban is léteztek, igaz, sokáig tűzoltóknak hívták őket...

– A Magyar Szent Korona Vöröskereszt Egylete 1881-ben alakult, a rá következő évre már Sopronban is létrejött a fiókja. Úgynevezett szamaritánus érzelmű emberek szállították a betegeket gyaloghintókon. Tulajdonképpen ez tekinthető a szervezett mentés ősének a városban, de már 1796-ban, ugyancsak Sopronban, kiadták az első magyar nyelvű elsősegély tárgyú könyvet – mondja Tuba Jenő nyugalmazott vezető mentőtiszt, akinek fejében elképesztő mennyiségű adat; név, dátum van elraktározva – minden, ami a mentőzéssel kapcsolatos. – 1887-ben Kresz Géza alapította a fővárosban az első Mentő Egyletet, a mentés hivatalos magyar történelme innen datálódik. De hogy Sopronnál maradjunk: az 1866-ban alapított Soproni Önkéntes Torna- és Tűzoltó Egyesületen belül 1894-ben alakult meg a tízfős mentő alosztály. Ők már lovas kocsival mentek a betegért...

Sopronban a mentőszolgálat az 1880-as évekre nyúlik vissza.
Sopronban a mentőszolgálat az 1880-as évekre nyúlik vissza.

A mentés története során Sopron mindvégig élenjárt. Budapest után a leghűségesebb város vásárolta meg Bécsben az ország második mentőautóját. Ez fehér volt ugyan, de később olajzöld színben, aranyfeliratokkal pompázott az életmentők járműve. 1928-ban a történelmi Magyarország területén összesen 130 ilyen kocsi futott, ebből kettő Sopronban! Az OMSZ megalakulása után itt 1950-ben váltak szét a tűzoltók és a mentők, utóbbiak új állomást is kaptak az Árpád utcában. A nagyon fiatalokat kivéve a soproniak még emlékezhetnek rá, hogy a négykocsis állomást egy kis park vette körül – szorgalmas kezek munkája. Volt itt rózsalugas, kerti tavacska, két évig még egy őzike is...

1969-től egységes rádióhálózattal fedték le az országot, így még gyorsabbá, szervezettebbé vált a mentés. 1974-ben Sopronban munkába állt az első esetkocsi, azaz a mentőtiszttel vagy mentőorvossal kivonuló, komoly felszereléssel bíró mentőautó, ami 1996 óta 24 órás szolgálatot lát el.

A mentőknek évtizedekig otthonául szolgáló épület a kilencvenes években áldásból átokká vált: a leromlott állagú ingatlan végül már veszélyes munkahelynek bizonyult. Új állomásra azonban még várni kellett. Átmeneti megoldásként 2003 nyarán a mentők a kórház egyik pavilonjába költöztek, s csak 2006-ban készült el végleges munkahelyük.

– Ez az épület már az ország egyik legkorszerűbb mentőállomása – mondja vezetője, dr. Erdélyi Miklós. Udvarán emlékhelyet alakítottak ki dr. Gábor Aurél, az oxyológia (sürgősségi orvostan) megteremtőjének tiszteletére – aki (természetesen) soproni volt. Harmincöten dolgoznak itt, a garázsban egy kiemelt esetkocsi és három mentőkocsi áll szolgálatban, plusz egy tartalék autó. 2007 januárjától a győri irányítócsoport fogadja a 104-es hívásokat, és a rádióhálózaton keresztül indítja a szükséges mentőautót. Idén januártól a betegszállítást már csak az üzleti alapon működő betegszállító cégek végzik. Ezzel tovább nőtt a mentés biztonsága, ritkábban fordul elő, hogy nem tud azonnal elindulni egy mentőautó sürgős szükség esetén.

„Operálni csak azt lehet, aki beér a kórházba" – vallják évtizedek óta a magyar mentők. Talán kevesen tudják – merthogy az életmentők szerények is –, hogy a magyar mentőszolgálat a világ egyik legszervezettebb sürgősségi ellátó szervezete. Nem egy ország másolta le róluk szervezeti felépítését, működését: például a sok más területen is irigyelt Finnország.

Május 10-én nyílt nap
– Az OMSZ fennállásának 60. évfordulója alkalmából május 10-én 10 és 15 óra között az OMSZ Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszervezete, a Soproni Mentőállomás a Vöröskereszttel karöltve mentőnapot szervez a Káposztás utcai sporttelepen véradással. – Színvonalas szakmai és szórakoztató programokkal várunk mindenkit. Egyrészt szeretnénk bemutatni ezt a nagy múltú mentőszolgálatot, másrészt kedvet szeretnénk ébreszteni tehetséges fiatalokban, hogy az életmentők munkáját válasszák – mondta dr. Erdélyi Miklós, a soproni mentőállomás vezetője.




Olvasóink írták

  • 9. mtt 2008. május 07. 18:26
    „T. Kobian! Rendőr feleségként és ápolónőként teljesen magaménak érzem az Önök mostoha sorsát, ahol szó nincs sem anyagi sem erkölcsi megbecsülésről. Ön és a társai teszik a dolgukat, amit sajnos sokan természetesnek tartanak. Nincs felnőve ahhoz még a mi társadalmunk, hogy ezt elismerje, csak azután teszi meg (esetleg) ha a saját bőrén, vagy a hozzátartozója révén kerül abba a helyzetbe, amikor már Önöknek kell segíteniük. Talán majd azt is megérjük egyszer, hogy más is tud írni erre az üzenőfalra olyat, vagy hasonlót, mint amilyet én. Addig is kitartást, továbbra is szerettel gondolok Önökre: Molnárné Takács Tünde”
  • 8. Kobian 2008. május 06. 13:20
    „Kedves mtt.
    Társaim nevében is köszönöm megtisztelő hozzászólását”
  • 7. mtt 2008. május 05. 16:34
    „Övezze tisztelet azokat, akik emberéleteket mentenek, - néha egy köszönöm nélkül- hóban, sárban, kánikulában, szakadó esőben. Engem megmentettek, de sajnos nem tudtam akkor és ott megköszönni nekik, most megteszem. Munkájukhoz egészséget kívánok, szerettel gondolok Önökre, kérem tegyük ezt mindannyian.”
  • 6. csabazs 2008. május 03. 19:25
    „bori (5)
    Nem tévedtél el?
    Ez a topik a mentősőkről szól!!!
    Tisztelet nekik!”
  • 5. bori 2008. május 03. 16:38
    „Ez sojnos avilág, de ezt megkell szoknunk "lassan" . Nincs egész komi már példa rá Oroszország sok a szegény és sok a mill-omos mill-árdos. Mi magyarok csak "kurvázunk" Mi voltunk a legjobbak EU; stb és most?? A szajha Románok lepipálnak 2-év mulva.”
  • 4. Zsoké 2008. május 02. 23:03
    „Igazad van erdész,de sajnos a tudat,hogy megmentettem valakit nem teszi teli a gyomromat :(
    Kobian erre gondolt..

    Ezektől függetlenül természetesen várunk mindenkit 10.-én szeretettel ;)”
  • 3. erdész 2008. május 02. 11:12
    „T.Kobian!Volt egy kor, amikor anyagilag nem, de erkölcsileg megbecsülték a mentőket és az erdészeket is!Ezt úgy hivták, hogy szocializmus.De nem kellett, lett helyette ez a sz.r!”
  • 2. erdész 2008. május 02. 10:06
    „T Kobain.Szerintem az anyagi megbecsülésnél többet ér az a tudat, hogy megmentetted egy földön fekvő, sérült, névtelen embertársadat, még ha az nem is köszöni meg.”
  • 1. Kobian 2008. május 02. 08:17
    „Ez mind szép és jó. De sajnos az erkölcsi és anyagi megbecsülésünk a béka seggét közeliti....”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Százmilliós mínusz a soproni kórházban

Sopron - A vizitdíjjal és a napidíjjal eredetileg is komoly elvi fenntartásaink voltak –… Tovább olvasom