Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Hátrányos a tervezett átépítés?

Sopron - Több tucat vállalkozást érinthet hátrányosan a Győri út tervezett átépítése. Az elképzelések szerint az Ipar körúti kereszteződésben egy nagyáruház építése kapcsán jelzőlámpás csomópontot építenek ki, de sem a városból kifelé, sem befelé nem lehet majd balra fordulni – mondta el keddi sajtótájékoztatóján Biczi László, az MSZP önkormányzati képviselője.
Ez hátrányosan érinti a Győri úti gumiszervizt, a bútoráruházat és az Ipar körút ezen részén lévő cégeket. A közlekedőknek napi szinten jelent majd bosszúságot, ha így alakítják ki a kereszteződést. Van olyan vállalkozás, amelyik a tervezett módosítás miatt azt fontolgatja, hogy több évtized után kivonul a városból, fogalmazott a képviselő.

Biczi László hozzátette, Walter Dezső polgármestersége idején erre a kereszteződésre megvolt a körforgalom terve, ám ezt a jelenlegi városvezetés nem támogatta, helyette a szakmai körökben is rossznak mondott terv mögé álltak.

A sajtótájékoztató kapcsán Horváthné Seregély Jolán, az önkormányzat városgazdálkodási osztályának vezetője elmondta, a Győri út bevezetőszakasza az állam tulajdonában van, kezelője pedig a Magyar Közút Kht. A csomópont átalakítását pedig a nagyáruház-beruházásban végzik el. Az engedélyező hatóság ez esetben a Nemzeti Közlekedési Hatóság, az engedélyeztetési eljárás során a soproni önkormányzatnak nem volt hatásköre. A Magyar Közút Kht. és a közlekedési hatóság szakembereinek egybehangzó véleménye és igénye volt, hogy a körforgalom helyett lámpás csomópont legyen, ugyanis az utóbbinál főirányban nagyobb az áteresztőképesség.

Olvasóink írták

  • 8. TancsKaszabell 2009. május 05. 20:25
    „He,he,he, ez jó !
    Régen olvastam ekkora hülyeséget.
    Tessék már megmondani miért kell aláírásokat gyüjteni ilyen egyértelműen káros,sokféle érdeket sértő megoldás ellen? Mi az,hogy a városnak nincs beleszólási joga? Ki állítja ezt?
    Én nem hiszem el! Kinek a finanszírozásában kerülhet sor erre a munkálatra?
    Kinek az érdeke ez ?Ki építi azt a nagyáruházat? Két egymásnak is ellentmondó építési engedély?Adjanak ki egy harmadikat is és ebben rögzítsék,hogy a közműkiváltás munkálatai annak elsődlegesége az életet nem béníthatja meg csak záros határideig.
    Az érdekviszonyokat tisztázni kell az egyes vállalkozás igénye nem károsíthat ötven vállalkozást.Ki a hunyó?Mert mindig van egy hunyó!Aki nyer a többi kárára.Kinek az érdekében került az asztal alá az erről készült terv 2007-ben ?Ki ezért a felelős ?
    Ez ilyen egyszerű !Ha ezekre a kérdésekre választ kapunk akkor eldönthetjük ki mit tesz ezért a városért és mit tesznek a saját érdekük szerint.

    A kényszer az egyes vállalkozás számára is kényszer kell,hogy legyen !!!Fogjanak össze és közösen finanszírozzák meg a már megtervezett körforgalom megépítését.Ez a megoldás!
    Az is érdekelne,hogy a körforgalmat ki vetette el mint megoldást,és milyen megfontolásból tette ezt?

    Csak nem az a baj,hogy ennek a körforgalomnak a szervezésénél Walter Dezső volt szocialista polgármester bábáskodott ?

    Ha már 50 cég számára gondot okoz a közlekedésben hozzátenném,hogy az ott dolgozók jó része nem is beszélve a vásárlókról és az ügyfelekről akik autóval közlekednek,szállítanak be és ki, ugyancsak gondot fog ez jelenteni.Értem a félelmeiket.Igazuk van!

    Manapság komoly küzdelmet vivunk a válság ellen,a recesszió ellen,a munkahelyek védelme
    ugyancsak fontos a számunkra.Lassan minden értelmes ember belátja,hogy a szomszéd,vagy más emberek munkahelye is védelmet érdemel.Ez a közös érdekünk a városban is !

    Nos,mi a szerepe ebben az önkormányzatnak? Erre várom a választ.”
  • 7. Feri1 2009. május 03. 16:13
    „Intel
    Egy normális körforgalom jóval drágább, mint a közlekedési lámpák. Hidd el!
    Egyértelmű, hogy üzemeltetési költsége a lámpás kereszteződésnek van.
    Nem csak az áteresztő képességről van szó. A körforgalomnak több előnye is lenne. De ezt nem is vitattam.
    A legjobb megoldás szerintem az eisenstadti minta megvalósítása lenne. Sajnos a legdrágább is.”
  • 6. Intel 2009. május 02. 16:44
    „Feri1

    Látod ennyit értesz mindenhez...
    A körforgalom igen is olcsóbb még kivitelezésben is!

    Ja, és hosszú távon melyik olcsóbb?
    Szerinted egy lámpás kereszteződésnek mennyi az éves üzemeltetési költsége?
    Szerinted melyiknek van nagyobb forgalom áteresztő képessége?”
  • 5. Feri1 2009. május 02. 11:29
    „Ismerjük az állami cég hozzáállását.
    A város már két éve harcol az elkerülőn létesítendő körforgalmakért. Az önrész biztosított, nagy nehezen az egyik beruházása végre megkezdődött. Azt pedig senki ne magyarázza meg nekem, hogy a körforgalom olcsóbb, mint a lámpás kereszteződés. Körforgalomról beszéltem, ebbe nehezen tartozik bele a Balfi út és a Kossuth L. út "körforgalma". Az közút anyagi v. politikai okokból ott tesz keresztbe a városnak, ahol tud.
    Ui: köszönjük, hogy megcsinálták a Walter kft alatti csapadékvíz elvezetést, de a szégyenletes, hogy csak akkor végezték el, amikor az önkorm. vállalta a finanszírozást. Hasonló pénzből készült a pláza fölötti jobbra kanyarodó sáv. Miért az önkorm. szűkös költségvetéséből kell elvégezni az állami feladatokat?!”
  • 4. Intel 2009. május 02. 07:36
    „Feri1

    Dolgozik ismerősöm a KHT-nál.
    Ha a város leül velük tárgyalni körforgalomról, és lehetséges kivitelezni, akkor azt építenek oda...
    Walter féle terv miért nem volt jó?
    Ne akard itt megetetni a hülyeséged...
    Szerinted egy város vezetésnek nincs beleszólása a Közút fenn tartású utakba?

    Magad se hiszed ezt el...
    Ja, és kár, hogy nem ott van vállalkozásod...
    Nem tudom, hogy te mit tennél....”
  • 3. Feri1 2009. május 01. 16:06
    „Olvasd el még egyszer a cikket, világosan leírják, hogy ki a városon áthaladó főutak gondnoka, engedélyeztetője és kivitelezője!
    Mindenki tudja, hogy ifjú baloldali lévén utálod a mostani város vezetést, de legalább a tényekre legyél tekintettel!”
  • 2. Intel 2009. április 30. 17:09
    „Még valami!
    Egy körforgalom építése 30-70millió Ftba kerül.
    Sopronban ennyi összegért épültek.
    A lámpás kereszteződés pedig 100millió Ft körül van...

    Na és tessék belegondolni, hogy pénteken mennyi időbe kerül amíg a győri úton beérünk a városba?
    Mikor majd bedugul, és a kereszteződésekben ragadnak az autók.....”
  • 1. Intel 2009. április 30. 17:07
    „Azt építenek oda amit város szeretne...
    Persze tudni kellene tárgyalni a Győri KHT-val...
    A győri útra nem szabadott volna egy lámpás kereszteződést sem tervein, inkább dupla körforgalmakat.

    Az, hogy vállalkozásokat visznek el Sopronból nem csoda mikor egy vállalkozás ellenes önkormányzat van hatalmon.
    Mikor állt ki Fodor a Soproni vállalkozók mellett?
    Az építkezéseket is milyen cégek kapják meg?
    Menekül mindenki a városból, ezért nincs adó bevétel!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Filmet forgattak a Vasfüggönyről

A Retuters hírügynökség filmet forgatott szerdán Sopronban, Hegykőn, illetve a Vas megyei… Tovább olvasom