Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Határzár Ágfalvánál - Kövekkel torlaszoltak el egy utat Ausztriában

Kövekkel, szalmabálával torlaszolták el osztrák oldalon azt az utat, amelyet a magyarok azután fedeztek fel, miután bevezették az időszakos határzárt.

- A leleményes magyarok mindig kitalálnak valamit, erre is lesz megoldás - mondja egy ágfalvi, azzal kapcsolatban, hogy osztrák oldalon lezártak egy földutat.

Mint megírtuk, idén március 31-től munkanapon reggel 5-8 óra, illetve délután 16-19 óra között a személyautók nem használhatják az Ágfalva és Somfalva (Schattendorf) közötti utat.

Ennek oka az volt, hogy a két településen több ezer autós haladt át, mert így több tíz kilométert rövidítettek a Bécsújhely (Wiener Neustadt) térségében dolgozó magyarok. Az utat pedig eredetileg nem ekkora forgalomra tervezték, az alapötlet az volt, hogy könnyebben tarthassák a kapcsolatot a határ mentén élpők.

Mire nem jók a virágok
Mire nem jók a virágtartók...


Ám hiába a tiltás, sokan továbbra is erre közlekedtek, mégpedig úgy, hogy egy földúton érték el Somfalvát, majd onnan már a korábbi útvonalon haladtak tovább.

Ennek most vége, mert a torlasz miatt maximum gyalog lehet áthaladni.

- Ha elérnék azt, hogy a helyiek továbbra is korlátozás nélkül használhassák ezt az utat, akkor semmi bajunk nem lenne - összegezte véleményét, a már említett ágfalvi férfi. - Azt tapasztaljuk, hogy jelentősen csökkent az átmenő forgalom, de délután öt óra előtt érezhető egy erősödés.

Ausztria oldalon rendszeresen járőröznek a rendőrök. Ám mégis vannak olyan magyarok akik kockáztatnak, s ha nem látnak rendőrt, akkor a tiltás ellenére is áthajtanak a határon.

A legtipikusabb eset még az, hogy többen összeállnak. Ilyenkor a csapat egyik tagja korábban indul, és Sopronnál lépi át a határt. Társai Ágfalvánál leteszik az autójukat, majd ők gyalog átsétálnak, s átülnek az osztrák oldalon várakozó autóba.

Kövekkel, szalmabálákkal, esetleg beton virágágyással állnák útjukat a magyar autósoknak.
Kövekkel, szalmabálákkal, esetleg beton virágágyással állnák útjukat a magyar autósoknak. A magyarok pedig elávolítják az akadályt.



-  A korlátozás bevezetése után jelentősen csökkent az átmenő gépjármű forgalom. A leginkább érintett utcákban, most tudnak ablakot nyitni az ott lakók. Biztonságosabb lett a közlekedés is – mondja Pék Zsuzsanna Ágfalva polgármestere. Az viszont gondot jelent, hogy a tiltás mindenkire érvényes.

Februárban levelet írtunk a Burgenlandi Tartományi Hivatal Közlekedési Osztályának, és a környező osztrák települések polgármestereinek, melyben egy más javaslatot tettünk a forgalomcsökkentésre, megjegyezve, ha javaslatunkat nem fogadják el, akkor a környező települések és Ágfalva lakosságát mentesítsék a tiltás alól. Erre választ nem kaptunk.

A korlátozás bevezetése óta is többször tárgyaltunk Somfalva polgármesterével, aki kérte, hogy a mentességre térjünk vissza a tartományi választások után.  A voksolás megtörtént, így levélben kértük újra a somfalvi polgármestert a mentesítésre. Telefonos megkeresésünkre a somfalvi jegyző azt ígérte, hogy a napokban választ kapunk. 

A polgármester megosztotta velünk az Europe Direct információs központ közleményét:

„Schengeni határ-ellenőrzési kódex 20-ik cikke értelmében a schengeni belső határok bárhol és bármikor átléphetőek. A 22-ik cikk értelmében a tagállamok kötelesek megszüntetni a belső határokon a közúti határátkelőhelyeken zajló folyamatos forgalom valamennyi akadályát.

Mindazonáltal ez nem jelenti azt, hogy bizonyos utak használatát ne lehessen korlátozni bizonyos járművek előtt például környezetvédelmi vagy egyéb forgalomszervezési okokból.

Ennek megfelelően a forgalomkorlátozó tábla, ami a forgalmat bizonyos órákban csak biciklisekre és mezőgazdasági járművekre korlátozza, indokolt lehet a magyar Ágfalva és az osztrák Somfalva között, ha a városi tanács korlátozni akarja a forgalmat  csúcsforgalmi órákban. Azonban nehéz megállapítani a megadott információk alapján a forgalomkorlátozás indokoltságát az osztrák hatóságok részéről."

A somfalviak azt mondják, ezt az utat nem arra tervezték, hogy napi 2300 jármű közlekedjen rajta.

A kövek és a sorompó
A kövek és a sorompó. Fotó: Facebook


Ezen autósok pedig valahol megjelennek: vagy Sopron keresztül haladnak és így kerülnek, vagy új utakat keresnek. Ez utóbbit pedig már érzik a somfalva környéki települések, ahol megnőtt a forgalom.

- Térségi problémáról van szó, amelynek Ágfalva az egyik eleme - tette hozzá Pék Zsuzsanna.

- A tervek szerint a majdani M85-ös gyorsforgalmi útról lesz egy lecsatlakozás Sopronban, mégpedig az Észak-nyugati elkerülő. S ennek folytatásaként új út épülhet a településeket elkerülve a tervezett Ágfalva Lépesfalva határátmetszési pontig. A téma a megyei közgyűlésen is napirendre került.

Célunk, hogy a magyar-osztrák államhatárt átszelő közlekedési hálózat tervezett fejlesztései között az „elsődlegesen magvalósítandó" kategóriába sorolják át a halasztható kategóriából. 

Volt már korábban is

Somfalvánál egyébként nem a mostani az első eset. 2013. októberében mobil sorompóval zárták el az Ágfalva és Somfalva közötti utat a gépkocsiforgalom elől az osztrák település vezetői. A lépést akkor azzal indokolták, hogy a búcsúi események miatt a rendezvény területékre ne lehessen autóval behajtani.

Lépesfalván virágágyás

Akkor, amikor szabad lett az átjárás a határon, Lépesfalván (Loipersbach) hatalmas kőtömbökkel zárták le az utat. A torlaszt idő közben betonvirágágyásra cserélték. A lényeg azonban nem változott: a járműforgalom itt nem haladhat.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felkészülés A bábjátékosra - fotók

Bábanimáció és a mutatványos színház címmel felkészítő tréninget tartott Katona Imre rendező a… Tovább olvasom