Kisalföld logö

2018. 07. 19. csütörtök - Emília 18°C | 27°C Még több cikk.

Határ menti ingázás

Idén 150-nel több ingázó munkavállalási engedélyt adnak ki az osztrákok, de még így is sokan hiába várnak rá.

A szomszédban elsősorban a vendéglátósok  érdeklődnek a magyar munkavállalók iránt.

Idén újabb 150 magyar kaphat ingázói munkavállalási engedélyt a határ mentén, miután a tavalyi 1900-ról 2050-re emelkedett a kontingens. Az osztrák munkaadók részéről bizonyos területeken, mint példul a vendéglátás, nagy az érdeklődés a magyar munkavállalók iránt. Ennek elsősorban az az oka, hogy az éjszakába nyúló munkára alig van osztrák jelentkező.

Szatmári József, a Vas Megyei Munkaügyi Központ nemzetközi osztályának vezetője a Kisalföldnek elmondta: a határ menti ingázó munkavállalásra vonatkozó egyezmény keretében tavaly összesen 850 kérelem futott be a három érintett munkaügyi központhoz.

Többszörös túljelentkezés

Tavaly 360 engedélyt adtak ki, amellyel Burgenlandban és az alsó-ausztriai Bruck an der Leitha járásban lehet munkát vállalni. A határ mentén munkát vállalók 70 százaléka Győr-Moson-Sopron megyei, a többi Vas, illetve Zala megyéből való. Az egyezmény szerint három szakmacsoportba fogadják a burgenlandi cégek a határ magyar oldaláról érkező munkásokat: a vendéglátóiparban, a mezőgazdaságban és az ún. egyéb kategóriában, amely különböző szakmunkákat ölel fel. A kiadható néhány száz engedélyre óriási a túljelentkezés, ráadásul kikérése sem egyszerű. A szabályok szerint a magyar munkavállalónak elsőként egy olyan osztrák céget kell találnia, aki kiállít számára egy ún. munkáltatói ígérvényt, azaz, amennyiben az illető megkapja a munkavállalói engedélyt, akkor foglalkoztatja.

Kismartonban döntenek

A jelentkezőnek ezt követően a megyei munkaügyi központhoz kell benyújtania kérelmét, ahol az adatai bekerülnek a nyugat-magyarországi számítógépes adatbázisba, amely a burgenlandi munkaügyi központ számára is elérhető. Ezek után a tartományi munkaerőpiaci szolgálat dönt arról, hogy ki kaphat munkavállalási engedélyt. Szatmári József elárulta: jó eséllyel csak azok indulnak, akiknél az osztrák munkaadó is kimutatja szándékát a kismartoni (Eisenstadt) munkaügyi központban. 
Bizonyos szakmák képviselői, például a kőművesek számára esélytelen az ingázói engedély megszerzése. A lakatosoknak, az esztergályosoknak, a gépkocsivezetőknek, illetve a szakképzett vendéglátósoknak érdemes próbákozniuk, mert ezekben a munkakörökben ad ki engedélyt a burgenlandi munkaügyi központ.

A tapasztalatok szerint kevés a felszabaduló hely, mert aki egyszer megszerezte az osztrák munkavállalási engedélyt, az általában nem jön vissza Magyarországra dolgozni, ráadásul tavaly május elseje óta az, aki egy évet folyamatosan ingázóként dolgozott, szabad munkavállalási engedélyt kap, amellyel Ausztria egész területén munkát vállalhat.

Szezonális engedélyt is lehet kérni

Az ingázói munkavállalási engedélyen kívül lehet  szezonális engedélyt is kérni, amelyet például az őszi betakarítás idejére szoktak kiadni az osztrák hatóságok. Amennyiben valaki jól beszél németül, nem töltötte be a 35. életévét, és legalább két éves munkatapasztalattal bír, érdemes a gyakornoki munkavállalási engedély megszerzésével próbálkoznia, amelyet ötven hétre, azaz majdnem egy évre adnak meg. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Út Soprontól ©opronig

Akár történelminek is nevezhető az a kapcsolatfelvétel, ami a napokban jött létre a megyei soproniak és a horvátországi ąoproniak között. Soprontól ©opronig valamivel több mint három óráig tartott az út.
A Sopronban élő Krizanits István és Ragats Róbert civil kezdeményezésként a horvátországi ©opronban élők felkeresésére indult. Tovább olvasom