Kisalföld logö

2018. 02. 23. péntek - Alfréd -1°C | 2°C Még több cikk.

˝Hát mégis szép ez a világ!˝

˝Meglepett és meghatott az a hatalmas figyelem, kedvesség és jóakarat, ami ért bennünket az elmúlt hetekben˝ – mondja Garamai Imréné, aki tízéves unokájával a Kisalföld adventi ablakainak egyikében szerepelt. Ismerősök és ismeretlenek adták ezután kézről kézre a kilincsét.
 
Garami Imréné nem szívesen kér, hogy hónapokkal ezelőtt mégis levelet írt a Lapcom Média Alapítványnak, az azzal magyarázható, hogy egyre kilátástalanabbnak érezte életüket. Férjét már 15 éve elvesztette, lakását a hitel vitte el, ötéves kora óta egyedül neveli tízesztendős unokáját, Márkot. A Kisalföld adventi cikksorozatában mutattuk be sorsukat, s ezzel új időszámítás kezdődött Garamiéknál...

– Szinte hihetetlen, ami történt! Ahogy megjelent a fotónk és a történetünk a Kisalföldben, alig győztem fogadni a telefonhívásokat, sorra jöttek a jó szándékú megkeresések – meséli szinte megfiatalodva a nagymama, akinek jól nevelt kis unokája is megfeledkezik most az illemről és fülig érő szájjal mutatja sorban az ajándékokat, amiket ezúttal nem a Jézuska hozott titokban, hanem a sok-sok támogató.

Garami Imréné újra tud hinni a jövőben, Márk pedig boldog a sok ajándékkal.
Garami Imréné újra tud hinni a jövőben, Márk pedig boldog a sok ajándékkal.

– Gyűjtöttek nekünk fodrászatban, interneten, boltokban. Ismerősök és ismeretlenek állítottak be, rengeteg ruhát kaptunk Márknak, hoztak számítógépet, cipőt, kabátot, élelmiszert. Kaptunk mozijegyeket, focimezt és kosárlabdát, automata mosógépet. Volt, amikor tizenöt német úr csengetett be, két hatalmas távirányítós autót hoztak...

– Akkora az egyik, hogy beleférek a dobozába – kotyog közbe boldogan Márk, magához szorítva Atit, az új macit. Az is ajándék volt.

– Nem is tudom mind felsorolni és eléggé megköszönni – folytatja Garami Imréné. – A kapott pénzt félretettem, hiszen ebből a bérelt lakásból mennünk kell, az albérlet pedig nagyon drága. Pedig még lakást is ajánlott egy pesti vállalkozó, dehát a Duna túloldalán, nekem meg itt élnek a gyerekeim. Boldoggá tett ez a sok jó szándék, visszaadta az életkedvemet, bizakodóvá tett. Hát mégis szép ez a világ! Bár a legnagyobb problémánk, a lakáskérdés még nincs megoldva, most már látom, hogy nem hagyják magára az elesetteket. Sok a jó ember...

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Baleset a 85-ösön: három autó ütközött a hegykői elágazásnál

Véget ért a félpályás útlezárás Fertőszentmiklós és Sopron között, ahol három autó ütközött… Tovább olvasom