Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 24°C Még több cikk.

Hasznosul a világörökség tantárgy

A fertődi Porpáczy-középiskola fiataljai a világörökség tantárgy keretében hat település fejlesztési lehetőségeinek kidolgozásában vesznek részt.
Amióta kultúrtáj kategóriában a Fertő és környéke a világörökség része, a fertődi Porpáczy-középiskola nemes küldetésének érzi, hogy a világörökséget tantárgyként oktassa.

– A kilencedik és a tizedik osztályosok heti másfél-másfél órában ismerkednek a speciális tantárggyal – mondta Horváth Attiláné igazgatóhelyettes, aki tankönyvet is írt a világörökség témájában.
„ Arra törekszünk, hogy pedagógiai szempontból ne pusztán elvi síkon közelítsünk a világörökség fogalmához, hanem a gyakorlat oldaláról is hasznos lehetőségek bontakozzanak ki a fiatalok előtt."

– Idén például a tanulók olyan településfejlesztési projektben vesznek részt, amelyben maradéktalanul érvényesülhet a kreativitásuk, ötletgazdagságuk. Sarród, Fertőd, Fertőszéplak, Hegykő, Nagycenk, Fertőrákos múltját és jelenét, továbbá lehetséges jövőjét térképezi fel a 10. osztály tanulóiból kialakított hat csoport. A fiatalok górcső alá veszik az adott helység gazdasági, kereskedelmi, kulturális jellemzőit, a helyi erősségeket és a hiányosságokat, és számba veszik a fejlődés lehetséges irányait, azok kihatásait. Fölkeresik a polgármestereket, hogy alaposabb ismereteik legyenek a településfejlesztés kérdésköréről, a helyi sajátosságokról. A polgármesterek mindenütt partnerként fogadták a középiskolásokat, s ez a gesztus újabb lendületet adott a munkához.

– A magyar települések mellett hat osztrák község településfejlesztéséről is tájékozódnak a csoportok, majd összehasonlítják a kapott eredményeket. Diákjaink mindezek után településfejlesztési ötlettárat állítanak össze, rangsorolva a tennivalókat. A tanulmányokat – kiadvány formájában – tavasszal eljuttatjuk a Fertő Világörökség Magyar Tanácsa Egyesülethez, s reményeink szerint a hétköznapok világában is hasznosulni fognak fiataljaink meglátásai, életrevaló településfejlesztési elképzelései.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Brüsszel, Európa fővárosa

Két nap Brüsszelben elég arra, hogy a legfontosabb látnivalókat megnézzük, de kevés, nagyon kevés ahhoz, hogy megérezzük a város sokszor rejtett „ízét”. A turisták első célpontja természetesen a Grand Place. Az impozáns tér valamikor a céhek központja volt, de az épületek többsége nem élte túl az 1695-ös francia támadást, a városháza azonban épségben maradt. Tovább olvasom