Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Hasiskender egy peresztegi pincében (Galéria!)

Indiai vadkender ültetvényt találtak a soproni nyomozók egy peresztegi családi ház pincéjében és a kertben lévő kukoricás között. Az összesen 106 tő növényből mintegy 15 millió forint értékű marihuána árulható ki.

Egy peresztegi családi házban folyó gyanús tevékenységről érkezett bejelentés a Soproni Rendőrkapitányságra. A bejelentő szerint a Főutcán lévő épületben lakók feltehetően kábítószert termesztenek. A kapitányság közrendvédelmi és bűnügyi nyomozói hétfőn, kora délután jelentek meg a háznál.



Vadkender fogás Peresztegen!


A bűnügyi osztályvezető, Nagy Ernő alezredes elmondta lapunknak: a kérdéses ingatlan előtt ellenőrizték egy odaérkező autó vezetőjét és utasát - egy 33 éves férfit és egy 32 éves nőt - akik együtt laktak ott. A nyomozók a ház pincéjében egy hasiskender ültetvényt találtak, a növények szinte teljesen kifejlett állapotban voltak.

A berendezést felkészült ember alakíthatta ki, a légkondicionálótól a világításon át a párabeállításig. A lakásban még 122 gramm szárított marihuánát találtak a rendőrök, ami eredetileg 150 gramm volt. A férfi elmondása szerint ő szívta el a többit, s a növényeket is magának termesztette. Ezt ugyan cáfolni látszik, hogy a kertben lévő kukoricás között is termeltek indiai vadkendert, így a pincében találtakkal együtt összesen 106 tövet "arattak le" a rendőrök.

Ekkora mennyiségből szűken számolva legalább 10 kilogramm szárított marihuánát lehet előállítani, aminek a fogyasztói szinten számított értéke eléri a 15 millió forintot.

Az alezredes elmondása szerint a büntetlen előéletű nő nem ismerte el a termesztés tényét. A férfi ellen jelenleg más eljárás nincs folyamatban. A rendőrség visszaélés kábítószerrel bűncselekmény miatt indított eljárást. A lefoglalt hasiskender vizsgálatába botanikus és vegyész szakértőt vonnak be, az ő véleményük alapján határozzák meg a kábítószer mennyiségét.

Amennyiben az meghaladja a jelentős mennyiség alsó határát, a bíróság 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztést szabhat ki a gyanúsítottakra.

Olvasóink írták

  • 19. Zsuzsannám 2009. november 28. 20:31
    „És végül kapott valamit?Bünti?Ilyesmi?Miért nem számolnak be arról is?”
  • 18. Csodabimbó 2009. július 15. 12:05
    „Persze, h nem a betegek használják, de akik használják, azok lehet nem is lesznek betegek.

    A lakosság 30 százalékának nagyon nagyon komoly lelki gondjai vannak, amit egy részük szintetikus csodagyógyszerekkel kezel orvosi utasításra, a másik része meg csavarodik a spirálban lefelé. Mindkét út modern kori betegséggé, majd halállá fajul. A marihuána ad egy új impulzust, amibe nem halsz bele és EGÉSZSÉGESEN lehet vele élni, mert az alvásod mélyebb és jobb minőségű lesz, mint tiszta embertársaidé.
    Én nem akarok senkit meggyőzni semmiről, csak sajnálom, h vakok vagytok és nem érzitek milyen irányba változik ez az egész kérdéskör, hogy miért nem érzitek az erőt, ami e mögött épül, azt nem tudom, talán nem járjátok a világot, nem beszéltek fiatalokkal. mindez a ti dolgotok, én csak felhívom a figyelmet egyes dolgokra, h kevésbé érjen meglepetés titeket.”
  • 17. lacag 2009. július 15. 12:00
    „Érdemes egymás mellé tenni a két kifejezést: ADDIKCIÓ - SZABADSÁG!”
  • 16. lacag 2009. július 15. 11:58
    „Ok!

    Na megint ez az alkohol kontra drog! Nem gondolnám, hogy egy lehetséges káros hatásokkal járó szerrel lehetne igazolni egy másik bizonyítottan addikcióra hajlamosító anyag létjogosultságát.
    Mert ugye azt senki sem vitatja, hogy a marihuánafogyasztásnak csak jó és előnyös oldala lenne. Ez a "mindenki döntse el maga", pedig szerintem a két leginkább közösség és társadalmi kohéziót romboló dolog alapja...a felelőtlenségé és az önzésé...

    Na mennem kell...további jó füstölgést:) De azért minden marihuánafogyasztónak ajánlanám, hogy gondolkozzon el azon, hogy az általa használt szer köré épített misztérium, miszerint a fű szabaddá teszi az elmét, mennyire igaz akkor, amikor ez az állapot csak egy "pótszer" segítségével érthető el számára...”
  • 15. Csodabimbó 2009. július 15. 11:45
    „lacag,

    Egy egészséges embernek legyen már joga eldönteni, h használja, avagy nem... relaxációs célokra, vagy bármire.
    Egy beteg ember miért nem használhat marihuánát saját egészsége érdekében? Van olyan 70 éves egyedülálló ember, aki haza csak aludni jár, reggeltől estig, a kocsmában iszik. Pár alkalommal próbálta a marihuánát és olyankor jókedvűen, újfajta érzésekkel tért haza - ezt kiegészítve egy terápiával, akár tartalmas öregkort is élhetne, beszélgetések révén átadhatná tapasztalatait a fiataloknak, de meg sem lehet kísérelni ezt a fajta segítséget, mert börtönbe kerülhetsz. Emberünknek, akit sokan tisztelnek még most is, marad az alkohollal rásegített gyors vég. Nincs az az ember, aki más szer segítsége nélkül segíteni tudna rajta...”
  • 14. lacag 2009. július 15. 11:41
    „Sőt még csak azt sem gondolnám, hogy a fogyasztók szignifikáns része mondjuk daganatos megbetegedésben, vagy anorexiában szenved, esetleg valamiféle krónikus nagyfokú fájdalomérzettel járó betegséggel küzd stb....”
  • 13. lacag 2009. július 15. 11:37
    „Azt azért ugye Te sem gondolod komolyan, hogy a hazai marihuánafogyasztók kizárólag egészségügyi illetve gyógyászati célból veszik magukhoz a vadkendert?”
  • 12. lacag 2009. július 15. 11:31
    „FELTENNÉM MÉG EGYSZER A KÉRDÉST!

    Csak azt mond meg nekem, hogy mindez miért indokolja a marihuánafogyasztást, a teljesen "normális" és egészséges emberek körében???”
  • 11. Csodabimbó 2009. július 15. 11:23
    „A gyógyszergyárak azért akarják, azt, hogy csak a szintetikus THC legyen legális, mert a nyers cannabisból készült egyszerű kivonatok többszáz-féle hatóanyagát a gyógyszergyárak szabadalmai nélkül használnák, és ez csökkentené a hatalmas monopolizált profitokat.

    A természetes gyógyszerek versenyének aláaknázása

    Az Eli Lilly, a Pfizer és mások elveszthetik roppant magas hasznot hozó szabadalmaik teljes monopóliumának legalább egyharmadát az olyan gyógyszerekkel kapcsolatban, mint a Darvon, a Tuinal, a Seconal és a Prozac (valamint más szabadalmaztatott gyógyszerekkel kapcsolatban, az izomkenőcsöktől az égési sérülések esetén alkalmazható kenőcsökig, és ezer más termékig), egy bárki által termeszthető növény, a kender miatt.
    Nem különös, hogy az amerikai gyógyszergyártók adják a mintegy 4000 "Családok a marihuána ellen" típusú szervezet támogatásásnak csaknem felét Amerikában? A támogatás másik része az Action-től (egy szövetségi Vista ügynökség), és az olyan dohányvállalatoktól származik, mint a Philip Morris, illetve az olyan szeszesital- és sörgyártó vállalatoktól, mint az Anheuser Busch, a Coors stb., avagy "közönségszolgálatként" az őket képviselő hirdetési ügynökségektől.”
  • 10. lacag 2009. július 15. 11:14
    „Kedves csodabimbó!

    Ez eddig mind OK, még akkor is ha az általad idézett könyv tele van félinformációkra alapozott jókora csúsztatásokkal! Csak azt mond meg nekem, hogy mindez miért indokolja a marihuánafogyasztást, a teljesen "normális" és egészséges emberek körében. Mert ugye attól, hogy a morfint használják a gyógyászatban, normális embernek nem jut eszébe csak úgy benyomni egy adagot, azért mert jó és felszabadult érzést ad...

    Idézeteket pedig én is tudnék hozni ezerszám:

    "Az addikció, vagy ahogyan manapság nevezik, a függőség, dependencia, mint neuropszichiátriai betegség idegsejthálózati mechanizmusairól is egyre többet tudunk. Néhány speciális, összekapcsolt agyterület hálózatát jutalmazási vagy kielégültségérzési központként ismerjük. Emberben ennek ingerlése intenzív örömérzetet okoz, de ugyanezt a hatást érhetjük el, ha ebben a központban dopamin szabadul fel. Bizonyított, hogy a kannabinoidok dopamint szabadítanak fel a kielégültségérzet központjában, ami a szorongás oldása mellett a másik alapvető komponense az euforizáló hatásnak. Súlyos probléma azonban, hogy rendszeres fogyasztás esetén ennek az idegsejthálózatnak megemelkedik az ingerelhetőségi küszöbe, azaz rendkívül nehéz lesz természetes úton - például célok elérésével, kitartó munkával szerzett sikerekkel - aktiválni ezt a központot. Egy füves cigarettával sokkal egyszerűbb, még emelkedett küszöb esetén is, öröm- vagy kielégültségérzetet elérni. Minden bizonnyal ez magyarázza, hogy a marihuána-fogyasztók között gyakori a céltalanság és alulmotiváltság, illetve a hedonizmus, a kielégülés folyamatos, esetenként gátlástalan keresése." Dr. Freund Tamás”
  • 9. Csodabimbó 2009. július 15. 11:08
    „A róka bejuttatása az egészségügyi ellátás baromfiudvarába

    A gyógyszergyárak áttettek minden kutatást és támogatást a szintetikus THC, CBD, CBN stb. analógok területére, azzal az ígérettel, hogy az új szerek csak akkor kerülnek piacra, ha nem lesz semmilyen "kábítószer-hatásuk". Az Eli Lilly kijött a Nabilone-nal, majd később a Marinollal, a THC Delta-9 másod unokatestvérével, és a kormánynak nagy eredményeket ígért.
    Az Omni magazin 1982-ben azt állította, hogy 9 év után a Nabilone-r még mindig gyakorlatilag hatástalannak tekintették, összehasonlítva a valódi, otthon termesztett, THC-ben gazdag kenderrügyekkel; és a Marinol csak a betegek 13 százalékánál olyan hatásos, mint a marihuána.
    A marihuána használók többnyire egyetértettek abban, hogy nem szeretik a Lilly Nabilone-jának vagy Marinoljának a hatásait. Miért? Mert a Marinol esetében három-négyszer erősebb euforikus állapot elérésére van szükség ahhoz, hogy néha el lehessen érni ugyanazt a jótékony hatást, mint a jó minőségű kenderrügy szívásával.
    Az Omni 1982-ben azt is állította (és ez igaz 1998-ban is), hogy miután több 10 millió dollárt és 9 évet fordítottak az egészségügyben alkalmazható szintetikus marihuána-összetevők kutatására, "ezek a gyógyszergyárak teljesen sikertelenek", míg ezzel ellentétben, a nyers, szerves cannabis "kiváló gyógyszer", amely természetes módon rendkívül jól hat számos betegség esetében. Omni felvetette azt is, hogy a gyógyszergyárak kérjék a kormánytól: a betegek érdekében tegye lehetővé "nyers gyógyszerkivonatok" árusítását...”
  • 8. Csodabimbó 2009. július 15. 10:37
    „a 19. század szupersztrádája

    A marihuána Amerika első számú érzéstelenítője volt az aszpirin századforduló körül történt újrafelfedezése előtt. 1842-től 1900-ig a cannabis jelentette az eladott gyógyszerek felét, miközben gyakorlatilag semmilyen aggodalom nem merült fel az általa okozott eufóriával kapcsolatban. Dr. W. B. O´Shaugnessy-nek, a Királyi Tudományos Akadémia egyik legmegbecsültebb tagjának 1839-es beszámolója a cannabis használatáról éppen olyan fontos volt a 19. század közepének nyugati orvostudománya számára, mint az antibiotikumok (pl. a penicilin és a terramicin) felfedezése a 20. század közepének orvostudomány számára.

    Az Ohio State Medical Society Cannabis Indica Bizottsága arra a következtetésre jutott neves bibliaértelmezők feltételezése alapján, hogy "az epe és ecet, vagy a mirhás bor, amelyet a Megváltónak kínáltak közvetlenül keresztre feszítése előtt, minden bizonnyal indiai kenderkészítmény volt."

    1850-től az amerikai gyógyszerkönyv a cannabist, mint elsődleges orvosságot sorolta fel, több, mint 100 különféle betegségre, vagy kóros állapot esetén.”
  • 7. Csodabimbó 2009. július 15. 10:19
    „Gyógynövényekre alapozott elérhető, elfogadható egészségügyi ellátás

    Több, mint 3500 évig a cannabis/kender/marihuana kultúrától vagy nemzettő függően vagy a legtöbbet használt, vagy az egyik legtöbbet használt gyógynövény volt. Így volt ez például Kínában, Indiában, a Közép - és Közel - Keleten, Afrikában, a kereszténység előtti Európában.
    Dr Raphael Mechoulam, a NORML, a High Times és az Omni magazin (1982 szeptember) mind azt állítják, hogy ha a marihuána legális lenne, akkor átvehetné az összes receptre kapható gyógyszer kb. 10-20 százalékának (1976-os kutatások alapján). Mechoulam becslése szerint, amennyiben ezt a növényt alaposabban kutatnák, valoszinüleg az összes gyógyszer 40-50 százaléka - köztük sok szabadalmaztatott gyógyszer - tartalmazhatna valamilyen kenderkivonatot.

    forrás: Jack Herer - A császár meztelen”
  • 6. Csodabimbó 2009. július 15. 10:06
    „Mi ebben a teljesen kifejlett?
    Növésben levő egyedek ezek bűnügyi osztályvezető Úr! Nincsen fás szára, nem is virágzik, a hatóanyagtartama is egyenlő majdnem a nullával. Nem kellene elmenni egy továbbképzésre, vagy megkérni egy "szakértőt", h írja meg a szövegét? Intel drága, te is feszülj inkább a politikára, hadakozz, büntess ott, nekem meg áruld el, hogyan lesz ebből legsúlyosabb büntetés? Sztem még börtönt sem kapnak. Ügyes emberek voltak, a képekből ítélve. Aki felnyomta őket, annak remélem hasonló élményeket tartogat élete hátralevő részében a sors.

    Isten még mindig az embernek teremté a kendert :)
    A hatóság meg vakon védi a gyógyszer lobby érdekeit.”
  • 5. nagykifli 2009. július 15. 08:45
    „megetetni velük, igy nyersen!”
  • 4. AranyKözépút 2009. július 14. 23:44
    „furanevű 3-nak: irigyeld te a börtönt, én inkább maradnék a pénznél.”
  • 3. lőddög 2009. július 14. 20:26
    „2-re: Tégy ellene: termesszél te is vadkendert! Az elkeserítő az, hogy illegális a gyógynövény.:) A pénzt azt amúgy irigyled, a börtönbüntetést meg nem?
    Ja és utálom az szdsz-t, a Jobbikra szavaztam, szavazok!”
  • 2. AranyKözépút 2009. július 14. 19:49
    „Könnyen keresett pénz lett volna. Átlagember mennyit gürcöl 15 millióért. Ez az elkeserítő.”
  • 1. Intel 2009. július 14. 18:50
    „Mikor a környek erősen szennyezett, azt valahol elő kell állítani...
    Remélhetőleg a legsúkyosabb büntetést kapják az illetők!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Agresszívabbak lettek a kullancsok

Győr-Moson-Sopron - Ellenállóbbak lettek a kullancsok, ezzel együtt az egyre több rovar nagyobb… Tovább olvasom