Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

Három perc alatt lett kész a Tűztorony

Sopron - A Handler Nándor Szakképző Iskola faipari tanműhelyében hétfőn Králik Tibor igazgató bemutatta a legújabb eszközüket, a ma kapható egyik legmodernebb CNC-megmunkálót, amihez pályázati forrásból jutottak.
– A Munkaerő-piaci Alap decentralizált pályázatán szerepeltünk sikerrel, így tudtuk a eszközparkunkat ezzel a több mint 17 millió forintos géppel bővíteni. Nagyon fontosnak tartjuk a folyamatos megújulást, mert azt szeretnénk, ha a tanulóink sikerrel szerepelnének a munkaerőpiacon. Ehhez pedig elengedhetetlen a naprakész ismeret, a fejlesztés nemcsak elméleti, de gyakorlati területen is – mondta el az intézményvezető.

Az iskolában egy 11 éves gépet cseréltek a modern CNC-megmunkálóra, ami 101 faipari szakos tanuló munkáját segíti, de fontos szerepet kap a pályaorientációs és a felnőttképzésben is a jövőben. Az átadás-átvételt követő ünnepi pillanatok után beindították a gépet, ami egy háromperces program során – emberi kéz érintése nélkül – egy Tűztornyot ábrázoló képet alkotott.

Olvasóink írták

  • 3. FREDDY/S 2008. december 17. 14:22
    „1983-ban az ország első CNC lapmegmunkáló gépsorának beruházása után volt tanulmányúton lehetőségem a CDG finanszírozásában 21 faipari gépet gyártó cégnél a gépek és gépsorok valamint szerszámgyártás megtekintésére az NSZK-ban.
    Az első cégnél Sopron régi címerét három dimenzióban kerámiáról fára másolták. A precizitás meglepő volt.
    Az úton lehetőségem volt fiam részére egy compurobot elnevezésű játékot venni, mellyel programozni lehetett a mozgás irányát a hosszát és még pörögni is tudott, és ha szükség volt akkor még hangjelzést is adott - természetesen, ha előre be lett programozva.
    A nyolchetes tanulmányút tapasztalatai az akkori illetékeseket nem érdekelte. 25 év távlatából a fejlődés és az oktatás már korábban is elkezdődhetett volna, mert akkor a válság átvészelése is könnyebb lehetne az ipar számára, még akkor is ha nem ők az okozói.
    A megdöbbentő csak az, hogy 1986-ban még 1500 dolgozónak munkát biztosító gépsor tavaly az utolsó 143 dolgozóval jogutód nélkül megszűnt. Ez felteszi a kérdést, hogy érdemes-e kutatni, fejleszteni, ha az illetékesek nem megfelelő hozzáértéssel segítik a faipar fejlesztését, fejlődését.
    A minőségi munkához azért szükség van korszerű megoldásokra, nemde...”
  • 2. 1soproni 2008. december 17. 10:20
    „Egy képet azért megnéztem volna róla...”
  • 1. FREDDY/S 2008. december 16. 17:56
    „Jobb később megismerkedni az új gépekkel, mint soha, nemde...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az osztrák és a magyar közlekedési szabályok eltérnek

Ausztriában a járművek téligumi-használatát november 1-jétől április 15-ig írják elő. Ha a… Tovább olvasom