Kisalföld logö

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -6°C | 1°C

Három nővér, szexjelenettel

Petőfi Színház: szívfájdító melankólia áradt a színpadról.

Az udvariasnál valamivel nagyobb, de semmiképpen sem kirobbanó vagy viharos erejű tapssal köszönte meg – eléggé foghíjas nézőtéren – a soproni közönség Csehov (1860–1904) Három nővér című darabjának színpadra állítását. Szerintünk nem a színészeken vagy a rendezőn múlt, hogy elmaradt az átütő siker.

Bizonyára Sopronban is akad sok olyan tiszteletre méltó színházbarát, aki rajong Csehovért; aki pedig igen szűken mérte drámáiban a cselekményt, s aki nagy előszeretettel örökítette meg az akkori Oroszország mozdulatlanságát, kiúttalanságát, sivárságát. Mindezt ráadásul a magányukba zárt, esendő, melankóliára és reménytelen szerelemre hajlamos személyiségek szürke hétköznapjain keresztül. E sor egyik gyöngyszemének tartott Három nővér című, 1900-ban írott drámáját láthatta a soproni nagyérdemű, Tordy Géza rendezésében.

A Csehov-rajongókkal ellentétben, aztán bizonyára vannak Sopronban olyan színházbarátok is, akik leginkább a fordulatos cselekménysorozatból – s az életszagú, érdekfeszítő jelenetek jól megírt, feszültségteremtő párbeszédeiből – szeretik kikövetkeztetni, leszűrni maguknak jól kamatozó hétköznapi használatra az írói bölcsességet, az úgynevezett „szellemi mondanivalót". Ők azok, akik kevésbé hajlanak arra, hogy a fő- és alhősök a „morált" – tekintetüket merőn a boldogabb jövőbe vetve – csak úgy „elmondják" nekik.

Megszentségtelenítő kérdés: van helye?

Nos, ezek nevében – s a Három nővér zúgó tapsviharosnak kevésbé mondható fogadtatása után – merészeljük megkockáztatni a megszentségtelenítő kérdést: egészen biztos, hogy a XXI. század színpadán itt, a Kárpát-medence kicsiny szegletében elfér ez a fene nagy orosz bucsálódás, ez a sajátságosan meddő, sokszor üresjáratnak tetsző, hadd ne mondjam így, fölöttébb lesajnálni való tétlen sóvárgás a tartalmas élet, a munka, a hasznosság után? Hihetetlen ugyanis, mekkora színészi energiát és tehetséget köt le egy ilyen darab előadása, miközben akaratlanul is arra gondolunk: ennyi erővel egy ízig-vérig mai témájú színmű is elénk kerülhetett volna. Mint például Shelagh Delaney Egy csepp méz című darabja, amit szintén Tordy Géza állított színpadra a Budapesti Kamaraszínházban, a Tivoliban.

Erotika sem gátja a filozófiának

A rendezés jóvoltából a szívfájdító melankóliát azonban néha átszövi a finom humor, vagy épp az erotika. Merésznek tűnik a jelenet, egyszersmind ékes bizonyság az akkori orosz katonatisztek szellemi potenciáljára, hogy Versinyin alezredes (Dózsa Zoltán) akkor is filozofál társaság előtt, amikor szerelme, Mása (a csinos Varga Szilvia) formás lábfejével leplezetlenül ott simogat a nadrágján, ahol minden „lánycsábító" lakik; s ez a magas röptű filozófiai túláradás akkor sem szünetel egy pillanatra sem, amikor Versinyin nem sokkal később becsúsztatja kezét Mása kebléhez. Varga Gábor – aki egy zavart lelkű és állandóan ostobaságokat beszélő századost alakít – ekkor egészen nyugodtan körbevihetne egy bekarikázott 16-as feliratú táblát a színpadon, ahelyett, hogy csak álldogál. Mert rendszerint szoborrá merevedve várja megszólalási lehetőségét, majd olyanokat üvöltöz lázban égő szemekkel igazsága tudatában nagytiszteletű társaságának, hogy „Moszkvában két egyetem van! Moszkvában két egyetem van!" Ami a nézőt illeti, nem hozza lázba ez a szemmel láthatóan nagy nekiveselkedéssel közölt hír, felőle akár három is lehet.

Amikor Incze József némán babakocsit tologat

Vagy ragadjuk ki Andrej (Incze József) egyik jelenetét, amikor a nagy reményű egykori ifjú most a családi élet rabigáját nyögve, egy babakocsit tologat. Mégpedig olyannyira elmélázva a világ dolgai fölött, hogy percekig meg sem hallja az altiszt kitartó és epekedő kérését: ugyan írja már alá azt a hivatalos papírt... Incze Józsefet – aki szombaton már a lottóhúzás résztvevője volt a tévében – mindnyájan szeretjük, de óhatatlanul felötlik bennünk: az nem lehet, hogy ne érezze tologatás közben a helyzet sutaságát...

A Három nővér című dráma a maga módján a humánumot és az egyén hasznosság utáni vágyát hangsúlyozza. A maga módján. Mit ne mondjak, végtelenül becsülöm – és kicsit irigylem is – a Csehov-rajongókat...

Gosztonyi Miklós

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fejlesztették a patológiai osztályt

A soproni kórház patológiai osztályának tegnap átadott laboratóriuma olyan speciális diagnosztikai eljárásokra képes, amelyek többek között a beteg kezelésének optimális módját is meghatározzák. A hatvanmillió forintos fejlesztés magántőkéből valósult meg. Tovább olvasom