kisalfold.hu - 2010.09.09. 10:41
A kar most induló, zalaegerszegi kihelyezett tagozatának első évfolyamosai is Sopronban váltak egyetemi polgárokká. Az egyetem és a kar, valamint a város vezetése részéről elhangzott köszöntők és ünnepi beszédek – valamint az elsőévesek eskütétele – után kitüntetések átadása következett.
 |
| Simon Attila (balra) és Szijjártó Tamás három hónapig készítették a pneumobilt. Fotó: Magasi Dávid |
Két idén végzett kari hallgató, Szijjártó Tamás és Simon Attila azok közül való, akik a tanévzárón is, s most is elismerésben részesültek az általuk szerkesztett pneumobillal elért országos sikerükért. Korábban dr. Jereb Lászlótól dékáni dicséretet kaptak, ezúttal emlékoklevelet vehettek át Hermán Lajostól, a levegővel működő járművek versenyét meghirdető Bosch Rexroth régióvezetőjétől. A két fiatal elmondta, idén Egerben rendezték a versenyt, s 32 csapat közül a konstrukció kategóriában harmadik helyezést értek el. Az eddigi három megmérettetésen mindig dobogós helyezést értek el. Hálásak tanáruknak is, Tatai Sándornak. A háromkerekű, kéthengeres, számítógép-vezérlésű alkotásuk ˝egy tankkal˝ – azaz egy tízliteres, 200 bar nyomású palackkal – három kilométert futott, s 28 kilométeres sebességet ért el. Pneumobiljukat biciklikerekekből, kerékpárkormányból és hegesztett vázból, a burkolatot rétegelt lemezből készítették. A speciális jármű építése így is összességében több mint egymillió forintba került. A jármű az innoLignumon is megtekinthető.