Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 7°C Még több cikk.

Három induló a polgármesterségért

A Hidegségen vasárnap három függetlenként induló polgármesterjelöltre adhatják le voksaikat a helybéliek Kovács István, Kuntzl Ottó és Völgyi Ferenc személyében. A volt polgármester, Kovács István ősztől egészen a képviselő-testület önfeloszlatásáig töltötte be ezt a tisztséget.
Mint azt lapunk július 12-i számában megjelent „Feloszlatta magát a testület" című írásunkban hírül adtuk, Hidegségen felállt a képviselő-testület, semmint hogy asszisztáljon a polgármesternek a körjegyzőségből való kiválást kezdeményező aláírásgyűjtéséhez. Így időközi választások kiírására került sor.

Kovács István
– Ha ismét elnyerem a hidegségiek bizalmát, legfontosabb célomnak továbbra is községünk teljes körű önállóságának visszaállítását tekintem – mondta Kovács István. – Támogatnám az otthont teremtő fiatalokat, s hosszú távú fejlesztési elképzeléseket dolgoznánk ki Hidegség felvirágoztatásáért. A bevételek növekedése érdekében pályázatfigyelő rendszert is kiépítenék. Arra törekednék, hogy a falu rendezési terve körültekintő megalkotásával munkahelyteremtő beruházások valósuljanak meg. Összegezve: az önkormányzati helyben járás helyett – a civil szervezetek fokozott bevonásával – adjunk utat a lendületes változásoknak, s a körjegyzőség helyett vegyük saját kézbe Hidegség irányítását.

Kilencen az öt helyre

Hidegségen a vasárnapi időközi helyhatósági választáson az öt képviselőhelyre kilencen indulnak. Felek Gábor Mihály, Hipságh Lajos, Horváth István, Horváth Tamás, Kelemen Erzsébet Anna, Koloszár Tamás Dénes, Kovács István, Szabó Sándor Lajos és Völgyi Ferenc függetlenként jelöltették magukat.
Kuntzl Ottó polgármesterjelölt: – Hidegségen 1994-től 2002-ig töltöttem be a polgármesteri posztot, sokak indíttatására indulok ismét a tisztségért. Amennyiben újra elnyerném a polgármesterséget, a megkezdett közműberuházások tervszerű befejezését, a parkosítások és a közterület-rendezések további beütemezését tartanám a legfontosabbnak.

A munkában támaszkodnék a Faluszépítő Baráti Kör meglátásaira, s együttműködnék a horvát kisebbségi önkormányzattal is. Internettel ellátott teleház megvalósításával, illetve a falu egységét erősítő programok megszervezésével a pozitív irányú közösségformálás is a terveim között szerepel. A tűzoltó-egyesületnél szorgalmaznám a cégbírósági bejegyzést, hogy pályázatokon vehessenek részt.
Völgyi Ferenc polgármesterjelölt szintén volt polgármestere a falunak: –

Az Antall-kormány idejében lehettem vezetője a településnek, a legutóbbi helyhatósági választások után képviselőként tevékenykedtem a közösségért – mondta Völgyi Ferenc, aki ezúttal nemcsak polgármester-, hanem képviselőjelölt is. – Az időközi választáson a polgárok biztatására fogadtam el a polgármesteri jelölést. Mivel a község elöregedett, úgy vélem, az eddiginél nagyobb figyelmet kellene fordítani az idősek helyzetére. Ugyanakkor szükséges lenne mindazon feltételeket megteremteni, amelyek Hidegség megtartóerejét növelik, elősegítve a fiatalok letelepedését. A község sokoldalú fejlődését az is biztosítaná, ha sikerülne különböző programokkal és idegenforgalmi beruházásokkal az átmenőt aktív turizmussá változtatni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Életet mentett a szeretet

Kis híján belehalt terhességébe egy huszonhét éves soproni fiatalasszony. Egy hónapig feküdt… Tovább olvasom