Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Három helyen kezd fertődi a Porpáczy-iskola

Az általános iskola régi épületében, a kollégiumban kialakított tantermekben és az informatikai központban tanulnak hétfőtől a porpáczys diákok.

– Az egyeztetések sikerrel jártak, a problémák megoldódtak, így zökkenőmentesen kezdődhet el az új tanév – közölte érdeklődésünkre Wellner Andrea, az intézmény igazgatója.

– Szakközépiskolánk több mint háromszáz tanulója ünnepélyes tanévnyitóját szeptember 2-án, hétfőn az intézmény kollégiumában reggel 8 órakor tartjuk. Tizenkét osztályunk közül ötöt az általános iskola régi épületében helyezhettünk el.

Hét osztályt, továbbá három, csoportbontásra és oktatásra szolgáló termet alakítottunk ki a kollégiumban. Igaz, ebből kettő eleve a diákok délutáni tanulását biztosította, ezeket is bevonjuk a délelőtti iskolai munkába. Takarékossági szempontok miatt a szükséges munkálatokat az intézmény technikai dolgozói végezték el.

Ezen túlmenően három tanterem áll rendelkezésre az informatikai központunkban, ami a kollégium melletti épületet jelenti. A kollégium második szintje továbbra is vidéki diákjaink szálláshelye marad.

Bár tanulóink zöme helybéli, illetve bejáróként a megye több településéről jön az iskolába, vannak diákjaink Budapestről és az ország más városaiból is. Hetvenhárom tanuló elhelyezését biztosítja a kollégium. Gyakorlatilag minden ilyen irányú kérelmet teljesíthettünk.

Korábban írtuk:

A jelenlegi igazgató Wellner Andrea, két korábbi igazgató, Horváth Imre és Turi Lajos is elbúcsúzott az épülettől.

"Honlapunkon és a médiában is meghirdettük a közös búcsúzkodást, mindenkit szeretettel vártunk. A rendezvény jó hangulatban, szép emlékek felidézésével telt, de belül mindnyáján szomorúak voltunk" - mondta el Wellner Andrea a fertopart.hu megkeresésére.
 
A termekben, tanári szobákban tanárok idéztek fel emlékeket, fejtették ki sajnálatukat, hogy megszűnik valami, amit szerettek.

Szabó Ambrus testnevelő tanár a tornateremben az iskola országos hírű sportolóiról, sporteredményekről számolt be, mellyel szép számmal adódott az elmúlt évtizedekben. Információink szerint a tornaterm feltárását, helyreállítását rövid időn belül megkezdik és várhatóan tavasszal már képtár nyílik a helyén. Ha ez valóban így történik, akkor talán nem válik "szellemkastéllyá" az épület, ahogy többen fogalmaztak felszólalásaikban.

A teljes írás itt érhető el >>

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Indul a színitadona a Soproni Petőfi Színházban

Elkezdődnek a színitanoda foglalkozásai szeptember 22-én a Soproni Petőfi Színházban. Tovább olvasom