Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Hagyományőrző búcsú Bánfalván

Sopronbánfalva - Sopronbánfalván tegnap immár kilencedik alkalommal rendezték meg a hagyományőrző búcsút a Bánfalváért Baráti Kör szervezésében. A Hajnal téri rendezvénysorozat fél kilenckor kezdődött és késő éjszakáig tartott.
Az idei bánfalvi búcsú egybeesett az evangélikus közösség által 1887-ben épített templom harangszentelésének 120. évfordulójával. Ebből az alkalomból szentelte fel délelőtt Gabnai Sándor evangélikus esperes az új harangszerkezetet és a toronyórát. A mulatság délután vette kezdetét. A hagyományőrző táncosok és a zenészek látványos felvonulása negyed négykor indult el a Brennbergi úton, majd a Hajnal téri rendezvénysátorban kórusok és művészeti csoportok szereplésével folytatódott az ünnepi program. Az eseményt köszöntötte Fodor Tamás, Sopron polgármestere, Firtl Mátyás (Fidesz–KDNP), Sopron országgyűlési képviselője, a Fenyő Téri Általános Iskola igazgatója, Barilichné Tóth Rita és a német nemzetiségi önkormányzat nevében Krisch András.

Miközben sorra hangzottak el a méltatások, a bográcsokban már főttek a finomabbnál finomabb ételek, majd következett a Ki a legény? című puttonycipelő és szögbeverő verseny. A német nemzetiségi kultúrát bemutató együttesek fellépését követően a búcsút jó hangulatú bál zárta.

Horváth Ferenc

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pluszpénzeket kapnak Sopron egészségügyi intézményei

Sopron–Budapest - Az év végéig összesen plusz 149 millió forint forráshoz jut a soproni… Tovább olvasom