| Miről szól a film? A film a közelmúltban elhunyt, magyar származású Svájcban élt írónő, Kristóf Ágota azonos című regénye alapján készül, Szász János rendezésében, az alkotás magyar producere Sándor Pál. A második világháború idején, a „nagyvárost" ért bombatámadások miatt a tizenéves ikerfiúkat anyjuk vidékre viszi a nagyanyjukhoz, hogy megóvja őket az éhhaláltól, és a háború borzalmaitól. A magának való, különc öregasszony egy város széli, nyomorúságos kunyhóban él a szigorúan őrzött határ mentén, ahol gyakran látni menekülteket. A kamaszodó fiúk kísértetiesen kemény következetességgel űzik ki magukból gátlásaikat, mígnem végül valóban hullákon gázolnak keresztül. |
Megint egy "elrettentő-kamufilm", - majd kiderül az ikrek az összes haláltábornak megfelelő borzalmon mentek keresztül.
Kb. egy év alatt az ikrek "felnőttek" - a cseheknek nem kellett a film, nekünk több a "kiválasztottunk"!
a balfi utcában forgatnak,arra én is kíváncsi lennék,hogy a 90-es évek elején pl.Templom utcában milyen történelmi filmet forgattak.sajna már nem emlékszem a címre.
Remélem a forgatás után nem az lesz a hír, hogy sajnos nem lett belőle a városnak anyagi haszna, mert mi fizettünk azért, hogy idejöjjenek...
Nagy_Imre_Vancouver:
Nem, való igaz, de azóta azért eltelt már majd 70 év, és sajnos pont a város kezében lévő ingatlanok miatt hasonlít néhány hely a II. vh.-s állapotokra.
Háborús állapotok nem csak "lesznek", de vannak is Sopronban. A város egy része tényleg úgy néz ki, mint a világháború után, felújítatlanul, málladozó, omladozó épületekkel.
Ezenkívül a lelkekben is sokszor és sok minden miatt háborús állapotok uralkodnak mostanság sajnos.
valaki világosítson fel... hogy is van ez?
A belvárosban lakom (magánlakásban). Többször éltem már át ilyen forgatást...
A belváros legtöbb épülete állami IKV-s lakás volt. Ezek tatarozás, felújítási költségek terhe miatt
eladták őket (privatizálták). Tehát ma az összes költség (karbantartás, felújítás, nem megfelelő nyílászáró esetén büntetés, bürökratikus procedúrák...) az itt lakót (legtöbb esetben nyugdíjast) terheli.
Kérdem én a forgatások alkalmával befolyó összegek miért a város kasszájába folynak be?
Az itt lakókat miért nem kérdezik meg? Beleegyeznek-e, hogy filmezik az épületet amiben élnek.
Forgatások alkalmával ellehetetlenítik a ki-be járást... stb
Előre is köszi.
Én kíváncsian várom a filmet és a forgatást is, biztos izgalmas lesz! :)
És az se érdekel, ha belvárosiként picit macerásabb lesz az élet, a közlekedés, a parkolás. Ennyit megér szerintem :D
És aki máshogy látja, azt nem is értem, de ok tudják, bosszankodjanak csak magukban:P
Ná,endlich!Sokáig csak kapirgáltuk,nem értettük mi a városvezetés koncepciója a belvárossal,most kiderült : Alternatív Open Etyek Korda Filmpark, - csak tekintettel városunk sajátos gazdasági helyzetére,mi nem felépítjük drága pénzből,hanem 0 forintból kihalatjuk( úgymint koncepció,fejlesztések mellőzése,közlekedés kitiltása,romos épületek preferálása,esetenként totemes performance).Semmi perc,és Woody Allen itt fogja forgatni -Matyi,Ágneske Scarbantia c.opusát!
ÁrtatlanBárányka:
Azert az nem a varos szegyene hogy az amerikaiak nem bombaztak a foldig Sopront mint a nemet varosok tulnyomo tobbseget. De en is varom a filmet.
A minap itt ólálkodtak valami öreg fószerek mindenféle paksamétákkal az Árvaház közben, és pont valami ilyesmiről beszélgettek, hogy mekkora jó hely lesz az valamilyen jelenet lefilmezésére.
Egy kicsit azért ez a város szégyene szerintem, hogy második világháborús helyek is találhatók itt.
Mindamellett kíváncsian várom!
hirdetés
