Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

˝Ha jót csinálunk, jönnek a nézők˝

Sopron - Vasárnap este az évad utolsó előadására húzzák fel a függönyt a soproni színházban, előtte a kiemelkedőt nyújtó színészeket és munkatársakat jutalmazza a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft., ahol sikeresnek ítélik az évadot.

Hagyományainak megfelelően az utolsó előadáson idén is díjak átadásával köszöni meg az évadban legtöbbet és legjobban dolgozó kollégái munkáját a színház, a város és a Pro Kultúra vezetése. Vasárnap, mielőtt a 2008/2009-es szezonban utoljára kezdődne előadás a Petőfiben, a kitüntetetteknek is tapsolhatnak a soproniak. Nyerges Ferenc, a kft. ügyvezetője a Kisalföld érdeklődésére elmondta, a számok alapján mind a színházban, mind a többi tevékenységi területen sikeres szezont zárnak.

Nem jelentősen ugyan, de növelni tudták a nézőszámot is.

A programok, rendezvények sorát végignézve pedig igazán változatos kínálat jellemezte az évadot.

– Ha jót csinálunk, jönnek a nézők a válság és a nehézségek ellenére is – összegezte tapasztalataikat Nyerges Ferenc. Darvasi Ilona színidirektor szakmailag is sikeresnek értékelte munkájukat, mint mondta, nagyon jó visszajelzéseket kaptak a nézőktől. Az évad egyik kiemelkedő produkciója volt például A muzsika hangja című zenés darab, ami végig telt házzal ment.

Az évad egyik kiemelkedő produkciója volt A muzsika hangja című zenés darab, ami végig telt házzal ment.
Az évad egyik kiemelkedő produkciója volt A muzsika hangja című zenés darab, ami végig telt házzal ment.

A vasárnapi „házi" ünnepségen a Kónya Sándor-emlékdíjat Bruckner Ildikó konferencia-csoportvezető és Horváth Péter műszaki csoportvezető veheti majd át. Bozsó József színművész – akit idén többek között A szabin nők elrablása című darabban láthatott a közönség – Arany Maszk-díjat vehet át, a Kabos Gyula-díjat pedig a Sopronba mindig nagy visszatérőnek számító Győri Péter és a Hamlet címszerepében emlékezetes teljesítményt nyújtó Viczián Ottó színművészek kapják. A Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. igazgatói elismerése és jutalma Vásári Mónikáé, Laklóth Aladáré (mindketten több darabban is vállaltak a szezonban főbb szerepeket), valamint Bozsó Józsefé. Az eddig Pro Kultúra Sopron aranygyűrűjének hívott, de tavaly a tragikusan elhunyt Selmeczi Roland nevére keresztelt emlékgyűrűt Mikó István korábbi soproni színidirektor veheti át, aki ugyancsak több darabban nyújtott élményeket ebben az évadban a soproni színpadon. Mikó István egyébként a közönség szavazata alapján már másodszor húzhatja fel az aranygyűrűt.

A színház legrangosabb kitüntetését, a Sopronyi Thurner Mihály Színházi Nagydíjat – amit a tervek szerint a város nevében Simon István alpolgármester nyújt majd át – a társulat legtapasztaltabb tagja, az idei színházi világnapon Gobbi Hilda-életműdíjjal is elismert Makay Sándor kapja, akinek munkakedve és -bírása töretlen, hiszen ebben az évadban is számos darabban lépett színpadra.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elkészült a Borostyán utca burkolata

Munkatársunktól - Elkészült Tómalmon a Borostyán út aszfaltburkolata, pénteken adtak át a… Tovább olvasom