Kisalföld logö

2018. 06. 18. hétfő - Arnold, Levente 18°C | 26°C Még több cikk.

Ha családon belül veszélyben a gyerek...

Időről időre hallani súlyos, gyermekeket ért bántalmazásról, elhanyagolásról, s ezek komoly indulatokat váltanak ki a jóérzésű emberekből.

A gyermekvédelmi szakember szerint nem lehetetlen kijátszani a hatóságot.

Sopronban szerencsére ritkán adódnak kirívó esetek, de egyre több jelzés érkezik a szociális munkatársakhoz. Sajnos előfordul, hogy túl akar járni a szülő a gyermekvédelmis eszén.

– Akik szeretnék, megtalálják a módját, hogy kijátsszák a szakembereket. Előfordul, hogy nincs otthon a gyerek, ha épp családlátogatásra érkezünk, vagy a nagymamánál betegeskedik. Így hetekig rejtve maradhat a probléma – mondta el Roth Gyuláné, a Sopron és Környéke Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgáltató Központ helyettes vezetője. – A kicsik fejlődését a védőnők kísérik figyelemmel, eleinte a családhoz, később az iskolába járnak. A szolgáltatás igénybevétele azonban nem kötelező, így előfordulhat, hogy be sem engedik őket a szülők, de ez még nem jelent közvetlen veszélyeztetettséget. Ha jelzés érkezik, s ez egyre gyakoribb, akkor kivizsgáljuk az esetet, a bejelentő személye rejtve maradhat. Alaposan körül kell járni a helyzetet, s minden álláspontot meg kell ismerni, mielőtt a hatóság intézkedik a gyermek sorsáról. A közvetlen életveszély viszont nem tűr halasztást – tette hozzá.

Megtudtuk, a panaszt tevők sokszor attól félnek, hogy nem igazolja majd senki az állításukat. Gyakran előfordul ugyanis, hogy egy gyerek először bevallja, hogy otthon verik, aztán – valószínűleg kényszer hatására – visszavonja vallomását.

Pszichológiai tesztekkel azonban ki lehet deríteni az igazságot. Azokat az anyákat, apákat, akik nem gondoskodnak gyermekeikről, a felajánlott és szükséges segítséget nem fogadják el, a kicsik érdekében a gyámhatóság kötelezi a gyermekjóléti szolgálattal való együttműködésre. A szakembereknek joguk van a gyakori látogatásra, sőt, ahhoz is, hogy bármikor beszélgessenek a gyerekkel, ellenőrizhetik, van-e rajtuk ütésnyom. Végső esetben javaslatot tehetnek a családból történő kiemelésre is.

Olvasóink írták

  • 1. gazdagszandi 2010. június 19. 13:32
    „Hát igen itt megint a rizsa szöveget olvashatjuk,ugyanis a soproniak nem csinálnak semmit a seggük vakarásán kívül!Üdv.: Sanyi egy apa!Akinek az ex felesége nem törődik a gyerekkel én törődnék vele ha nem anya központú lenne ez az ország de mivel,hogy sajnos az így nem tehetek semmit!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csigó Gergely harmadik lett az Álomerdővel

Mintegy hétszáz alkotás landolt az ítészek asztalán az Ipoly Erdő Zrt. Ember az erdőben, az erdőért… Tovább olvasom