Kisalföld logö

2018. 06. 21. csütörtök - Alajos, Leila 20°C | 29°C Még több cikk.

GYSEV fejlesztés: 1,3 milliárd forint a konténerterminálra

A tervek szerint 15-20 munkahely is létesül, és új tárolókat is épít a GYSEV CARGO Zrt. 1,3 milliárd forintból fejlesztenek.

A mintegy 1,3 milliárd forintos Európai Uniós támogatással megvalósuló beruházás célja a GYSEV CARGO Zrt. soproni konténertermináljának továbbfejlesztése.

Ez magában foglalja egy új, 41 tonna teherbírású bakdaru beszerzését és telepítését, a kapcsolódó infrastrukturális fejlesztésekkel együtt: a darupálya statikai megerősítését és felépítményének cseréjét, valamint a bakdaru villamosenergia-ellátásának kiépítését.

A kapacitás további növelése érdekében három darab acélszerkezetű fedett-nyitott fatároló létesítését is tervezi a cég.

A további projektelemek egyrészt a GYSEV CARGO Zrt. üzemviteli szoftverének fejlesztésére, másrészt a meglévő konténerkövető rendszer továbbfejlesztésére irányulnak.

A beruházások előreláthatólag 2014 decemberéig valósulnak meg.

A fejlesztéseknek köszönhetően várhatóan 15-20 új munkahely jön létre. Emellett lehetővé teszik az árbevétel növelését, és a versenyképes logisztikai szolgálatok biztosítását, előre vetítve a GYSEV CARGO Zrt. régióban betöltött szerepének jelentős mértékű növekedését.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Életre szóló élményt jelent a külföldi tanulás

A Nyugat-magyarországi Egyetem hallgatói évek óta az országos átlag feletti ösztöndíjakkal vesznek… Tovább olvasom