Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 6°C | 14°C Még több cikk.

Győri út: pert vesztett az önkormányzat

Másodfokon is elvesztette Sopron önkormányzata a Győri úti volt Tüzép-épület ügyében indított pert.

A Győri Ítélőtábla döntése alapján a városnak fizetnie kell. Az önkormányzat fellebbez.

Feltűnő értékaránytalanság miatt támadta meg Sopron önkormányzata azt a 2006 szeptemberében létrejött szerződést, amelyet még az előző városvezetés kötött a Győri úti egykori Tüzép-telepen álló félkész épületre, ahová a Walter Dezső irányította városvezetés tervei szerint a katasztrófavédelem és a tűzoltóság költözött volna. Fodor Tamás polgármester és az új önkormányzat azonban úgy gondolta, hogy túl drágán – bruttó 272 millió forintért – vásárolták elődeik az ingatlant és megtámadták a szerződést. Az első fokon eljáró bíróság nem adott igazat a kérésnek, s most a másodfokon döntést hozó Győri Ítélőtábla sem.

Per az épületért – A tömb évek óta üresen áll, állapota időközben jelentősen leromlott. Fotó: Magasi Dávid
Per az épületért – A tömb évek óta üresen áll, állapota időközben jelentősen leromlott. Fotó: Magasi Dávid

Az ingatlan adásvétele 2006-ban megbízásos közbeszerzési eljárás alapján történt. Három szakvélemény is készült az ingatlan értékére, amelyek jóval magasabbak voltak, mint a közbeszerzési eljárás alapján meghatározott vételár, mely a környék forgalmi viszonyai alapján is arányos volt. Mégis úgy gondolta az új vezetésű önkormányzat, hogy majd a saját szakértőjének hisz: az ingatlanok csak a felét érik annak, mint amit a szerződés tartalmaz.

Az önkormányzat úgy gondolta, hogy túl drágán vásárolták elődeik az ingatlant és megtámadták a szerződést.
A bíróság ezzel szemben azt mondta ki, hogy egyrészt elkésve indította meg a pert a felperes, másrészt nem megalapozott az igénye, mert nem áll fenn a feltűnő értékaránytalanság. Emiatt a soproni önkormányzatnak mintegy kétszázmillió forintot kell kifizetnie a két soproni vállalkozásnak, amelyek több mint három éve adták el a városnak az ingatlant. Az épület egyébként évek óta üresen áll, állapota jelentősen leromlott.

– Jogi szakértőink szerint a Győri Ítélőtábla jogsértő döntést hozott, ezért az önkormányzat ebben az ügyben is a Legfelsőbb Bírósághoz fordul, bízva abban, hogy a Legfelsőbb Bíróság a korábbi döntéseihez hasonlóan ezúttal is felülbírálja az ítélőtábla döntését – reagált portálunk megkeresésére Kuslics Balázs, az önkormányzat szóvivője.

Olvasóink írták

32 hozzászólás
12
  • 32. otromba 2010. február 09. 14:09
    „Pereskedő TOMI!Most megint fogyni fog a város úgyis gyérnek mondott vagyona!”
  • 31. béka6 2010. február 06. 19:41
    „moderálva”
  • 30. reális 2010. február 06. 11:15
    „paritty.blog érdekes olvasni és megnézni a felvételt.”
  • 29. istván51 2010. február 05. 07:57
    „A polgármegter az ovoda-i per után azt nyilatkozta érdmes továbbvinni a legfelsőbb szintig a pereket mert ott a "mi"javunkra döntenek.Ő esetleg tud valamit?Ha itt a város javára dönt az LB akkor vissza kell fizetni a többletet,lessz egy kis pénzük további perekre,ha meg nem akkor meg nem neki kell kifizetni.Ha meg összel elbukják a választást akkor meg ugyis mindeggy alátettek a következönek.”
  • 28. egysoproni_ 2010. február 04. 20:08
    „A szemét ügyön bukott a város kb 350 millát amiben benne van egy olyan lerakó építése is ami nem fog addig üzemelni mint az kellene. Futballcsapat... ugye ezzel kapcsolatosan nem kell mondanom semmit, ott is egy rakat pénzkidobás történt. A város az elmúlt 4 évben csinált 7 milliárd Ftos hiányt miközben az előző vezetésre is mutogat holott az addigi hiány teljes egészében nem akkor jött össze. 1 milliárddal több a város adóbevétele és ennek ellenére pénzeket von el a közintézményektől (kórház, iskolák, stb...). Egy egy elvesztett per nekem már fel sem tűnik. Úgy ahogy van ez az egész városvezetés pazarol és így válság idején sem bírja meghúzni a nadrágszíjat. Sajnos nagyon az az érzésem, hogy országosan is ezt fogják csinálni és majdan mutogatnak az előző kormányokra akik 8 évig voltak hatalmon és meg fogják magyarázni, hogy mi jót akarunk, de sz@rabb a helyzet mint ahogy azt gondolták és azért nem megyünk majd egyről a kettőre. A sok elvakult meg majd elhiszi.”
  • 27. pulci 2010. február 04. 16:37
    „Szégyen és gyalázat ami Magyarországon igazságszolgáltatás néven folyik és erre számos példát lehet találni. Évekig vagy akár évtizedig tartanak nyomozások ki tudja hányszor felülbírálják a döntéseket vagy kiderül nem is a tettest fogták el mind a móri esetben. Az is sokatmondó, hogy Kuslits úr úgy nyilatkozik hogy a Legfelsőbb Bíróság majd úgyis az ő javukra dönt ahogy ezt eddig is tette .ez mindent elárul az igazságszolgáltatás állapotáról...”
  • 26. istván51 2010. február 04. 10:25
    „Azt mondja a hivatal hogy saját érték becslőinek hisz,mert azok becsületesek.Akkor miért monják hogy az eladhato önkormányzati lakásoknál két /azaz kettö/értékbecslést készitenek és abbol a magasabbikat veszik figyelembe.
    Az LB-ben ott ölnek a pártkáderek és teszik amit kell.Igen tényleg sok az a 272milla.Csak azt nem értem hogy a frissen felujitott villasori villát meg miért kotyavetyélték el 120milláért teljesen fejujitva.Csak a felujitás többe került.”
  • 25. axika 2010. február 04. 09:42
    „Tök mindegy milyen párti.
    Csaló - lopó banda az összes, Ti meg itt vitatkoztok "színtől" függően.
    Mindegyik a TI, a MI vérünket szívja!”
  • 24. SZILAJ 2010. február 03. 21:53
    „272 millát én is sokallom, pláne ha 2006-os az adat...
    Még a Lővéreki ingatlanárakhoz képest is, pedig ez nem ott van....
    A közpénz pedig azé aki le tudja nyúlni....
    Függetlenül attól mi alapján ítéltek másodfokon én sokallom.”
  • 23. fapofa77 2010. február 03. 21:26
    „Kedves Feri1, igaz, hogy nem ezt írtad szó szerint, én viszont lefordítottam magyarra.
    Minden mutyi megítélése politikai alapon történik. Mutyi pedig mindig is volt sajnos mindegyik oldalon. De ezidáig még mindenki csak a másik oldal mutyijával foglalkozott, azt ítélte el. Régóta "olvaslak" a fórumon, Rád is ez jellemző, még ha máshogy is nyilatkoztál lentebb...”
  • 22. Feri1 2010. február 03. 20:35
    „Kedves fapofa!

    Nem ezt írtam! Hiszem, hogy a baloldalon is többségben vannak a becsületes emberek. Viszont ez az ügylet a szokásos jó erkölcsű mutyi. Ha jobboldalon történt volna, azt is elítélném.”
  • 21. fapofa77 2010. február 03. 19:32
    „Szerintem a LB-t kilóra megvette a fidesz, jogosan bíznak honatyáink a számukra kedvező végkifejletben. Aztán majd hatalomváltás után kisöprik a különféle jöttment itélőtáblákat és utána valaki vagy fideszes lesz, vagy bünhődik. Szép jövőnek nézünk elébe...
    Feri1 már úgyis jelezte - valaki vagy fideszes, vagy üresfejű. No comment...”
  • 20. Feri1 2010. február 03. 18:58
    „Erről az ingatlanról már többször esett szó. MSZP Sopron megvetette ezt a félbemaradt építkezést a legnagyobb támogatóitól. Ráadásul a tűzoltóság számára, pedig a kezükben levő szakvélemény szerint erre átépítés nélkül alkalmatlan. Szokásos jó erkölcsű mszp-s mutyi. Hasonlóért Budapesten már ülnek egypáran. A kedves jó erkölcsű kommentelők pedig még ezeknek adnak igazat.
    Nagyon egyszerű a képlet: -szakértő szerint nem alkalmas tűzoltó-laktanyának
    -előző városvezetés ennek ellenére megveszi
    -az építkezés már jó ideje félbeszakadt, tehát az eladó kényszerhelyzetben volt
    - ennek ellenére nagyon drágán vásárolták meg a nehezen megközelíthető ingatlant
    Aki szerint ez így rendben van, az tegye fel a kezét! Ha már fent van a keze, kopogtassa meg a fejét, hogy van-e benn valami!”
  • 19. NoBo 2010. február 03. 16:36
    „Más: sok városvezetéshez közeli ember irogat(hat) itt kommenteket,
    mert látszik, hogy valamilyen úton-módon "benne" vannak a témában.
    Akkor ők miért nem vállalják a nevüket? Miért politizálnak ilyen erősen
    nickneveken??? Hányinger az összes párt, összes politikusa.”
  • 18. NoBo 2010. február 03. 16:34
    „A 17-esben közölt weboldal egy tiszta MSZP-s reklám. Minek kéne ezt olvasgatni???
    Más: egyik, vagy másik párt ide, vagy oda, azért az az épület 200 milla??? Ez vicc.
    Ezt magyarázza meg nekem valaki, akár bal, akár jobb szemmel... Legjobb lenne mindkettőt kinyomni!”
  • 17. Je.Ta. 2010. február 03. 15:30
    „Ezzel kapcsolatos iras a www.sopron.balszemmel.hu honlapon!”
  • 16. ooooo 2010. február 03. 12:11
    „hmm! még szép, hogy aki éppen polgárMESTERKEDIK, az a haverjait, családját "fejleszti", nem a várost.
    vajhon miért hozatja soproni "közintézmény" a kenyeret szombathelyről? ...a desztillált vizet vitnyédről stb.
    és ezek csak a pitiánerebb dolgok, de így negy ez nagyban is! SŐT!”
  • 15. anikusz 2010. február 03. 11:54
    „A kedves polgármester úrnak inkább a jövőn kéne gondolkoznia nem pedig minden eddigi döntést, beruházást megkérdőjeleznie, vagy mindent újraépítenie. Várom a saját ötleteit!!!”
  • 14. Csetneky 2010. február 03. 10:16
    „A mintegy kétszázmillió forintot szerintem vételárként kell kifizetnie az önkormányzatnak, nem perköltségként. Az épület nemcsak a pereskedés óta, hanem már előtte is - évekig - ugyanebben a félkész állapotban volt. Akkor nem romlott az állapota? Ha jól emlékszem, annak idején szakemberek elmondták, hogy az épület alkalmatlan tűzoltóságnak. Akárhogy is, az egy szokásos jóerkölcsű üzlet volt. Tehát nincs más hátra, mint előre és bízni kell a Legfelsőbb Bíróság szakértelmében és elfogulatlanságában.”
  • 13. hehe08 2010. február 03. 08:03
    „hát igen.....
    ha úgy lenne szabályozva, hogy a pártoknak csak magánszemély fizethet és csak ezt a pénzt használhatják kampánypénzre akkor tisztább lenne a dolog.......
    senki nem adja a nevét egy nagyösszegű befizetéshez, mert egy vagyonosodáson úgyis elcsúszna.......
    nem mint most..........
    féligmeddig fiktív cégek százai gyűjtik az állami pénzeket a pártkasszába.......
    azért kerül minden állami megrendelés a háromszorosába.......”
32 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lerombolt szobor fotója a síron

Statáriális módon végezték ki a vörösök 1919-ben Szántó Róbertet, Vörös Ákos néhai rokonát. A… Tovább olvasom