Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 22°C Még több cikk.

Grabner József és unokája tárlata nyílik Sopronban

Szerencsésnek tartja magát a soproni festőművész, Grabner József mert a családtagjainak adhatja tovább a stafétabotot, azaz inkább az ecsetet.

Szombaton unokájával, az egyetem művészeti intézetében most diplomázó Katyi Ádámmal nyílik tárlata.

Grabner József számos önálló kiállítást tartott már, sok elismerést kapott művészi tevékenységéért. Mégis talán az unokáira a legbüszkébb, akik mind örököltek a nagypapa tehetségéből. Veronika zenél, Bence és András a győri Waldorf-iskolában csipegeti a művészetek morzsáit, Ádám pedig idén végez az NYME Alkalmazott Művészeti Intézetében.

– Szeretem az esőt, az őszt, a nyarat, Sopron minden utcáját, hiszen itt születtem – kezdte vallomását Grabner József.

– 1958-ban, érettségiző diákként lettem Mühl Aladár tanítványa. Az akvarelleken minden színt, hangulatot meg tudok mutatni. Nem a legkönnyebb technika ez, hiszen a festék könnyen szárad, amikor meg nem kell, akkor folyik, mégis ez vált a kedvencemmé – fogalmazott.

Az alkotó civil életében is megtalálta a helyét. Közgazdasági iskolába járt, aztán panelházak építését irányította itthon és külföldön. Nyugdíjba a postától vonult, ott a beruházási osztályon számítottak a munkájára.

Generációk egymás mellett– a nagypapa a hagyományos festészet híve, az unoka geometrikus képeket készít. Fotó: Magasi
Generációk egymás mellett– a nagypapa a hagyományos festészet híve, az unoka geometrikus képeket készít. Fotó: Magasi

– A művészetben igazi szabadságot adott, hogy volt hivatásom, havi fizetésem. Akkor és azt festhettem, amihez éppen kedvem volt. Már jó előre kinéztem a témát, fejben összeraktam a rajzot, s amikor kiültem a természetbe, hamar elkészítettem a képet.

– Nálunk nem létezett hétvége kiállítás nélkül, a nagypapám mindig elvitt egy-egy tárlatra – kapcsolódik a beszélgetésünkbe Ádám, a legidősebb unoka. – Az meg a szerencsének s talán a géneknek köszönhető, hogy szeretjük is a művészeteket. Én hetedikes koromban kezdtem komolyabban rajzolni, egy rajziskolában, mint a nagypapa. Egy szerencsi alkotótáborban aztán eldőlt a jövőm – fogalmazott a fiú, aki grafikusként szeretne érvényesülni az életben. Képei nem mesélnek, s nem is másolnak semmit. Ádám a geometrikus festészet szerelmese, táblaképeket készít, melyeket modern stílusú irodába vagy otthonba szánna a szemlélődő.

– Az a legszebb az egészben, hogy hatni tudunk egymásra. Lehet, hogy én nem változom már, pedig Ádám mindig mondja, ne „görcsöljek" annyit. Én viszont őt is és a többi unokát is arra tanítom, az adott szó kötelez, az őszinteség, a szeretet igazi érték. Az unokám szerint a művészetünkben csak az a közös, hogy mindketten ecsetet használunk. És nagyon szerencsések vagyunk, mert olyan tanárok egyengették az utunkat, akik meglátták bennünk a tehetséget, s a családtagjaink is segítették az álmok megvalósulását.

Egymás mellett

Grabner József és Katyi Ádám közös kiállítását az Alkalmazott Művészeti Intézetben április 24-én nyitják meg Egymás mellett címmel. Grabner József májusban ünnepli 70. születésnapját, Katyi Ádám pedig idén diplomázik tervezőgrafika szakon az AMI-ban.


 

Olvasóink írták

  • 3. Nagy_Imre_Vancouver 2010. április 23. 18:34
    „Grabner urnak meg Vancouverbe is eljutott egy kepe. Nalunk log a falon. Nyaron hazalatogatunk megnezzuk a kiallitast!”
  • 2. pantani86 2010. április 23. 16:10
    „Gratulálok Ádám, csak így tovább ;)”
  • 1. mámiáti 2010. április 23. 13:55
    „Gratulálok a gyerekekhez, további jó egészséget kívánok Grábner Úrnak az alkotáshoz sok örömet.
    Ádám csak ügyesen:)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megszavazták a költségvetési rendelet módosítását

Szokatlan időben, pénteken reggel fél 8-kor tartott rendkívüli közgyűlést a soproni… Tovább olvasom