Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Golfpálya épülhet Zsirán

A zsirai önkormányzat elhatározta, hogy megépíti a település környékén a 60 hektáros golfpályát.
Az induláshoz szükséges pénz azonban hiányzik, ezért pályázatban reménykednek. Több lehetséges befektetővel, illetve befektetőcsoporttal is tárgyal Zsira önkormányzata a tervezett hatvan hektáros golfpálya ügyében. Az elképzelések szerint a nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas pálya nagy része Zsirán lenne, néhány hektár azonban átnyúlna a répcevisi külterületre is.

– Hosszú, többéves folyamat elején tartunk, ugyanakkor az önkormányzat elszánt, így mindenképpen megvalósítjuk a beruházást – mondta el érdeklődésünkre Dorogi Árpád zsirai polgármester. – Az induláshoz azonban pályázati pénzekre lenne szükség, amelyek jelenleg nem állnak rendelkezésünkre.

A közel egymilliárd forintos beruházás esetében a 20-30 százalékos állami támogatás már ad(na) olyan lendületet és biztonságot, hogy a lehetséges befektető bátrabban elkezdhetné a beruházást. Az önkormányzat is könnyebben teremhetné elő az önrészét, ugyanis a beruházás összege háromfelé oszlik el. A tervek szerint a golfpálya mellett folyamatosan épülnének meg a kiszolgáló épületek: étterem, szálloda, üzletek.

A polgármester hozzátette még: az új munkahelyek teremtésében, valamint a fiatalok helyben tartásában is fontos lehet a falusi turizmus, igaz, ehhez nagy állami szerepvállalás is szükséges.

A golfpályához, valamint a turizmushoz kapcsolódik, hogy nemcsak a település, hanem a térség fejlődését is segítené, ha legalább a schengeni egyezmény életbelépésétől személygépkocsik is használhatnák a Zsira és az ausztriai Locsmánd (Lutzmannsburg) közti határátkelőt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újraindul a Fertő tavi hajózás

A Fertő tavi hajótársaságok április közepétől indítják belföldi járataikat, számos újdonságot is kínálva. A vízi határellenőrzés módja egyelőre nem változott, pedig az Írott-kői Natúrpark mintájára a szúrópróbaszerű ellenőrzéssel gyorsulna és egyszerűsödne a határátlépés. A Fertő Tavi Hajózási Kft. két hajóval közlekedik a tavon, s indulnak járataik Ausztriába is. Tovább olvasom