Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 13°C Még több cikk.

Gödörben a mélygarázs ügye

Önkormányzat: a perben az eredeti állapot visszaállítását kérik.

Július végére befejeződik a Petőfi téri mélygarázs építése – tudtuk meg Ács Imre projektmenedzsertől. Közben a megyei bíróságon ebben az ügyben már megtartották az első tárgyalási napot. Az önkormányzat – mint felperes – keresetében a többi között az eredeti állapot helyreállítását kérte.

Teljes intenzitással folyik a Petőfi téri mélygarázs építése az eredeti ütemterv szerint. – Július végére befejezzük az építkezést – mondta Ács Imre projektmenedzser. – A szerkezetépítésnél tartunk, amelyet hamarosan befejezünk. A jövő héten már a zárófödémet készítjük.

– Ez persze nem azt jelenti, hogy befejeztük a mélygarázst – folytatta Ács Imre projektmenedzser –, ezután kezdődhet a gépészeti és az elektromos rendszer kiépítése, a ki- és behajtók kialakítása, a fogadóépület, valamint a medence elkészítése, a burkolás és a festés. Július végére elkészül a mélygarázs.

Három és fél hónap múlva tehát elvonulnak az építők, helyüket átvehetik a kertépítők, miközben elkezdődött a pereskedés ebben a sokat vitatott ügyben. Mint arról többször beszámoltunk, Sopron új városvezetése megtámadta a szerződést, kérve a bíróságot, semmisítse meg, állítsa vissza a téren az eredeti állapotot, illetve kötelezze az alperest – az SPT Mélygarázs Kft.-t – a földhasználati díj ellenértékének, mintegy 1,1 milliárd forintnak a megfizetésére, ugyanis a felperes szerint a tér eszmei értéke 2 milliárd forint, s ennek arányos része a beépítési terület alapján a kért összeg. Az első tárgyalási napot szerdán tartották a megyei bíróságon (Kisalföld, április 12., Feltúrt gödörnek tűnik a soproni mélygarázs pere). Dr. Szalma Miklós szerint – aki a projektet finanszírozó Sopron Bank Burgenland jogi képviselője – megalapozatlan a felperes keresete.

– Megalapozatlan és jogszerűtlen, mert nem vették figyelembe az irányadó törvényeket – mondta az ügyvéd. – A Petőfi térre az önkormányzat még 2001-ben, tehát az előző városvezetés előtt készíttetett szabályozási tervet, s ebben földfelszín alatti garázs építése szerepel. A munkálatok idejére bejegyzett időleges földhasználati jog (ezért kér a felperes 1,1 milliárd forintot) – s az ebből következő elővásárlási jog – csak a mélygarázs megépítéséig érvényes. A helyi vagyonrendelet értelmében azonban csak mezőgazdasági terület után kell földhasználati díjat fizetni, a Petőfi tér pedig nem az, tehát alaptalan az 1,1 milliárd forint követelése. Arról nem beszélve, hogy a mélygarázs – miután elkészül – önálló ingatlanná válik, a felszín viszont megmarad közterületnek, kivéve 50 négyzetméternyi területet, ahol a ki- és behajtás lesz. Amennyiben a rendelet lehetővé tenné, akkor erre lehetne földhasználati díjat kérni – arányosan számolva 16 millió forintot –, de a város közel 120 milliós értéket kap a felszíni park kialakításával.

– Az önkormányzat a peres eljárások megindítása előtt elmulasztotta az egyeztetést, az úgynevezett együttműködési kötelezettségét. Ez azt jelenti, hogy pervesztése esetén jelentős kártérítési kötelezettsége lesz az alperes felé, arról nem beszélve, hogy – figyelembe véve a perértéket – 50 és 100 millió forint lesz a perköltség. Már szó volt a 2001-ben született szabályozási tervről. Ebben a perben az önkormányzat a saját – érvényben lévő – építési szabályzatát támadja, ami érthetetlen.

Mint arról beszámoltunk, a bíróság a tárgyalást elnapolta, s kötelezte a felperest, hogy 8 napon belül konkrétan fogalmazza meg, mit is ért az eredeti állapot visszaállításán.

Megkerestük dr. Bártfai Beatrixet, a felperes soproni önkormányzat ügyvédjét is, aki azonban udvariasan elhárította nyilatkozatkérésünket.

Horváth Ferenc

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Májusban nyit a turisztikai központ

Május első hetében fogadja az első vendégeket a Deák téri turisztikai centrum – jelentette be Taschner Tamás idegenforgalmi vezető és Mágel Ágost, a városfejlesztési bizottság elnöke. Tovább olvasom