Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Gáztöltőt szipuznak a fiatalok Sopronban

Sopron - Immár a gáztöltő tartalmának beszívásával is kábítja magát néhány fiatal Sopronban. Az infektológus gyermekszakorvos szerint ez súlyosan károsítja a belső szerveket és az idegrendszert.

– Új jelenségként a tinédzserek közül néhányan a gáztöltő tartalmának beszívásával jutnak drogos állapotba – tudtuk meg az egyik soproni trafik üzletvezetőjétől, Tolnai Ferenctől. – Akkor figyeltünk fel erre a jelenségre, amikor a fiatalok – úgy 12–13 évestől fölfelé – egyre gyakrabban kezdték el vásárolni a gáztöltő spray-ket. Havonta tíz-tizenkét gyerek jön be hozzánk ilyen célból, s láthatóan nem azért, hogy aztán megtöltsék az öngyújtójukat.

Tolnai Ferenc: Néhány fiatal kábítószernek használja a flakon tartalmát. Az pedig egyenes út a testi-szellemi leépüléshez.
Tolnai Ferenc: Néhány fiatal kábítószernek használja a flakon tartalmát. Az pedig egyenes út a testi-szellemi leépüléshez.

Nem a legjobban öltözött fiatalokról, de nem is a perifériára szorult tinédzserekről van szó. Akadnak közöttük olyanok, akik rögtön két flakonnal visznek. Egy alkalommal a vásárlás után kimentem az üzletből, s láttam, hogy a fiú az utcán rögvest a szájához-orrához emelte a spray-t és nagyokat szippantott belőle. A fiúk különben nem vallják be, miért is veszik a gáztöltőket, szüleikkel takaróznak, mondván, nekik lesz. Ettől függetlenül már volt olyan gyakori vásárlóm, akitől a végén – az egészsége érdekében – megtagadtam az árut. Az utcán is találkoztunk már olyan látásból ismerős fiatallal, aki bódult állapotban bolyongott.

– Nézze, a jogszabályok rendelkezése értelmében nem adunk el cigarettát a tizennyolc év alattiaknak, sőt, a kiskorúak még csak ki sem tölthetnek egy lottószelvényt. Ugyanakkor gáztöltőt szipózáshoz minden további nélkül vásárolhatnak, s ez az, ami felháborít – összegzett az üzletvezető.

– A gáztöltő tartalmának beszívása folyamatos mérgezése a szervezetnek. Minden belső szervet károsít, kiterjedten az idegrendszert is – mondta dr. Horváth Zoltán infektológus gyermekszakorvos. – Emellett az izomzat elsorvad, s mentálisan is problémák keletkeznek. A drogozáshoz hasonlóan ez a gázbelégzés is kóros szenvedéllyé válhat, egyenes úttá a testi és szellemi egészség teljes tönkretételéhez. Arra nincsenek információink, mekkora populációt érint ez a veszélyes szokás, de érdemes felhívni rá a figyelmet, mielőtt nagyobb bajt okozna.
Nagy Ernő alezredes, a soproni kapitányság bűnügyi osztályának vezetője hozzátette: egyelőre még nem találkoztak olyan bűnelkövetővel, aki ilyen befolyásoltság mellett ütközött volna össze a törvénnyel. Megelőzési programjukban viszont ezt a témát is szerepeltetik.

Olvasóink írták

  • 9. Csodabimbó 2008. április 02. 02:48
    „Majd ha a szülő elszív a gyerekkel egy spanglit, aztán elmagyarázza neki, h igaz, h fasza érzés, meg jól nevetgélünk, de ez valójában nem fogja jobbá tenni az életedet, akkor majd a gyerek a szülőre fog figyelni és nem a haverjaira. Fontos lenne hitelesnek lenni ezekben a kérdésekben. Ezzel szemben a rendőrség félretájékoztat, az újság keveri az alapfogalmakat, a 35 feletti generációnak az agyában, meg teljesen torz szülemények képződnek erről az egész világról, amiben a csemetéjük él. A röhej az, h a saját hozzá nem értésükkel tartják burokban a csemetéjüket elméletben, gyakorlatban meg a kis mintagyerek először csak születésnapon, vagy szilveszterkor nyom egy kis kokaint, aztán már nem fog figyelni a féltő hangokra.”
  • 8. Jógyerek 2008. április 01. 22:41
    „sajnos a mai rohanó világban sok szülő azt sem tudja merre jár a gyermeke. Sok szüló sajnos megy a másod és a harmadállásba, hogy megéljen és itt kezdődik a baj! No nem a mával, hanem a megélhetéssel amiről a mindenkori országvezetés tehet és emiatt nemigen jut a gyerekre idő.”
  • 7. 1sorproni lány 2008. április 01. 19:34
    „én nem a szigorúságra szavazok, csak hogy többet foglalkozzanak a szülők a gyermekükkel. 23 vagyok egy anyajelölt, és látom ha már most mit engednek meg egyes felnőttek az 5 éves gyerekükkel. 3 évig egy óvodában dolgoztam és volt mit látnom....
    nem vonom kétségbe h vannak olyan szülők akik mindentől óvják a gyereküket, de akkor mégis mégis vmit elrontanak..nem??”
  • 6. krisztina01 2008. április 01. 19:29
    „1soproni lány! hozzászólnék amit írtál. Én ismerek egy lányt akit szülei jól neveltek. Kitűnő tanuló volt, este 8-ra otthon kellett lennie, bulizni csak 17 évesen mehetett el, féltették, mint egy kincset. Azt hitték minden rendben van a lánnyal, hiszen szigorúan nevelték. Aztán kiderült: először füvet szívott, majd kokain, cigi, és több fiúval feküdt le. Most akkor mi is van?! Pedig szülei szigorúan a jóra nevelték.”
  • 5. olvasó* 2008. március 31. 20:52
    „1soproni lány! Gratulálok a hozzászólásodhoz,ami nem igazán értelmes elmére vall! Tipikus süket duma,hogy minden rossz cselekedetért a szülő a felelős.Biztos ők biztatják erre a gyerekeiket,sőt ...talán még kényszerítik is őket .Szerinted a szülők nem arra törekszenek,hogy normális embert faragjanak a gyerekeikből és óvják őket minden bajtól ??? Remélem te minta anyuka leszel és a te gyerekedről nem cikkeznek hasonló témában az újságok! Arról meg ne alkoss véleményt,amiről fogalmad sincs,ráérsz akkor,ha neked is lesz gyereked és tudni fogod milyen feladat a felnevelése.”
  • 4. zsapa 2008. március 31. 19:40
    „Sajnos a gyerekeknél már a szülő intelme egyre kevesebbet ér.A falka elmélet működik,ha nem csinálod..különc vagy és gyáva,ha csinálod,kipróbálod te leszel a faszagyerek...”
  • 3. 1soproni lány 2008. március 31. 18:33
    „az ilyen gyerekek szüleinek csak gratulálni tudok. Elég gáz hogy a mai felnőttek nem tudják megnevelni a gyereküket”
  • 2. csabazs 2008. március 31. 16:24
    „Egyszerű! Szigorítani kell a töevényt!”
  • 1. yello 2008. március 31. 15:04
    „hm, az unokahúgom a Handler-ből meg azt mesélte, hogy az őrölt szerecsendió (!) szippantása az új "divat". Eléggé meglepődtem, ezért utánanéztem és valóban, a szerecsendió tartalmaz miriszticin nevű vegyületet, ami nagy mennyiségben okozhat mámoros, bódult állapotot, vegetatív tüneteket, túladagolva erősen toxikus hatású, ámbár kifejezetten erre irányuló kísérleteket, szignifikáns pro és kontra eredményeket nem közöltek sehol (nem vagyok szakember).
    Minden relatív persze, nem tudom mennyi lehet az a mennyiség, ami "hatásos", mindenesetre a neten rengetg "kiokosító" külföldi weblap van, ami szinte tálcán kínlája a lehetőségeket kipróbálásra - füvek, fűszerek, növények részletes, de kétes hatásainak leírásával.
    Eléggé nyugtalanító azért ez is, meg persze a cikkben szereplő negatív tendencia is.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Osztrák-magyar tűzoltó-együttműködés

Sopron–Kismarton - Május elején a soproni, valamint a kismartoni (Eisenstadt) tűzoltóság… Tovább olvasom