Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Gazban áll az egykori szanatórium

A Lövér körút és a Villa sor közötti valamikori gyermek-szívszanatórium épülete kilenc éve áll lezárva, az egykor gondozott kertet felverte a gaz. Az arra járót lehangoló látvány fogadja.

A kutya sem jár erre

A háromszintes Lövér körúti ingatlan, a hajdan volt Gruber panzió kerítésén tábla fogad: Kutyával őrzött terület! Első látásra úgy tűnik, a felirat téved, hiszen – kilenc éve – mintha a kutya sem járna már az egykor szebb napokat látott épület kerítése mögött. A területet időnként megszabadítják a gyomoktól, ám az újra és újra visszanő a Lövér körút legszebb részén fekvő telekre. Az ingatlan tulajdonosa az állam, üzemeltetője pedig a Nyugat-Magyarországi Egyetem.

Közel félmilliárdot ér

A több százmilliót érő lövéreki ingatlant az egyetem 2002-ben kapta meg, a korábbi tervek szerint ott továbbképző központot alakítottak volna ki. Az épület felújítására és a központ megvalósulására tervek ugyan készültek, de a létrehozásra az egyetem nem rendelkezett elegendő forrással, ezért az Egyetemi Tanács idén áprilisban úgy döntött, eladja az ingatlant. A közbeszerzési eljárást már megindították, ám az épület még nincs meghirdetve.

Herczeg László, a Nyugat-Magyarországi Egyetem gazdasági főigazgatója lapunk érdeklődésére elmondta: jelenleg a Kincstári Vagyoni Igazgatóság jóváhagyására várnak, hogy a Közbeszerzési Értesítőben meghirdethessék az ingatlant. Az értékbecslés már lezajlott: az épületet és a telket közel félmilliárd forintra értékelték fel, áfával együtt.

Kilenc éve üresen

A háromszintes, összesen 3525 négyzetméteres épületben és a hozzá tartozó 4274 négyzetméteres kertben 1962-től működött gyermekszanatórium, az intézményt 33 év után, 1995- ben szüntették meg. Ma, 2004-ben a lövéreki ingatlan értéke több százmilliós lehet.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Burgenland fejleszti turizmusát

Burgenland turisztikai kínálata az utóbbi években látványosan fejlődött. Ausztria legnaposabb… Tovább olvasom