Kisalföld logö

2017. 11. 25. szombat - Katalin 4°C | 14°C Még több cikk.

Gabonaexport kizárólag ponyva alatt

Bosszankodnak a gabonájukat a szomszédos Ausztriában értékesítők, a fertődi határkilépőnél „bekeményítettek” a határőrök.
Ezekben a hetekben naponta akár húsz traktoros vontatónyi gabona (elsősorban árpa és búza) is elhagyhatja az országot Fertődnél, hogy a határtól alig négy kilométerre lévő átvevőhelyen, Pomogyban (Pamhagen) találjon vevőre. Eddig semmi sem zavarta az exportot, de tegnap reggeltől szigorú figyelmeztetésben – büntetést is kilátásba helyezve – részesítik a magyar határsőrök azokat a fuvarosokat, akik nem takarják le a vontatót ponyvával.

– Érthetetlen, hogy miért éppen tegnaptól keményítettek be a határőrök, hiszen lassan vége az aratásnak – mondta Horváth Zoltán fertődi terménykereskedő. – Az osztrákok egy szót sem szólnak. A vontatók ponyvázása időkieséssel jár, arról nem is beszélve, hogy a közel 40 fokos melegben a mezőn egyedül kell feltenni. Azzal indokolják a szigorított eljárást, hogy hullik a gabona. A gabonaszemek véleményem szerint nem a vontató tetejéről esnek le, ha leesnek, hanem a réseken potyognak ki. Persze nincs mit tenni, ponyvázunk éppúgy, mint a többi szállító.
Horváth Zoltán szerint megéri Ausztriában eladni a gabonát.

Nem elsősorban az áráért, hiszen az nagyjából megegyezik az itthonival – a búza tonnájáért 23–28 ezer forintot, az árpáért 23 ezret fizetnek, a repcéért pedig 58 ezer forintot –, hanem azért, mert náluk például nincsenek olyan szigorú szabályok, ugyanannyit fizetnek a takarmánybúzáért, mint az étkezésiért. A másik fontos szempont a közelség. Fertőd és Kapuvár környékéről sokkal közelebb van Pomogy, mint például Nagycenk, ahol két nagyobb – egy osztrák és egy magyar – felvásárlócég működik. Így naponta akár 80 kilométert is megspórolhatnak, ami jelentős üzemanyag-megtakarítást jelent, emellett minél gyorsabban fordul meg a traktor, annál többet tud dolgozni a kombájn.

A fertődi határkirendeltségen megtudtuk, nem történt semmi különleges, csupán nagyon sok szem hullott le a vontatókról, szemetessé vált az út, a határkilépő, de panaszkodtak az utasok is a nagy por miatt. Ezért egy 1975-ös rendelet alapján szólították fel a fuvarosokat, hogy takarják le a terményt. De büntetni senkit nem büntettek meg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kevés az ivókút Sopronban

Komoly pénzbírságra számíthat az, aki a nyári forróságban a közterek szökőkútjaiban keres felfrissülést. Sopronban nemigen fenyeget ilyen veszély, lévén, hogy az Ógabona téri „söröskút" kivételével gyakorlatilag nincs ilyen. Bár Sopron jelentős turisztikai vonzerővel rendelkezik, a városban alig van ivókút, díszkút. Kimondott szökőkút pedig egyáltalán nincs. Tovább olvasom