Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Fülöp Géza kész az új kihívásokra

„ Az elmúlt másfél évtizedben sem szürkültünk el, és készen állunk megfelelni a következő évek kihívásainak” – jelentette ki Fülöp Géza, Fertőd polgármestere a Kisalföldnek adott interjúban.
– Polgármester úr, ön már tizenhat éve Fertőd polgármestere. Nem fáradt el?

– Nem, az elmúlt közel tizenhat év során sem szürkültünk bele a feladatok elvégzésébe, nem fásultunk el.

– Ezek szerint ugyanolyan lelkesedéssel kezdi a következő négy évet, mint 1990-ben?

– Igen, és úgy látom, az új testületben is meglesz a kellő dinamizmus ahhoz, hogy megoldjuk az előttünk álló feladatokat.

– A civil életben mérnök vagyok, és tudom, tapasztalom nap mint nap, hogy konstruktivitás nélkül nem boldogulnék – folytatta Fülöp Géza, Fertőd polgármestere. – Ezt a filozófiát érvényesítem Fertőd polgármestereként is.

– Eddig sikerült?

– Azt hiszem, igen. Az elmúlt években kiépítettük városunk alap-infrastruktúráját, a csatornától a gázon át a kábeltévéig. Nagyjából az utak és a járdák is rendben vannak. Ezek voltak a legfontosabb céljaink és eredményeink.

– Akkor most kényelmesen hátradőlhetnek székükben, s várhatják a következő választást?

Szó sincs róla. Nagy, részben már előkészített fejlesztéseket szeretnénk megvalósítani, olyanokat, amelyek méltóak Fertőd hagyományaihoz, szellemiségéhez.

– Mondana néhányat?

– Természetesen. Szeretnénk egy olyan kulturális és konferencia-központot létrehozni, amelyben helyet kapnának a városban működő civil szerveződések, a művészeti csoportok, de nagyobb rendezvények befogadására is alkalmas lenne. Megvalósítása azonban csak uniós forrásokkal lehetséges, mert 1,2–1,5 milliárd forintba kerülne, annak ellenére, hogy nem indulunk nulláról.

Ugyanis a hatvanas években – a kisvárosi művelődési központok tervei alapján – épült, egykori szovjet laktanya étkezőjét szeretnénk átalakítani, s ha szükséges, bővíteni. A másik kiemelt projektünk a városközpont rehabilitációja, az épületek homlokzatának és a közterületek rendbetétele, ugyancsak uniós pályázatok segítségével, mert a város költségvetése ezekre a feladatokra nem biztosít forrást.

– Fertőd szerencsés város, mert említette, az utak, utcák, járdák nagyjából rendben vannak.

– Ez így igaz, de ezt a munkát sohasem lehet befejezettnek tekinteni, ezért a következő négy évben is kiemelt figyelmet fordítunk karbantartásukra, felújításukra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kinevezték az új földhivatal-vezetőket

Gál Lászlót nevezték ki a Soproni Földhivatal élér. Távlatilag a hivatal már a 15 napos eljárási… Tovább olvasom