Kisalföld logö

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 21°C | 31°C Még több cikk.

Főszerepben az Iwiw és a fesztivál

Az Iwiw, a Sziget és a VOLT Fesztivál – a fiatal generációk valós és virtuális közösségeivel foglalkozik a területfejlesztési szabadegyetem.

– Az ifjúság lesz a főszereplője a területfejlesztési szabadegyetem tavaszi előadásainak. Az elsőt március 2-án délután 5-kor tartjuk az Erzsébet utcai aulában, amelyre minden korosztályt várunk – jelentette be dr. Fábián Attila, az NYME Közgazdaság-tudományi Kar intézetigazgatója.

– A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséggel közösen szervezett programsorozat előadói között találjuk Várady Zsoltot, az Iwiw közösségi portál kitalálóját, Geszti Péter médiaszakértőt, a Magyar Vágta ötletgazdáját, Müller Péter Sziámit, a Sziget és Lobenwein Norbertet, a VOLT Fesztivál főszervezőjét, illetve Lukács Lászlót, az egyik zenei csatorna korábbi műsorigazgatóját. A Kárpát-medence régióit bemutató sorozatunkkal új hagyományt is útjára indít a szabadegyetem. Áprilisi 20-i programunk vendége lesz Pásztor István vajdasági tartományi alelnök, Gábrityné Molnár Irén, a Magyarságkutató Tudományos Társaság elnöke, valamint a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium egyetemistái.

– A szabadegyetem előadásai belépődíj nélkül látogathatóak. Szeretnénk megszólítani az ifjúságot, de reméljük, a felnőtt korosztálynak is hasznos órákat szerezhetünk – zárta a főszervező.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három autó ütközött Fertőszentmiklósnál

A balesetben ketten könnyebben megsérültek. A 85-ös főúton már feloldották az útzárat. Tovább olvasom