Kisalföld logö

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -4°C | 4°C

Fórum és néma tiltakozás a tervezet ellen

Hallgatói fórumot és néma demonstrációt tartott az NYME hallgatói önkormányzata Sopronban.

A Felsőoktatási Törvény koncepciója volt fókuszban azon a hallgatói fórumon, melyet a napokban tartott a Nyugat-magyarországi Egyetem Hallgatói Önkormányzata Sopronban. A párbeszédre alapuló fórumon részt vevő hallgatók az Egyetem összes soproni karát reprezentálták, és megtöltötték a Közgazdaságtudományi Kar előadóját.

Az első részben Gáspár Gergely, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) elnöke tartott tájékoztató előadást. A prezentáció kitért a koncepció megszületésének körülményeire, az intézményeket és hallgatókat hátrányosan érintő pontokra, valamint arra, milyen lehetősége van a hallgatóságnak arra, hogy kiálljon saját érdekeiért.
Az előadás után a fórum résztvevői tehették fel kérdéseiket a HÖK vezetőihez. A várakozásoknak megfelelően a hallgatók rengeteg problémát vetettek fel, melyre egyenként részletes választ kaptak. Látható volt, hogy nagy részük kifejezetten tájékozott volt a törvénytervezetet illetően, és felismerte azokat a veszélyeket, melyek a koncepció elfogadása esetén a hallgatókat, és az egész felsőoktatást fenyegetik.

A kérdések és az arra adott Hallgatói Önkormányzati válaszok elhangzása után a fórum résztvevői csendes demonstrációra vonultak át az Egyetemi Botanikus Kertbe. A miskolci hagyományőrzők által Sopronba tolt csille előtt mindenki meggyújtott egy gyertyát, majd a hallgatóság sorfalat állva fejezte ki tiltakozását a hallgatók ellehetetlenítése ellen, szolidaritást vállalva az Egyetem selmeci hagyományok szerinti testvérintézményeiben tanuló, valamint az egész magyar felsőoktatásban részt vevő hallgatókkal.

- Hallgatói önkormányzati elnökként kollégáimmal együtt kifejezetten fontosnak tartom, hogy a hallgatóság teljes körű tájékoztatást kapjon arról, mekkora veszélyt jelent számára a jelenlegi törvénykoncepció. A tandíj bevezetésének fenyegetése, a röghözkötés, az állami férőhelyek drasztikus csökkentése minden jelenlegi, és leendő magyar felsőoktatási szereplőt hátrányosan érint. Örömmel láttam, hogy Egyetemünkön is rengetegen érzik magukénak a problémát, és emelik fel hangjukat az egyoldalú módosítások ellen. A közeljövőben további tájékoztatókat, fórumokat és megmozdulásokat tervezünk, csatlakozva a HÖOK országos cselekvési tervéhez." – nyilatkozta Gáspár Gergely, az EHÖK elnöke.

Olvasóink írták

  • 2. FREDDY/S 2011. október 08. 10:33
    „1. ujidok 2011.10.07. 20:53
    <moderálva> alaptalanul vádaskodni nem a legtisztességesebb dolog, nemde...”
  • 1. ujidok 2011. október 07. 20:53
    „T. diákok!
    Ezt mind egy pártnak köszönhetitek, akibe egy éve még ti is biztatok!
    Becsaptak bennetek, ezért Budapestre kell mennetek tiltakozni, ahogyan már bejelentettétek.
    Város szinten pedig megint egy nagyszerű polgármester bukott el, aminek az árat most is fizetik, és fizetni is fogják!

    Ébresztő, mert a narancs úthenger, mindenkit lehengerel majd!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

NYME HÖK: Az oktatási törvény így elfogadhatatlan

A Nyugat-magyarországi Egyetem Hallgatói Önkormányzata kijelenti, az általuk javasolt változtatások… Tovább olvasom