Kisalföld logö

2017. 11. 21. kedd - Olivér 3°C | 9°C Még több cikk.

Fordulat a Fertő-parton

Pál Béla államtitkár kedden Fertődön Széplaki Tamás, Kapuvár és környéke szocialista országgyűlési képviselőjelöltjének társaságában az idegenforgalom témájában tartott fórumot.
Módosították a Fertő-parti települések idegenforgalmi besorolását. Ennek megfelelően Hegykő, Fertőrákos, Fertőhomok, Fertőszéplak és Sarród vonatkozásában megszüntették a „kiemelt üdülőövezet" státuszt, s így a falusi vendégfogadók üzemeltetői a továbbiakban is igénybe vehetik majd az évi 800 ezer forintos adómentességet – jelentette be tegnapi fertődi fórumán Pál Béla, a gazdasági minisztérium idegenforgalomért felelős államtitkára, aki Széplaki Tamás, az MSZP Kapuvár és környéke országgyűlési képviselőjelöltjének meghívására látogatott megyénkbe.

Széplaki Tamás ismertette programját, közte azokat a kérdéseket is, amelyek a térség turizmusának átfogó feladatait érintették. Szólt a fertődi Esterházy-kastély teljes rehabilitációjáról, amely a Nemzeti Fejlesztési Tervben is helyet kapott; emellett lobbizni szeretne a Fertő-parti településeket összekötő kerékpárút korszerűsítéséért, nemkülönben bővítéséért. A Fertő-táj világörökséggel kapcsolatban az országgyűlési képviselőjelölt kifejtette: a lehetőségek adottak ahhoz, hogy a térség népszerűsítésével újabb, dinamikus lendületet kapjon a Fertő tó és környékének turizmusa.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Telített lakáspiac

Csökken a kereslet az új építésű lakások iránt, ezen a különböző otthonteremtő hitelek sem változtatnak. Az újságok hirdetési rovatai ontják az ajánlatokat, de a vállalkozók nem adják fel, futnak a pénzük után, újabb és újabb házakat építenek. Mindenki arra számított, hogy uniós csatlakozásunk fellendítheti a külföldi keresletet, de nem így lett. Tovább olvasom