Kisalföld logö

2017. 11. 18. szombat - Jenő 3°C | 8°C Még több cikk.

Fogadjon örökbe űrtáborozót!

Az űrtáborozás ideje alatt a középiskolás diákok számos izgalmas és érdekes program, előadás, kirándulás, vetélkedő részesei lehetnek Sopronban.

Idén Sopronban rendezi a két évtizedes múltra visszatekintő országos űrtáborát a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) július 12–18-ig.

Dr. Bacsárdi László, a társaság főtitkára – a soproni egyetem intézetigazgató egyetemi docense – elmondta: az űrtáborozás történetében először indítanak mentorprogramot. Magánszemélyek, vállalkozások átvállalhatják egy vagy több tehetséges diák részvételi díját. A mentorprogramra május 15-ig, az űrtáborra pedig június 20-ig lehet jelentkezni az iroda@mant.hu e-mail címen.

Az űrtáborozás ideje alatt a középiskolás diákok számos izgalmas és érdekes program, előadás, kirándulás, vetélkedő részesei lehetnek. Ellátogatnak Bécsbe is, ahol az ENSZ-központban megtekintik az állandó űrkutatási kiállítást és az ENSZ Világűrbizottság üléstermét.

Idegenvezetőjük dr. Both Előd lesz, aki az ENSZ Világűrbizottság Tudományos és Technikai Albizottságának elnöke. Ezen túlmenően az űrtábor tervezett előadásai között szó lesz a Rosetta üstökösprogramban elért magyar eredményekről, kis égitestekről éppúgy, mint az űrszondákról, a fiatalok lehetőségeiről az Európai Űrügynökség rakéta- és ballonprogramjában, vagy a hazai űrkutatásról és űriparunkról.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ételdobozzal segítenek a rászorulóknak

Ételdobozt helyeztek el a Szent György-plébánia bejáratának falán. Aki éhes, az arra járva bármikor… Tovább olvasom