Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Fodor Tamás: Sopron rendületlenül fejlődik

Városunkban tovább folyik az a munka, amelyet a soproni polgárok 2006 óta láthatnak, és rendületlenül támogatnak -mondta Fodor Tamás polgármester az idei hagyományos óévi búcsúztatón a Liszt Ferenc Kulturális és Konferencia Központban.

Sopron polgármestere az évvégi számadásában röviden megemlítette a város életének fontosabb momentumait 2011-ben. A felsorolást a januári Liszt év nyitányával kezdte, amelyet kiemelkedő előadások és előadók fémjeleztek - számolt be a sopron.hu.

Számos nagy soproni személyiségre és jelentős történelmi eseményre, évfordulóra is emlékezett a város. Így - többek között - Házi Jenő főlevéltárosra, a kommunizmus áldozataira. Bemutatták az Auschwitz Albumot, itt járt a vagonkiállítás, Sopronkőhidán Mindszenthy József hercegprímásrnak emléktáblát avattak. A város megemlékezett Soproni Horváth József festőművészről. A népszavazás 90. jubileumi évfordulóját Magyarország Kormányával közösen ünnepelhette Sopron.

Civilek támogatásával új köztéri szobrokkal gyarapodott városunk, Flandorffer Ignác és Sütő András szobrával. Sopron és Bad Wimpfen 20 éves testvérvárosi kapcsolatának jubileumi évfordulóját is megünnepelhette a mögöttünk hagyott esztendőben.

Dr. Fodor Tamás arról is említést tett, hogy 2011-ben Sopron legidősebb polgára a 104 éves Elza néni, akit születésnapján köszöntött a városvezetés.

2011-ben Sopron városa segítséget nyújtott Kazuno testvérvárosán keresztül a japán fukusimai atomerőmű katasztrófa áldozatainak, és támogatta a vörösiszap-katasztrófa szenvedőit.

Sopron polgármestere felsorolta a város sportsikereit, a sikeres fesztiválokat, amelyek között a VOLT-ra ellátogatott a köztársasági elnök, Schmitt Pál is.

- Fejlődik a város - hangzott el a polgármesteri értékelőben. Megkezdődött a Kőszegi közúti aluljáró építkezése, átadták a középfokú szakoktatás részére TISZK-központot, működik a korszerűsített közösségi közlekedés, elindult a kórházfejlesztés, megvalósítási szakaszba lépett a 6,3 milliárdos Sopron és térsége Hulladékgazdálkodási projekt, készen van a Petőfi tér , megújult a Páneurópai Emlékpark, befejeződött a Zöld Ág Bölcsőde második üteme, épül a Kőműves közi új bölcsőde, folyik a Trefort téri óvoda korszerűsítése, elkészült a Lackner, a Mikoviny út és a Vándor Sándor út és kerékpárút, Kurucdombi városrész új középülettel gyarapodik a Városi Bíróság és Ügyészség újonnan készülő épületeivel, Brandt Ház, megújult az erdei sétaút a soproni parkerdőben.

- Összességében megállapíthatjuk, hogy városunk rendületlenül fejlődik. A fejlődés pillérei az uniós források, amelyeket mintegy 22 milliárd összegben sikerült a város fejlődéséhez megszerezni, és amely lehetőség csak 2013-ig áll rendelkezésre – fejtette ki dr. Fodor Tamás.

Sopron polgármestere az országos eseményekre is kitért, megemlítve az áprilisban elfogadott új Alaptörvényt, amelynek létrehozásában Dr. Szájer Józsefnek, városunk díszpolgárának történelmi szerepe volt.

A kiemelkedő hazai események között említette a sikeres EU-elnökséget, melynek egyik záró-rendezvényének Sopronban a Volt-fesztivál adott helyet. Sopron gazdasági környezetének fejlesztése érdekében a berlini Magyar Nagykövetségen befektetési és turisztikai kiállítást rendezett Sopron.

A teljes írás >>

Olvasóink írták

38 hozzászólás
12
  • 38. @méhecske@ 2012. január 06. 16:14
    „Fodor a város fejlődésében azt látni hogy Ti hoztok ojan rendeleteket amiből a soproniak huzák a rővidet
    jo lenne hamár csnálnátok valamit a mi a lakok érdekét szolgálná???
    Tiszta várost rendezet közlekedés”
  • 37. norbi29 2012. január 03. 11:01
    „Kár hogy ebből a polgárok nem nagyon vesznek észre semmit :(((((
    illetve épp az ellenkezőjét :(”
  • 36. vitriol2 2012. január 03. 10:18
    „F.Tompika- ez csak egy kérdés:
    vissza a régi komcsi világba?
    " A soproni közgyűlés péntek délutáni rendkívüli ülésén élt törvény adta lehetőségével, és elrendelte a helyi tömegközlekedési közszolgáltatás biztosítását."
    tehát megkezdödött a ReNDELETI uton valo "kormányzás"?
    F.Tompika. a fülkések több mint másfélve, ti pedig a második ciklusban bitoroljátok a HATALMAT, hát nem tudtok "javitani" ?”
  • 35. vitriol2 2012. január 03. 10:12
    „F.Tompika- tán ezt "magyarázd":
    a soproni fülkés forradalmi élcsapat karácsonyi ajándéka:
    lemondtak : 161.630,82 EUR-nak az igénybevételéről
    EMELIK:
    -A közterület-használat díjakat
    -Temetkezési dijakat
    -A kéményseprő-ipari közszolgáltatás díjakat
    -Az ivóvízellátás, valamint szennyvízelvezetés, és -tisztítás díjakat
    -A szemétszállítási dijakat
    -helyi tömegközlekedési dijakat
    -A kommunális adó, mint új adónem bevezetése
    de beszélhetne városunk kiemelt helyezéséről az adosság területén”
  • 34. NoBo 2012. január 03. 09:29
    „A legnagyobb baj az, hogy az itt és máshol (jogosan) panaszkodók
    nem sok mindent tesznek akkor, amikor kell.
    Ha most lenne választás a városban megint a fidesz nyerne, mert a narancs
    napszemüveges "katonák" freddys, csetneky stb. stb. ellenben elmegy szavazni.
    (megjegyzem sok ilye ismerek, nagy részük AU-ban dolgozik, nyugdíjas, vagy "pártember".

    A megoldás csak az lehet, ha se fidesz, se mszp, hanem szakértő vezetés lenne.
    Ami sajna nincs...”
  • 33. Csetneky 2012. január 02. 13:22
    „A cikk első részében felsorolt hatalmas "eredmények" valóban nem rengetik meg a világot. Viszont az is egyértelmű, hogy azért egyelőre még jobb itt élni, mint például Miskolcon.”
  • 32. TancsKaszabell 2012. január 02. 11:44
    „"Bent a farkas ,kint a bárány ..."
    "Odabent az Orbán-kormány a tákolmányát fogja úri murival ünnepelni."
    Mivel a Fidesz a választási kampányban nem beszélt az alkotmányozási szándékáról, az új alkotmányt egyedül ő szavazta meg, népszavazást nem mert róla tartani, ezért az új alaptörvény illegitim !!
    Felháborító arcátlanságnak tartjuk, hogy a Fidesz a magyar politikai közösség bűnös kettészakítását Operagálával ünnepli meg a Mi költségünkön.
    " Mi, demokraták pedig ezzel a tüntetéssel fejezzük ki, hogy a ´89-es Alkotmányban, a demokratikus intézményekben, az egyenlő jogokban, az igazságos Magyar Köztársaságban hiszünk!"

    Változtatnunk kell!
    Ezért !
    Üzenjünk együtt a rezsimnek, hogy mi, a demokraták vagyunk többen...Mi pedig nem támogatjuk ezt a "tákolmányt" amelyet városunk kitüntetett fia féllábon állva a vonaton zagyvált össze !

    Kedves barátaim Ti nem vagytok kíváncsiak arra,hogy városunk fideszes önkormányzatának mely
    tagjai,rokonai vesznek részt az Uri murin ?
    Bevallom én igen kíváncsi vagyok !”
  • 31. barka 2012. január 02. 10:49
    „25-nek:
    A Miskolc környéki házaspár lánya azért költözött ide, mert feleségül ment egy soproni fiatalemberhez (gyanítom, nem volt tudatos a városválasztás :) )...
    A szülők egyszerű, becsületes munkásemberek, nem bántó volt a véleményük, hanem igaz. Sajnos.”
  • 30. modernsopron 2012. január 02. 10:48
    „Fejlödés? Hol? Inkább túlélés! Egy út aszfaltozása féjlödést jelent??? Arra a szinthez jutattunk már el?
    10 éve figyelem Sopron politikáját és "fejlödést", de 2006 óta nem sok minden történt, mert olyan városvezetök vannak, amelyek nem értenek, hogy kell ezt a várost féjlödni, és inkább Ausztria felé kellene Sopront integrálni és orientálni, és nem elzárni a körülötte lévö Burgenlandból.
    Egy bemutatható presztízs-projekt sincs a városban, a Fö tér úgyanúgy néz ki mint elötte, kis némi változásokkal (padok, lámpák) - összehasonlítva a köszegi vagy a szombathelyi, budapesti köztér-felújításokkal egy nagy semmi, meghalt múzeum marad ! Mit hoz az új közmü, csatorna, járólap, Scarbantia emlékkövek, ha nincsen turisztikai programok, fesztiválok, korszerü elemek??? Szóval alíg kész a hardvér de NAGYON HIÁNYZIK a szoftvér !
    És még lehetne felsorolni, ami nagyon hiányzik ebben a városban, de ezt a többiek úgyis már megtették..... egyetértek velük.... útak, közlekedés, színvonalas kultúrális programok hiánya, belváros katasztrolfális állapota, stb stb.... szépen lassan Sopron Magyarország temetövárosa lesz !”
  • 29. Gropius 2012. január 02. 09:24
    „:D :D :D FT = helyi Münchhausen :D :D :D”
  • 28. szp.2003 2012. január 02. 09:10
    „A cikk kapcsán két dolog jutott eszembe.
    A fejlődés akkor valós, ha érezhető, ezt viszont sajnos nem mondhatom el.
    A másik dolog pedig az, hogy rólam is tessék cikket írni, én is elvégzem a munkámat és ráadásul én még jóval kevesebb pénzért.
    Sajnos rólam viszont nem tudják megírni, hogy mások pénzét milyen nagyszerűen költöttem el. Nekem egy szánalmas mértékű, 2012-től kevesebb összegből kellene kifizetnem mindent, tisztel Polgármester, Képviselők, Szerkesztők gondolják át milyen jó témát ajánlok Önöknek. Már csak azért is ajánlom, mert mi mindig tudjuk milyen nagyszerű dolgok történnek fent, Ők is nézzenek néha a lábuk el!”
  • 27. FREDDY/S 2012. január 02. 07:40
    „24. himbi 2012.01.01. 20:47
    "1997 április közepén a portfolió kezelés külső cégre való bízása tárgyában dr. Fülöp József, MSZP-s alpolgármester tett előterjesztést a közgyűlésnek." áll a 2002.október 18 Nyugati Kapú mellékletében, nemde...”
  • 26. FREDDY/S 2012. január 02. 05:18
    „24. himbi 2012.01.01. 20:47
    De azért MSZPs volt aki értesítette a titkos tárgyalás állásáról őket, nemde...”
  • 25. nága 2012. január 01. 21:32
    „7-nek:
    A történetben csak egy dolog "sántít":
    A házaspár lánya "valamiért" csak Sopronba költözött, gondolom, pl. munkalehetőség miatt, ami Miskolc környékén nem adatott meg neki, akkor legalább ezért dicsérhetnék egy kissé a" befogadó" városukat.
    Véleményem szerint egyébként Sopron tényleg sok mindenben fejlődött, de sajnos még több dologban nem, ilyen kettős aspektusú ez! Leginkább az jellemző, hogy hosszú évek során járt úgy, mint az egész ország, nem fogott ki kompetens vezetőket! Pedig, ha ez megadatott volna, akkor kiugró fejlődés mehetett volna végbe akkor, amikor az "elzárt" városból ismét "nyitott" település lehetett, hisz földrajzilag az ország egyik legjobb helyén fekszik. Másik fő hibának azt látom, hogy szinte semmi összefogás, önkéntes-ingyenes civil vagy a gazdagok részéről megnyilvánuló tenni akarás nem jellemző mostanság és nagyon megkopott a lokálpatriotizmus is. Mindenki csak követelne, felveti a maga kicsinyes problémáit, de szinte senki nem tesz semmit. Így nem lehet megújulni. Sokkal hátrányosabb helyzetű települések is dinamikusabb fejlődést mutatnak országszerte, ahol van kreativitás és cselekvőkészség és mert jobban hozzáedződtek a szerényebb körülményekhez és változtatni akarnak rajta. Ez a küzdőszellem nagyon hiányzik Sopronban, ha ez nem fog pozitív irányba változni, akkor tényleg mélyen a lehetőségei szintje alá fog kerülni a város. Ezt nem akarhatjuk, szívfájdító lenne!”
  • 24. himbi 2012. január 01. 20:47
    „17. FREDDY/S!
    A Globexet ne keverjük az MSZPvel. Megjegyzem, hogy amikor a Globexra bítzta a város a vagyonát azt a közgyűlés szavazta meg és a FIDESZ is feltette a kezét és igennel szavazott...”
  • 23. Belvárosi 2012. január 01. 19:04
    „Sopron fejlődik??? Igen fejlődik , sőt már ki is fejlődött egy betegség a városban, a neve: gyógyíthatatlan Fodorinfectio!
    A városvezetés BOTRÁNYOS hozzá nem értését tükrözik az előttem szóló kommentek is. Legyen szó több százmilliós projektről, vagy egy nevetséges helyszínre kikényszerített Adventi vásárról,ami rendkívül méltatlan volt Sopronhoz.”
  • 22. DK 2012. január 01. 18:55
    „Bármit lelehet írni, az emberek érzését nem lehet becsapni, és ők majd véleményt is mondanak!

    Felesleges ilyen cikkeken fent akadni.”
  • 21. laccka 2012. január 01. 18:15
    „19. marina1 2012.01.01. 17:29

    Gondolom az írásmódod és a helyesírásod azért ilyen mert ez a vezetés max. ennyit érdemel. :-)

    Agymosottak.
    Én személyesen is ismerek 1-2 "vezetőt". A régi jó kapcsolat annyira megromlott, hogy most már jópárral szóba sem állok. Amikor ´baráti´ beszélgetés alkalmával kértem, hogy magyarázza már el, hogy mit, miért. Idegesen majd később arogánsan az volt a válasz, hogy "Azért mert ez a jó út és ebből neked is ki kell venni a részed!". Aztán ez a beszélgetés később átment arogán anyázásba. Persze itt én lehetek hibás mert mindig csak egyre ingerültebben azt kérdeztem, hogy ez mire jó és hol az érezhető/javuló fejlődés?”
  • 20. amalfi 2012. január 01. 18:07
    „Sopron nem fejlődik, egyre élhetetlenebb város lesz.”
  • 19. marina1 2012. január 01. 17:29
    „még´, hogy fejlödik a város...
    semmi kultúrális program a téli szünetben, a színház zárva
    adventi vásár a fötér helyett a kevésbé hangulatos várkeren, ahol még hely sincs, hogy jól érezze magát az ember
    aránytalanul drága parkolás, persze üres hely az nincs
    egyirányú utcában rendszeresen visszafele közlekedö, kreszt nem ismerö autósok”
38 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Macskajaj: Másnap problémák nélkül

Talán az egyik leggyakrabban elhangzó fogadalom szilveszter reggelén, hogy nem iszom többet. Mindez… Tovább olvasom