Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Fodor Tamás: 6,4 millió forint közmunkaprogramra

Sopron - Közmunkaprogramra benyújtott pályázaton 6,4 millió forintos támogatásban részesült a kistérség, melyből 18-an jutnak munkalehetőséghez – jelentette be sajtótájékoztatóján Fodor Tamás polgármester.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium közmunkaprogramot hirdetett, melyen a Sopron-Fertőd Többcélú Kistérségi Társulás 6,4 millió forintos támogatáshoz jutott – jelentette be Fodor Tamás polgármester a társulás elnöke kedden tartott sajtótájékoztatóján. Az összeghez a társulás 118 ezer forintos önrészt biztosít. – A településekről összesen 18-an kerülnek alkalmazásra október 1. és december 31. között, hét településen. Ebből Sopronban nyolc, Nagycenken négy, Sopronkövesden kettő, Fertőszentmiklóson, Nagylózson, Harkán és Nemeskéren egy-egy fő dolgozhat. Feladatuk a belterületi utak karbantartása, vársotisztasági feladatok ellátása, temetőgondozás.

A polgármester hozzátette, az elnyert összegből a társulás a munkabért, annak járulékait, a munkaruhát, a munkába járás és az alkalmassági vizsgálat költségeit biztosítja.

Olvasóink írták

27 hozzászólás
12
  • 27. joco1azigazi 2008. október 31. 13:00
    „Mea culpa..... 2008.10.31. 10:27 ne Töle kérjél számon olyant mint "felsöbb fidesz utasitásra " valositott meg. tudod van itt egy "páros" ki a felsöfidesz vezetés helyi akarnokai.Moderátor: remélem a "páros" mint szo /fogalom nem szerepel a fidesz tiltolistáján.”
  • 26. Mea culpa..... 2008. október 31. 10:27
    „Sopron Polgármestere arról beszéljen egyszer, hogy a két év alatt mit hibázott el, mit csinált volna másképpen. Erről tartson sajtótájékoztatót? Igérem eljövünk és felteszünk számára néhány kinos kérdést.”
  • 25. joco1azigazi 2008. október 31. 06:14
    „feri1: csak annyi a gondom, hogy mikor nem nyert a polg.mester-bocsi az ***moderálva*** páros- által irányitott önkormányzat valamelyik pályázata ,akkor szidták a szocikat, mikor nyernek csak magukat"tömjénezik".-senkit nem kell szidni és tömjénezni, hanem végezni a dolgukat.a 17-ben leirt "feladatok" meg ugy -lenne- igaz ahogy leirtad. erre a 23-as adta meg a teljes választ”
  • 24. FOGLALKOZTATÁS 2008. október 30. 18:26
    „8+1!

    A kormánynak pedig országos szinten, nem közmunkaprogramokat kellene szervezni, hanem olyan gazdaságpolitikát folytatni, hogy legyenek munkahelyek.

    Ez eddig sem sikerült, ezután pedig a kialakult helyzetre tekintettel még kevésbé fog sikerülni.

    A kérdés csak az, hogy a jövőben hogyan tudja majd a közmunkaprogramokat finanszírozni a kormány.”
  • 23. FOGLALKOZTATÁS 2008. október 30. 18:22
    „Feri1!

    Igen az Önkormányzat feladata pályázni-de nem csak azt jelent ezt, hogy pályázatot kell beadni, hanem azt is, hogy olyan pályázatot kell beadni - megfelelő színvonalú, olyan megoldásokat tervez melyek hatékonyan és tartósan járulnak hozzá a helyzet javításához.

    Bár igazából az igazi megoldás az lenne, ha az Önkormányzat olyan helyi gazdaságpolitikát folytatna, melynek eredményeképpen több lenne a helyi munkalehetőség.”
  • 22. Feri1 2008. október 30. 15:22
    „Ne haragudj joco, nem gondoltam, hogy nem érted. Lehet, hogy csak vicces akartál lenni. Olvasd el a hozzászólásaidat más nézetből, és gondolkodj el rajta. Talán megérted, mit is akartam.”
  • 21. joco1azigazi 2008. október 30. 13:51
    „bocsi, de ez kimaradt: F.Tomika elnyerte az uj közmunkaprogramaot= kabinos lesz a strandon”
  • 20. joco1azigazi 2008. október 30. 13:49
    „Feri1 2008.10.30. 10:49 : és tulajdonképpen mi is a gondod?”
  • 19. Feri1 2008. október 30. 10:49
    „18
    A kormánynak ki adta a pénzt? gy beszélsz róla, mintha a sajátjukból adnák. A kormány beszedi az adókat (felveszi a hiteleket), a pénzt elosztja (nemcsak egymás között) és kiutalja. Ennyi. Kösz.”
  • 18. Félreértés! 2008. október 30. 10:18
    „Ezt az ügyet sem a Polgármester intézte el, hanem a Szociális és Munkaügyi Miniszter Szűcs Erika. Az egy dolog, hogy Sopron kistérségi társulás is részesülhetett 6.4 millió forint összegben.
    Magyarul a kormány adta a pént, egyet lehet tenni megköszöni.”
  • 17. Feri1 2008. október 30. 09:57
    „Az önkormányzat dolga ( FELADATA) , hogy olyan pályázatokat adjon be, amelyek a lakók életét, körülményeit javítják, segítik. A kormánynak feladata, hogy a jó pályázatokat elfogadja, erre kormányzati v. Eu-s pénzt adjon. Itt mindenki tette a dolgát. Mi ezzel a probléma kedves jocó, aki az igazi. Ja a cikkben benne volt a polgármester szó. Hát van akinek ez a legfőbb problémája. Nem tudom irigyeljem-e vagy talán inkább sajnálnom kellene.”
  • 16. joco1azigazi 2008. október 29. 17:52
    „na mi van? tart még a fidesznyik tulképzés? ja és tényleg a sokmindent buko polg.mestert , milyen közmunkára fogjuk be?”
  • 15. joco 2008. október 29. 15:29
    „Fiuk/lányok: nem ezt a foszert-a polg.mestert- kéne egy kis jo "Közmunkaprogramra "befogni ?”
  • 14. HULLÓ CSILLAG 2008. október 29. 14:52
    „Terminus!!

    MIÉRT??-GIMESI ÚR SZERENCSÉRE MÁR EGY LEHULLOTT CSILLAG!”
  • 13. EL KELL MENNI! 2008. október 29. 14:50
    „MINDENKI FUSSON AMERRE TUD!!!

    HA NINCS MÁS MEGOLDÁS EL KELL MENNI!!!

    ITT PEDIG - EBBEN A VÁROSBAN - AZ "ELIT" MŰKÖDÉSE MIATT NINCS!!!!”
  • 12. joco1azigazi 2008. október 29. 14:39
    „Fiuk/Lányok . ez az okos-"többtizmillásbalsikerdijesés Eü.projektbukO" bábfigura -megint a másoktol "kapott" pénzzel dicsekszik?”
  • 11. Feri1 2008. október 29. 12:29
    „9
    Igazad van.”
  • 10. Terminus 2008. október 29. 12:06
    „Soproni polgármesterünk sajnos ersően rövidlátó, kimagaslóan kapzsi és szüklátókörű. Javasoljuk számára a Fertődi Polgármester
    töb évtizedes tevékenységét átanulmányozni. Hogyan kéne eredményesen csinálni. Igaz, hogy ő is FIDESZES kötödésű, de keménysége és hozzáértése már Gimesi Szabolcsot is elzavarta volna ebből a beosztásból.”
  • 9. 8+1 2008. október 29. 09:22
    „Feri1 2008.10.28. 19:03.válasz Neked: "A Szociális és Munkaügyi Minisztérium közmunkaprogramot hirdetett" tudod azok a "Qrva "szocik által vezérelt minisztérium”
  • 8. 8. 2008. október 29. 05:44
    „Ez egy jo hir, végre valamilyen "pozitiv" hirben is szerepel a "narancssárga hűség városá"-nak polg.mestere.”
27 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Karácsony: Ausztriában már eldördült a startpisztoly

Már most ünnepi csillogástól csöpögnek a polcok az ausztriai áruházakban. Kétségünk ne legyen, egy… Tovább olvasom