Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 2°C | 6°C Még több cikk.

Firtl Mátyás: Elvettek, nem adtak

Sopron - Felháborító, hogy a szocialisták azt a tényt, miszerint elvettek, újból és újból úgy igyekeznek beadni az embereknek, mintha adtak volna – mondta Firtl Mátyás, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője.

– Sopron országgyűlési képviselőjeként a parlamentben nemmel szavaztam minden olyan MSZP-s megszorító intézkedésre, amely a nyugdíjasoktól, a családoktól, rászorultaktól, az önkormányzatoktól pénzt vesz el – fogalmazott tegnapi sajtótájékoztatóján Firtl Mátyás. – Kránitz László országgyűlési képviselő maga is megszavazta a 13. nyugdíj elvételét, a közalkalmazottak illetményének csökkentését. Nem a Fidesz riogatása, hanem szomorú tény, hogy a kormány tönkretette a gazdaságot, és Gyurcsány Ferencet az IMF-hitel mentette meg.

Firtl Mátyás hozzátette, hétről hétre több ezer munkahely szűnik meg, vállalkozások százai mennek tönkre. Beigazolódott, a szocialisták nem kormányoznak, hanem görcsösen ragaszkodnak a hatalomhoz.

Olvasóink írták

43 hozzászólás
  • 43. valaki13 2008. december 09. 18:44
    „Elnézést!!!

    Ttermészetesen Firtl úrhoz szólnak bejegyzéseim, s nem Firt úrhoz!!”
  • 42. valaki13 2008. december 09. 18:35
    „Tisztelt Firt képviselő úr!

    A blogbejegyzésekkel kapcsolatban miért nem tart sajtótájékoztatót, miért nem válaszol rájuk???”
  • 41. Telepathia 2008. december 09. 10:12
    „Kedves Firtl úr. egy magát kereszténydemokratának tartó politikus nem nyilatkozhat így, ahogy tette. Meggondoltabban kellene cselekednie. Mert amikor a másik embert megszóljuk,ezzel a cselekedetünkel az Istent és talán nem is csak egy embert, hanem egész családot, egész közösséget megítélünk. Ehhez sajnos nincs joga.Kérem, kérjen bocsánatot a másik emberektől, akiket felelőtlenül megítélt és megbántott. Bizonyára ismeri, azt a keresztény példabezsédet - amely karácsony táján egyébként is aktuális lenne -"MIKOR ÍTÉLKEZÜNK AZT IS HIRDETJÜK, HOGY MI IS MEGÉRETTÜNK AZ ÍTÉLETRE."”
  • 40. valaki13 2008. december 09. 07:54
    „Tisztelt Firt képviselő úr!!!

    VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁSÁT!!!”
  • 39. fapofa77 2008. december 08. 16:09
    „Firtl úr, a fideszesek tényleg azt gondolják, hogy a majdnem 20 éve minden kormányzat által halogatott reformok úgy valósulhatnak meg, hogy közben meg mindenkinek jobb és könnyebb lesz? Maguk is tudják, hogy ezt hinni hülyeség, különben a saját kormányzásuk ideje alatt próbáltak volna valamit érdemi munkát kezdeni. Mivel maguk csak a fidesz politikai karrierjét építették azidőtájt a lényegi átalakítások helyett, így FELESLEGES a DEMAGÓG DUMA.”
  • 38. Telepathia 2008. december 08. 10:27
    „Képviselő úr tartson önvizsgálatot, jövedelmének 30 %-ról mondjon le a szegény soproniak és kópházi emberek javára. Talán Ön előtt nem ismeretlen párttársának a Hodemzővásárhelyi Polgármester úrnak önzetlen cselekedte. Várjuk még karácsony előtt Sopron Város Országgyülési Képviselőjének ezzel kapcsolatos segító és példamutató sajtótájékoztatóját. Ne mással csak saját magával foglalkozzon.”
  • 37. valaki13 2008. december 08. 07:28
    „II. Erzsébet királynő - annak tudatában, hogy a brit gazdaság a háború utáni időszak legsúlyosabb recesszióját éli - 50 fontban (nem egészen 16 ezer forintban) szabta meg a családtagok által egymásnak vásárolható ajándékok felső értékét.
    A News of the World brit vasárnapi bulvárlap értesülése szerint a 82 éves uralkodó emellett utasításba adta az udvari személyzetnek a karácsonyi ajándékok csomagolóanyagának újrahasznosítását. A sandringhami kastély séfjei pedig parancsba kapták, hogy a királyi család által a kelet-angliai téli rezidencián elköltendő hagyományos karácsonyi vacsora maradékát se dobják ki, hanem másnap szolgálják fel újra.
    A lapnak egy udvari bennfentes azt mondta: a királynő tudatában van annak, hogy a jelenlegi helyzetben semmiféle szertelen tékozlás nem lenne népszerű az alattvalók körében.

    II. Erzsébet felszólította Vilmos és Harry herceget - Károly trónörökös két fiát - is arra, hogy téli vakációjukat "a lehető legszerényebb" módon töltsék.
    MTI”
  • 36. valaki13 2008. december 08. 07:15
    „Isten hozott a kenőpénzek országában

    Nem igazán izgat senkit sem a december 9-i Korrupcióellenes Világnap, a korrupciót az élet éppen olyan természetes részének tekintjük, mint a csapból folyó vizet. A látványos megvesztegetések mellett létezik a megélhetési korrupció hálója, amely átszövi az egész országot, a gazdaság integráns része lett.

    ,,Legszívesebben rájuk robbantanám a parlamentet"
    - dohog a szelídszavú virágárus az egyik bevásárlóközpontban, miközben elrendezi a broméliákat.
    Épp felizgatta magát, miután aláírta azt az ívet, amelyen egy magánszemély népszavazást kezdeményez, hogy az országgyűlési képviselőknek is csak a számlával alátámasztott kiadásai után járhasson költségtérítés.
    A parlamentben fogadták el nemrégiben azt a javaslatot, amely szerint a képviselőknek továbbra is jár az adó- és tb köteles alapilletményükön túl, az azt néha többszörösen is meghaladó és eddig teljesen adómentes költségtérítés.

    A politikusok ,,nagy" gesztusa a társadalom felé az, hogy ezután 15 százalékos adót fizetnek a költségtérítés után, miközben ez a rezsim - az eva-t is beleértve - minden létező hazai rendszer közül a legkedvezőbb, ráadásul a költségeiket továbbra sem kell számlával igazolniuk.
    ,,Nekem vajon milyen költségeimről nem kell számlát kérnem,
    és
    mit kapok az APEH-től ha nem adok számlát?"
    - dühöng a virágárus, a cserepek pedig csörögnek-zörögnek az apró helyiségben.
    Halkan megjegyzem ugyan az eva-t, mint a kisvállalkozások számára - igaz a magasabb kulccsal - lényegében hasonló lehetőséget biztosító törvényes megoldást, de a szúrós szemek elől jobbnak látom gyorsan elhagyni a terepet.
    A Transparency International (TI) nemzetközi szervezet évről-évre december 9-én tartja a korrupció-ellenes világnapot. Miközben a Magyar Kártya Napjától (december 29.) a Rejtvényfejtők Világnapjáig (február 3.) minden létező világnapot minden évben megülünk idehaza is, valahogyan senkinek sem tűnt föl, hogy ez eddig kimaradt.

    A feledékenység nem véletlen.

    A korrupciót természetesnek, sőt amolyan természeti adottságnak tekintjük, ami ellen felesleges küzdeni, mert volt, van és lesz, mint télen a hideg.

    A TI felmérései ezzel szemben azt bizonyítják, hogy a messziről büdös nagy ügyleteken túl - ideértve a közbeszerzéseket, állami megrendeléseket, a Gripen megaüzletétől a Király utcai házak százmilliós elcsalásáig - a hazai korrupciós mechanizmusok nagy része a mindennapi kis ,,megalkuvások" óriáshálójából áll.
    Ennek a hálózatnak az egyik része az, amit megélhetési korrupciónak hívunk, a magánszemélyek és vállalkozások - vagy akár a cikk elején idézett képviselők - kisebb nagyobb döntései, amiket annak érdekében hoznak, hogy meg tudjanak élni.
    A kis- és középvállalkozások közül sokan feketén foglalkoztatnak embereket, fiktív számlákkal tüntetnek el költségeket, vagy egyszerűen adót csalnak, mert különben lehúzhatnák a rolót.
    A politikusok nem mernek a választóik szemébe nézni, nem mondják azt, hogy a jó döntésekhez képzett és jól fizetett szakemberek kellenek, tehát legyen magasabb és persze adóköteles a fizetésük, ami valamivel többe kerül mindannyiunknak, hanem álszemérmes és csalárd megoldásokat keresnek.
    Az ilyen megalkuvások és hazugságok rendszere miatt kapnak (és várnak el) csúszópénzt a parkoló őrök, hálapénzt az orvosok és ,,ösztönzőt" a gyors ügyintézésért az önkormányzai építési osztályvezetők.
    A virágárus felháborodása érthető, a politikusok felelőssége óriási, de december 9-én érdemes lenne egy napra neki is és mindannyiunknak elgondolkodni a mindennapi kis döntéseinken. A TI azt szeretné, ha erre az egy napra korrupciómentesek lennénk, nem adnánk és nem fogadnánk el hálapénzt, csúszópénzt, nem törekednénk jogtalan előnyökre, kérnénk és adnánk is számlát mindenért.
    És nem utolsósorban elmélkednénk egy kicsit azon, hogy mielőtt mindig másokban (korrupt hivatalnokokban, szemérmetlen politikusokban, offshore-ba menekülő vállalatvezetőkben) keresnénk a problémák gyökerét, mi magunk mit teszünk, és mit nem teszünk - és nem csak a korrupciómentes világnapon.

    Forrás. HVG Online”
  • 35. Intel 2008. december 07. 21:38
    „Kérdés Fritl Úr tudja hol van Sopron?”
  • 34. Csabazs 2008. december 07. 19:31
    „Hova tűnt a "politikusfeleség fikázza a ...című cikk? Nem találom!
    Az előbb volt Seres Máriával riport a TV-ön!”
  • 33. valaki13 2008. december 07. 16:04
    „DE SZABAD ÁM!!!!

    SŐT-AZ A JÓ-HA A TERVEK AZ "ÁLMOK" VALÓRA VÁLNAK!!”
  • 32. Csabazs 2008. december 07. 11:06
    „valaki13(31)
    Álmodni csak szabad!:-(((”
  • 31. valaki13 2008. december 07. 07:48
    „A VÁROSI és az ORSZÁGOS ,,ELIT" ( BAL és JOBB OLDALI ), ILLETVE AZOK AKIK MAGUKAT ANNAK TARTJÁK, MEGTETTE AZT AMIT ( számonkérés és felelőségre vonás nélkül ) MEGTEHETETT ( ahelyett, hogy a város és az ország, valamint a lakosság jobb helyzetéért, előbbre jutásáért tevékenykedtek volna, CSŐDKÖZELI ÁLLAPOTOT IDÉZTEK ELŐ!!!!!) - AZ EREDMÉNY MINDEN SZINTEN ÉRZÉKELHETŐ!!!!

    AZ EREDMÉNYE TEVÉKENYSÉGÜKNEK LÁTSZIK - ELVÉGRE A NEGATÍV EREDMÉNY IS EREDMÉNY.

    Az ,,ELIT"
    amely
    magas eszmékre, vallási és morális értékekre hivatkozik,
    de
    azokat nem veszi komolyan,

    és

    megvalósításukat meg sem kísérli.

    Most már talán itt az ideje, hogy megkísérelje.


    MI EZ A DÜBÖRGÉS??? - CSAK NEM A LEJTŐN MEGYÜNK LEFELÉ?????
    1956 és 1990 EGY (meg nem valósult ) ÁLOM VOLT EGY JOBB VILÁGRÓL!!!”
  • 30. Csabazs 2008. december 07. 06:03
    „Mostanában elég sok nyugdíjassal találkoztam!
    Érdekes módon azok sírnak a legjobban akiknek a + 13.-havi meghaladja a 80ezret!

    Csak egy pikírt megjegyzés: nem is oly rég Orbán Viktor még 14 HAVI NYUGDÍJAT IGÉRT! Akkor, hogy is van ez???
    A képviselő Úr meg inkább a saját javadalmazásainak egy bizonyos %-ról mondjon le!
    Csabazs nem fizetett hozzászólását olvashatták!
    Mielőtt valaki elkezdene anyázni,meg balosonzni megjegyzem, hogy rokkantnyugdíjas vagyok...”
  • 29. TancsKaszabell 2008. december 06. 20:00
    „Látom megint közbeszólt a másik éned!”
  • 28. valaki13 2008. december 06. 19:08
    „Krízis és Katarzis

    című

    tanulmányában

    Hamvas
    - Willam James amerikai pszichológus nyomán -
    -
    egyszer és kétszer született típusról beszél,

    vagyis olyan emberekről,

    akiknek a sorsa simán és irányváltoztatás nélkül folyik le,

    és olyanokról,

    akiknek életében

    ,,egy, az egész emberre kiható megrázkódtatás merőben új irányt szab".

    A modern ,,válságember"
    ha a
    katarzist átélte,
    ,,másodszor születik",
    de
    vele együtt
    másodszor születik a világ is, amelyben él.

    A katarzis, amely a krízisből kivezethet, Hamvas szerint ,,nem külön pszichológiai, történeti, társadalmi, morális megrázkódtatás, hanem ,,vallásos", vagyis mindez együtt.

    A krízis világfolyamat, ahol morál, állam, társadalom, ember, szellem, művészet, szokás krízise csak megnyilvánulása a kritikus világhelyzetnek."

    Ennek megfelelően a katarzist, amit az ember átél, ,,nem pszichológiailag, társadalmilag, politikailag, hanem metafizikailag éli át,
    s a megújulás nem az egyes ember, hanem az egész emberiség megújulását jelenti".

    Nem kisebb feladatról volna tehát szó, mint az emberiség alapvető helyzetének radikális megváltozásáról - ez volna a katarzis, a globális rendszerváltás.

    Ám az emberiség - ahogyan Hamvas fogalmazott hét évtizeddel ezelőtt - ,,ma még csak a krízis-folyamat legelején tart, és amennyiben katarzisról beszélni lehet, ez csak egyes személyekben és csak részlegesen folyt le".

    De
    míg a katarzis még csak egyedi és kezdeti,
    a válság
    már nem az:
    a krízis egyetemes,
    az egész emberi kultúrát érinti,
    és
    nem tegnap kezdődött.

    Krisztus előtt a hatodik századra

    (Hérakleitosz és Parmenidész görög filozófusok, az indiai vallásalapító, Buddha, a zsidó Ézsaiás és Jeremiás próféták, illetve a kínai bölcsek, Konfuciusz és Lao-ce működésének idejére)

    tehető fordulat következményeit nyögi ma is az emberiség.

    Ennek lényege

    az egész emberi kultúrán végigvonuló,
    gyökerekig hatoló
    ,,első hazugság"
    (proton pszeudosz),

    amely
    magas eszmékre, vallási és morális értékekre hivatkozik,
    de
    azokat nem veszi komolyan,

    és

    megvalósításukat meg sem kísérli.

    Most már talán itt az ideje, hogy megkísérelje.”
  • 27. valaki13 2008. december 06. 19:03
    „HÁT PERSZE!!!- EDDIG MINDEN KORMÁNY JÓL DOLGOZOTT!!???

    AKKOR MIÉRT NEM NÁLUNK LESZ 2009. JANUÁR 01-N EURO, S MIÉRT VAGYUNK EKKORA SZ....R..B....N??
    (PERSZE JÖTT A VÁLSÁG - SA MÍG NEM JÖTT MINDEN RENDBEN VOLT??)”
  • 26. jockey 2008. december 06. 18:59
    „19.

    Én a GDP-ről nem írtam. Azt írtam, hogy az ország adósságállománya csökkent az Orbán kormány alatt. Az pedig így igaz, tehát nem tévedtem.

    Egyébként pedig a lényeg a hozzászólásom második felében volt. Tehát a kormány elvett az önkormányzatoktól és az emberektől is. Ezek tények. Akkor most miért sírás az, ha valaki elmondja az igazat? Fáj? Attól még igaz marad. Sajnos.”
  • 25. Intel 2008. december 06. 13:48
    „Bbert!!!

    Milyen jogon vádolsz meg engem is, hogy engem fizetnek?
    Nekem egyik párt nem adott 1Ft-ot sem, soha nem vártam el, és nem is fogom.
    Én Veled ellentétben nem sírok, hanem próbálok tenni azért, hogy jobb legyen, a jövőnek.
    A bűn bakot pedig ne keresd, mert azt már Antal József elkezdte...
    Emlékezel az államadósság kérdésére? Na akkor kezdődtek a bajok...
    Gyurcsány meg megmondta az igazat, hogy itt mindenki át volt verve a rendszer váltás óta, sőt nálunk nem is volt olyan.
    Mivel Orbán sem valósította meg azt. Ők is nagyon jól szert tettek az állami vagyonokra...
    Akkor miről beszélünk most?

    Intel nem fizetett politikai hozzászólását olvashatták!”
  • 24. fapofa77 2008. december 06. 10:43
    „Ezt a demagóg szöveget kellő megmosolygással nyugtázom, kedves Firtl Mátyás. Maga ne azzal példálózzon, hogy mit nem szavazott meg a szocik "megszorító csomagjából." Arról regélhetne inkább, hogy milyen jó példával kíván előljárni a magyar emberek vállára nehezedő terhek mérséklésében. Maga is csak egy önző, elvakult politikus. Államférfinak, europernek nem nevezném.”
43 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kránitz: Megszavazom a költségvetést!

Megszavazom a költségvetést, amely a felelősség, a biztonság jegyében készült. A sarokszámok mögött… Tovább olvasom