Kisalföld logö

2018. 09. 26. szerda - Jusztina 4°C | 15°C Még több cikk.

Filmet forgattak a Vasfüggönyről

A Retuters hírügynökség filmet forgatott szerdán Sopronban, Hegykőn, illetve a Vas megyei Felsőcsatáron az egykori Vasfüggönyről, valamint a 20 évvel ezelőtti határáttörésről.

A stáb megyénkben felkereste a sopronpusztai Páneurópai, valamint a hegykői Vasfüggöny Emlékhelyet is. A filmet augusztus 20-án vetik le Európa szerte.

A riporterek egykori katonákat, határőröket is megszólaltattak, akik meséltek a rendszerváltás előtti időszakról. Az egyik nyilatkozó, a hegykői Szemerits Gyula volt, aki a kisalfold.hu-nak elmondta, a filmben egy elfogásról és egy Fertő-tavi razziáról mesélt. A filmben szólt arról is, hogy miként működött a rendszer, és mi volt az itt szolgáló katonák feladata.

Fenyő Krisztina riporternek Szemerits Gyula egykori katona, valamint Szigethi István Hegykő polgármestere nyilatkozott.
Fenyő Krisztina riporternek Szemerits Gyula egykori katona, valamint Szigethi István Hegykő polgármestere nyilatkozott.


Szigethi István, Hegykő polgármesterének azt a kérdést tette fel Fenyő Krisztina riporter, hogy mikor volt jobb az élet, most vagy a rendszerváltás előtt. A faluvezető válaszában elmondta, a vasfüggöny idején csendesebb volt ez élet, mert azok jöhettek be a településre, akiknek volt határsávi engedélyük.

A helyzet viszont kettős, ugyanis most azért jobb, mert a kistelepülés az idegenforgalomból él. Mindezt a szabad mozgásnak köszönheti. Az emlékhelyet azért hozták létre, hogy mindazokra emlékezzenek, akik megpróbáltak átjutni a határon, és azokra is, aki feladata ennek a megakadályozása volt.

Olvasóink írták

  • 4. adlerzsigabá 2009. május 08. 21:33
    „elemér! 1
    A beszariakon meg a kakmatyikon kívül maradtak itthon olyanokis, akik akkor sem tudtak elszakadni a Hazától, amikor az az elnyomatás és üldözetés földje volt.... Ja! Jut eszembe: sok szarjankó is kiment.”
  • 3. elemér 2009. április 30. 11:09
    „Én Andau-nál sétáltam átt a sisapkában.

    http://aeiou.iicm.tugraz.at/aeiou.encyclop.data.image.z/z924686b.jpg”
  • 2. Szemisz 2009. április 30. 09:59
    „Kedves elemér, és melyik szakaszon mentél át?”
  • 1. elemér 2009. április 30. 06:45
    „Egész más volt akkor átjutni a határon meg amikor én átjutottam. Sokkal izgalmasabb volt. Beszariak és kakamatyik inkább otthol maradtak.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

300 millióval többet kap Sopron

Sopron - Sopron többet kap a kormány következő városrehabilitációra elkülönített akciócsomagjából,… Tovább olvasom