Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 24°C Még több cikk.

Fidesz nélküli bizottsági ülés

Sopron - A soproni önkormányzat hét fős pénzügyi bizottságának négy fideszes tagja nem jelent meg a keddi ülésen. Ezért a bizottság határozatképtelenség miatt nem tudta megtárgyalni a kitűzött napirendeket.

– Az ülés fő témája a közüzemi díjak emelése, valamint a jövő évi költségvetés tervezete volt – mondta sajtótájékoztatóján Hruby József (MSZP) bizottsági elnök. – Kíváncsiak lettünk volna egyebek mellett arra, hogy a város felvette-e már a hétmilliárd forintos kötvénykibocsátás első részletét, valamint azt is, hogy a Sopron Holding Zrt. miért vesz fel további hatszázmillió forint hitelt.

A témában Abdai Géza alpolgármester, a Fidesz helyi elnöke is sajtótájékoztatót tartott. – Hruby Józsefnek be kellene fejeznie, hogy a bizottságot más-más időpontban hívja össze, amely sok esetben gátolja az érdemi munkát – tette hozzá Abdai Géza. – A pénzügyi bizottság hosszú évek óta csütörtökönként ülésezik. Az időponttól el lehet térni, ám ez esetben is illik a tagokkal egyeztetni, hogy mikor érnek rá. A költségvetés tervezete fontos téma, így ez esetben is biztosítani kell a bizottság működését.

Olvasóink írták

  • 17. Intel 2008. december 11. 20:41
    „16.
    Szó szerint!!!
    Tönkre vágták a várost!
    A nevüket kőbe írták!”
  • 16. Telepathia 2008. december 11. 09:31
    „aAsoproni polgárok 50 ezres számban fogják megfizetni a városvezetés 7 milliárdos kölcsönfelvétel hibáinak az árát. Nem igaz-Polgármester Úr?”
  • 15. Nanu 2008. december 11. 08:52
    „héé van itt munka... aki akar tudna dolgozni.. vajon miért jönnek ide keletről? ha be lenne töltve az állás, nem tudnának idejönni vagy nem?”
  • 14. thurvj97 2008. december 11. 08:23
    „Géza! Géza! Beleöregedtél a sok kötelező hazugságba. Hozzák nyilvánosságra a távolmaradók nevét és a büntetés mértékét is. Ha valaki nem megy be a munkahelyére, simán kirugják érte. A fideszes urak meg sütkéreznek tovább. Főleg, ha utasították őket a távolmaradásra.”
  • 13. Csabazs 2008. december 10. 22:05
    „Lám-lám, leírtam a hsz-emet,s elküldés közben "vált" a gép és nem jelenik meg!
    A hiba kinek a készülékében van?”
  • 12. Intel 2008. december 10. 17:31
    „Lám Lám érdekes dolgok szivárognak ki!

    Azt hiszem ennek lesz következménye...”
  • 11. matriné 2008. december 10. 17:10
    „No ,az előbb mondotta be TV hírközlő, hogy Orbán és Gyurcsány egymás nyakába borult azon, hogy az ország szekerét közösen húzzák ki a mocsárból! Úgy, hogy Sopronban is megcsókolhatják egymást a politikusok! No, persze nem kell szó szerint venni, de így igaz! A közpénzhez meg vajmi köze van az adófizetőknek.”
  • 10. mindigatutit 2008. december 10. 12:10
    „ezért mondom,hogy egyik sem jobb a másiknál.ami nagyban megy az országban az kicsiben meg itt.persze rá lehet fogni a kurmányra a hitelfelvételt,de ugyanúgy nem látni ,hogy valamit is tennének a munkahelyek teremtésére ,megőrzésére itt helyi szinten.”
  • 9. szarkasandorne 2008. december 10. 10:57
    „A pénzt csak a fideszes képviselők hozzájárulásával,lehet ilyen összegbe felvenni?Az MSZP.képviselői,jogosan
    teszik fel a kérdést ekkora összeg elköltéséről!Mi folyik ebben az országban?Segitség,nincs a fidesz részéről
    csak kritika,és keresztbetevés!Ez Sopronra nagyban vonatkozik!”
  • 8. qeu 2008. december 10. 10:46
    „Kedves előttem szólók!

    Olvassátok el a mai Kisalföldet, benne van mire költik ezt a tömérdek pénzt, amiből a város jelentősen el lesz adósodva. Megjegyzem a 2007. évi kötvénykibocsátás és hitelfelvétel nem a korábbi testület "műve" volt már, a többi viszont igen ami szintén horibilis összegű volt.

    Jelzés értékűnek kellett volna lenni - ahogy le is vagyon írva a cikkben -, hogy csak 2 bank adott ajánlatot a 7-ből, ez azt hiszem mindent elárul a város pénzügyi helyzetéről és ezt nem a mostani gazdasági helyzetre kell fogni.

    A cikkben azonban nem ez a leg érdekesebb rész, hanem az utolsó mondatok. Eszerint a Kötvény kibocsátásért cserébe az ERSTE Bank-nál vezeti a számláját az Önkormányzat.
    Ez messzemenőkig sérti a Közbeszerzési Törvényt ( Kbt ) és még sok mást is.

    Nem félre beszélek, csak tény:
    - Sopronnak akkor a költségvetése, és annyi banköltséget fizet, hogy 4 év - 48 hónap szolgáltatás ellenértékét számolva messze mehaladja a horibilis nagyságú folyószámla hitel nélkül is az EU-s értékhatárt.
    Ebből adódóan a számalvezetés változtatásra Közbeszerzést kell kiírni, melynek a TED-en - EU-s közbeszerzések hivatalos lapja/oldala - is meg kell jelennie. Annak nyertesénél vezetheti a számláját az Önkormányzat és a fegyülete alá tartozó intézmények. Ezt nem célszerű felrúgni, mert ezért most már súlyos 10 mHUF büntetést kell fizetni, mellesleg a közbeszerzést is le kell "újra" bonyolítani. Az ÁSZ és Közighivatal is megbüntetheti - ha így van meg is fogja büntetni - ezért az Önkormányzatot.
    - Ha csak a kötvény számla vezetésről van szó, akkor meg meg sem kellett volna ezt írni a cikkben, mert semmi jelentősége nincs, ugyanis ez így működik, bár itt is feltenném a kérdést, hogy kibocsájtják a kötvényt a fel nem használt kötvény rész lekötésére kértek/kérnek-e be ajánlatot vagy sem, mert nem mindegy hol és mennyiért kamatozik, vagy ez is ERSTE privilégium lesz.

    Egy kis ráadás:
    - a kiírás alatt a felvenni kívánt kötvény értéke többször változott.
    - 28 MrdHUF költségvetésű városnak több mint 8 MrdHUF hiánnyal - 28 % - tervezni meg a költségvetését, na ez sem semmi. ( honlap, költségvetési tervezet 2008. )

    A városnak egy feladata lenne és be kellene áldozni 1 saját bevételeit, hogy a likviditását rendezze, ha már belement CHF alapú folyószámla hitelbe is.”
  • 7. Telepathia 2008. december 10. 10:27
    „Mire költik a 7 milliárd forintot Polgármester úr! Legyen szíves a rengeteg pénz felvételéről és az időarányos elköltséről tartson sajtótájékoztatot!”
  • 6. mindigatutit 2008. december 10. 09:56
    „nekem azzal van problémám,hogy nem tudjuk mire költik ezt a rengeteg pént.remélem nem a működésükre,mert az katasztrófához vezet.de ,ha másra ,akkor miért nem tud senki semmit.miért nincs valami koncepció,hogy a város merre haladjon?miért nem dolgoznak ki valamit?tényleg csak ülnek a seggükön és várják azt a bizonyos galambot.megsúgom..nem fog jönni”
  • 5. joco 2008. december 10. 05:39
    „Nem is tudom , hogy miért is csodálkozunk? mikor a fidesz a parlamantben volt "hatalmon" akkor döntöttek ugy , hogy a hetente az "háromhetente", most pedig itt- remélem, hogy csak itt- vannak hatalmon, hát dönthetnek, ugy is , hogy a bizottsági ülés csak akkor "valosulhat" meg, ha ök döntik el az idöpontot , témát stb.. Hát fidesz pártiak Ti is igy gondoljátok vagy Ti is ezt akarjátok?”
  • 4. valaki13 2008. december 10. 00:56
    „Ez a csúcs!

    Most már nem is dolgoznak a képviselői fizetésükért!!!!”
  • 3. Intel 2008. december 09. 23:27
    „Hoppá, hoppá, tükröződik a teljes káosz!
    Vannak akik nem akarnak részt venni a várost megpecsételő döntésekbe!
    Remélem az a négy embernek valóban meg jött az esze, és végre nem párt politika alapján döntenek!
    Ez egy üzenet volt, ami már a levegőbe volt...

    Abdai Úr! Nem gondolja, hogy nem Hruby Úrral kellene foglalkoznia, hanem a várost érintő dolgokkal?
    Tudja mikor Ön elúsztatja adóssággal ezt a várost, és amikor már Ön lehet nem is fog élni, akkor még a fiatal generáció mindig nyögni fogja a hiteleket!

    A sportot romba döntötte a városba, ezt letagadni se tudja, most ugyanezt teszi a várossal költségvetés téren!

    Katasztrofális teljesítmény!”
  • 2. matriné 2008. december 09. 21:00
    „Lehet,azt hitték ott lesz a Gyurcsány dumálni és, akkor nekik nem kell ott lenni.”
  • 1. TancsKaszabell 2008. december 09. 20:46
    „Kétségbeejtő ez a két sajtótájékoztató!Hol is van a labda?
    Abdai Úr Így kezdi :" Hruby Józsefnek be kellene fejeznie, hogy a bizottságot más-más időpontban hívja össze, amely sok esetben gátolja az érdemi munkát". Hát igen,ez egy óriási probléma !
    Néhány példát felsorolhatok az Ön pártjának parlamenti gyakorlatából.De minek!
    Hiszen Ön szerint is :"A költségvetés tervezete fontos téma, így ez esetben is biztosítani kell a bizottság működését."
    Így van! Önök pedig átlátszó módon akadályozzák ezt!
    "Nem kaptunk meghívót,nem értünk rá,meg egyébként is mit akarnak ezek?"stb.
    Úgyhogy ,nézzük tovább Abdai Úr !
    Mire voltak kíváncsiak ?
    Ez a bizottság,amely ugye a pénzügyi bizottság, teljes joggal a felvett kölcsönökről,valamint a Holding által felvenni szándékolt hitelről kívánt tárgyalni!Tárgyalni?Tájékozódni! Csak úgy utólag.Mert hát nem tudják miért van erre szükség?Hát hova vezetne az, ha tudnák?Ki ügyezi ezt,ha a pénzügyi bizottság és tagjainak egy része nem tud érdemben semmit?
    "A fideszes bizottsági tagok tudnak mindent,Ők nem is jöttek el,hiszen nem értek rá."
    Tényleg miért?
    Jó ez a városnak?
    Kiknek jó?
    Abdai Úr !
    Ön tudja?Miért nem mondja meg ezeknek a "felkészületlen"bizottsági tagoknak?Úgy sem számít !A szavazógépezet működik tovább !
    A hét milliárd felhasználásáról sem tud semmit ez az izgága pénzügyi bizottság?Hiszen arról sem tudnak,hogy az első részlet megérkezett e már?Tessék mondani kinek a számlájára érkezett már meg?
    VAJON MIRE FOGOM FELHASZNÁLNI ?
    Ki felügyeli ezt a gazdasági szervezetet?Ki képviseli a város érdekeit?
    Tudni akarják a besték a részleteket,mert ugye az ördög a részletekben
    bújik el,mint tudjuk.

    Már csak három kérdésre várok választ Öntől:
    -Milyen esetekben kell a pénzügyi bizottság tagjaival "feltétlenül" egyeztetni Ön szerint? És az SZMSZ szerint ?
    -Tessék mondani, csak nincs valami takargatni valójuk ebben az ügyletben?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Útavatás Sopronban

Sopron - Hivatalosan is átadták a forgalomnak kedden a Béke és Bajcsy-Zsilinszky utca most megújult… Tovább olvasom