Kisalföld logö

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 14°C | 24°C Még több cikk.

Fertőzéssel riogattak, lezárták az ételdobozt Sopronban

Nem nyújtott hétfőn segítséget a soproni Szent György-plébánia falán elhelyezett ételdoboz: lezárták. Az ok a megszüntetésénél is elképesztőbb: valaki attól félt, hogy menekültek is használják, így megfertőzhetnek másokat. A döntést hivatalosan senki sem vállalta fel, úgyhogy mától ismét nyitva a doboz.

Hiába jöttek éhüket csillapítani hétfőn délelőtt azok, akik az elmúlt három hónapban megszokták, hogy a Szent György-plébánia falán szerényen meghúzódó fémszekrénykében mindig találnak jó falatokat.

És döbbenten álltak a ragasztószalaggal „bebiztosított" doboz előtt azok is, akik eddig szívesen hozták ide az elesetteknek szánt élelmiszert.

„Nem használható!" – olvashatták a kiírást, amit mindenki fejcsóválva vett tudomásul. Azok, akik többször is vittek adományt a plébániához, úgy tudták, a kormányhivatal záratta be a dobozt. Pedig nem.


Szabó Gábornak szerencséje volt, a szekrény le volt ugyan zárva, de Gabrieli Gabriella éppen élelmiszert hozott. Az ételdoboz nem csak dísz a falon: szükség van rá, s mától újra működik is! Fotó: Maga
Szabó Gábornak szerencséje volt, a szekrény le volt ugyan zárva, de Gabrieli Gabriella éppen élelmiszert hozott. Az ételdoboz nem csak dísz a falon: szükség van rá, s mától újra működik is! Fotó: Magasi


A hírek szerint a lezárás oka a fertőzésveszély, de van, aki állította: a hivatalos szervek állítólag attól féltek, bevándorlók is benyúlnak a dobozba, s ki tudja, milyen fertőzésnek teszik ki a soproniakat... Nem volt könnyű kibogozni a szálakat, ugyanis minden érintett azt hangsúlyozta, nem ő döntött.

– Annyi látszik biztosnak, hogy egy névtelen telefon indította el a lavinát, ami a menekültekkel és a tőlük eredő fertőzésveszéllyel riogatott. Ezért a nagy melegre való tekintettel jobbnak láttuk, hogy míg tisztázódnak a kérdések, bezárjuk a szekrényt.

De keddtől újra fogadja az adományokat és jöhetnek az éhesek is – mondta el a Kisalföldnek Henczel Szabolcs plébános. Ő is értetlenül áll a történtek előtt, pláne miután kiderült: sem a püspökség, sem a kormányhivatal nem intézkedett a bezárásról.

Utóbbi azért is meglepő, mert a történet minden szereplője rájuk hivatkozott. Ám a kormánymegbízotti kabinet a Kisalföld megkeresésére egyértelműen fogalmazott: a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal egyetlen szervezeti egysége sem „záratta be" az ételdobozt a soproni Szent György-plébánián és a kormányhivatalhoz ilyen jellegű bejelentés sem érkezett...

Szabó Gábor szégyenlősen válaszolgat kérdésünkre, amikor a Szent György utcában megállítjuk, de elmondja, igen, ő is jóllakott már jó párszor a plébánia kapuja alatt. Most hoppon maradna, ha nem érkezne éppen Gabrieli Gabriella, aki a szekrényt feltölteni jött. A csomag most egyenesen Szabó Gábor hátizsákjába vándorol.

– Gyakran jöttem erre, csaknem mindennap. Vannak rászorulók, látom a szegényeket, akik pénzt kéregetnek. Az élelmiszeradomány a legjobb megoldás szerintem a nincstelenek segítésére, bár az alapvető problémáikat nyilván nem oldja meg, mégis jóval több a semminél – mondja Gabrieli Gabriella.
Tapasztalta, hogy zömében tartós élelmiszer – konzerv, száraztészta, levespor – volt a dobozban, de ha került is bele szendvics vagy pékáru, nem melegedhetett meg a szekrényben...

– Sokszor már itt vártak, voltak, akik meg is köszönték és hálálkodtak – tette hozzá Gabrieli Gabriella.

– Nyilvánvalóan a rossz szándék vezette azt, aki elérte, ragasszuk le a szekrényt. Hőség már nincs, úgyhogy a dobozt újra megnyitjuk – értesített bennünket tegnap délután örömmel Henczel Szabolcs plébános.

Három hónapja boldogan vállalta fel, hogy helyet ad a szegényeket segítő szekrénynek és munkatársaival együtt azóta is figyelemmel kísérik azt, mi kerül a dobozba. Még arra is ügyelnek, ha valaki joghurtot tesz bele este, nehogy megromoljon reggelre: éjszakára beteszik a hűtőbe.

– Szeretném Ferenc pápa példáját követni, a szegény embert lehetőségem szerint segítem. Fodrászatot, fürdőt nem tudok nyitni, legalább ezzel az ételdobozzal hadd segítsek... – zárta Henczel Szabolcs.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A sopronhorpácsi Lilla túlélte a balatoni villámcsapást

Ha minden jól alakul, kedden már hazaengedik a keszthelyi kórházból azt a sopronhorpácsi fiatal lányt, akit villámcsapás ért a Balatonban. Tovább olvasom