Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 23°C Még több cikk.

Fertőszéplak: voksolás szeptember 12-én

Fertőszéplakon szeptember 12-én, vasárnap rendezik meg az időközi képviselő- és polgármester-választásokat – döntött Tömördi István elnökletével a helyi választási bizottság. A helybéliek egy része szerint ha jól működne a falu, nem lenne időközi választás sem.

Nem mennek jól a dolgok

– Fertőszéplakon nemcsak a polgármester magánéletével kapcsolatban keletkezett bizalmi válság miatt oszlatta fel magát a képviselő-testület, hanem azért is, mert a falubeliek egy része szerint nem jól mennek a falu dolgai – foglalta össze többek véleményét Egyed Zsoltné négygyermekes édesanya. – Egy vallásos, konzervatív értékeket valló faluban igenis nem mindegy, magánéletével milyen példát mutat a polgármester. Ha nem folyna ellene büntetőeljárás, ha az érintett hölgy már nem dolgozna a polgármesteri hivatalban, ha a döntéseknél figyelembe vennék a lakosság véleményét – például az iskolaigazgató-választásnál, az utcanevek megváltoztatásánál, a falu közepén kialakult szeméttelep kérdésében –, talán nem rendült volna meg a Bozsvári Istvánba vetett bizalom. Mindamellett ő úgy látja, a környéken pozitív a falu megítélése.

Átgondolatlan beruházás

– Valóban virágosodik a község, szépülnek a középületek. A virágosítás többnyire az egy éve létrejött községszépítő egyesület munkája. Azonban ami az önkormányzatot illeti, a temető 18 milliós beruházása sokak szerint eltúlzott, átgondolatlan. A tornatermet is felújították, de a nem nyitható ablakok miatt a szellőztetés megoldatlan – sorolta a falubeliek egy része meglátásait a családanya.

Közös a felelősség

– Mindenekelőtt hangsúlyoznom kell, hogy a falu ügyeiben meghozott döntések felelőssége a velem együtt nyolctagú képviselő-testületre hárul – mondta Bozsvári István, a testületi önfeloszlatásig a falu polgármestere. – Valóban zajlik ellenem büntetőeljárás, immár két és fél éve. Amíg viszont nincs jogerős ítélet, addig mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. A falu közepén pedig nem szeméttelep lesz, hanem uniós normák szerint épülő hulladékudvar, amely 2008-ban kezdi meg működését. A nyilvános testületi ülésen egyértelműen megfogalmaztuk azt is, hogy ez a helyszín csak egy a lehetséges területek közül, s rendelkezünk alternatív megoldással is. A fertőszéplaki temetővel összefüggésben annyit, hogy az elmúlt évtizedek alatt szinte egy fillért sem költöttek rá. Ezért határozott a képviselő-testület annak fejlesztéséről. A tornaterem szellőzését pedig valóban nem a rögzített és ráccsal ellátott ablakokkal, hanem öt ajtó kinyitásával biztosítjuk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szökve művelte a szőlőt

Míg Szlovákiában ismét fókuszba került a visszaigényelhető földtulaj- donok ügye, addig Ausztriában… Tovább olvasom