Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

Fertődnek kevesebb pénz jut

Fertőd idén 2005-höz viszonyítva mintegy öt százalékkal rosszabb anyagi helyzetbe kerül.
„ A fertődi önkormányzat idén 2005-höz viszonyítva mintegy öt százalékkal rosszabb anyagi helyzetbe kerül, ám minden nehézség dacára nem adjuk fel fejlesztési elképzeléseinket" – hangsúlyozta lapunknak a 2006-os költségvetéssel kapcsolatban Fülöp Géza polgármester.

– Hogyan látja az elmúlt esztendő eredményeit, és milyen reményekkel kezdik az új esztendőt? – kérdeztük Fertőd első emberétől.

Működő intézmények

– Annak ellenére, hogy Fertőd az önhibáján kívül hátrányos helyzetű települések közé tartozik, tavaly mégis sikerült több mint 40 millió forint értékű beruházást megvalósítani – válaszolta Fülöp Géza, a 3600 lelket számláló Fertőd első embere.

– Utakat építettünk, közvilágítást korszerűsítettünk, közműveket bővítettünk. A fejlesztésekre természetesen több pénzt tartottunk volna kívánatosnak, mint a költségvetési főösszeg nem egész tíz százalékát, azonban a mai gazdasági helyzetben a negyvenmilliót is elfogadható eredménynek tekintjük. Miként azt is, hogy fennakadás nélkül biztosítottuk nevelési intézményeink, egészségügyi, szociális ellátó rendszerünk működését.

A lakosság igényei

– 2006-ban, a költségvetési törvény ismeretében már tudjuk, hogy önkormányzatunk 2005- höz képest mintegy öt százalékkal kevesebb pénzből gazdálkodhat. Előzetesen már látjuk, hogy ez évben is úgynevezett önhibáján kívül hátrányos helyzetű lesz az önkormányzat. Minden nehézség ellenére, fejlesztési elképzeléseinkkel nem hagyunk fel. Kedvezményes állami támogatású beruházási hitelekkel a város megújítását a lakossági igények alapján képzeljük el. Változatlanul elsőbbséget élveznek majd az út- és járdafelújítások és a közművek további korszerűsítése.

Kevés a támogatás

– Ön a rendszerváltás kezdetétől polgármestere Fertődnek. Hogyan összegezné tapasztalatait?
– A 90-es évek elején még jelentős állami támogatással szépülhettek a települések, elsősorban az elmaradott infrastruktúra fejlesztésére volt pénz. Ez a lendületes ütem mostanra jelentősen lelassult. A lakosság részéről ugyanakkor jelentős mértékben növekednek a közellátások biztosítása iránti igények. Az önkormányzatok többsége – anyagi helyzeténél fogva és az állami támogatások hiányában – azonban nem képes lépést tartani a kívánalmak teljesítésével. Alapvetően nem az igényekkel, hanem az önkormányzatok támogatottsági rendszerével van a baj.

Készül a rendezési terv

– Létezik-e valamiféle „fertődi modell", „fogódzó" a város fejlődése érdekében?
– Készül Fertőd város rendezési terve, amelynek különböző fejezetei a későbbi fejlesztésekre is iránymutatást adnak. A város méretéhez képest területileg és épületállományában is egy rendkívül nagy és gazdag műemlékegyüttessel, a fertődi Esterházy-kastéllyal rendelkezik. Fertőd a világörökség része is, így ezen kettősség miatt különleges, sajátos helyzetben vagyunk. A távlatokat tekintve mindez potenciálisan komoly lehetőség a város szempontjából, azonban nem látjuk az eredmények rövid időn belüli felfutását, megvalósulását: hiányoznak ugyanis a megfelelő állami pénzek.

Jobb kapcsolat a MÁG-gal

– Információink szerint nem mindig felhőtlen az önkormányzat kapcsolata az Esterházy-kastély vagyonkezelőjével, a Műemlékek Állami Gondnokságával...
– Vitathatatlan, számos ponton egymásra vagyunk utalva a műemlékek fenntartása, üzemeltetése és a város működése szempontjából. Sajnálatos tény, hogy együttműködésünk az itt lévő értékek megóvása, hasznosítása területén akadozó, véleményünket ritkán hallgatják meg, vagy csak a kikerülhetetlen ügyekben keresnek meg bennünket. Közel másfél éve késik rendezési tervünk elfogadása, mert nincs megfelelő koncepció a műemlékegyüttes revitalizációja tekintetében, azt pedig szükséges lenne beépíteni a terveinkbe. Ez így elfogadhatatlan, a jövőben tehát gyökeres változtatásra van szükség a város és a MÁG közötti együttműködés hatékonyságának növelése érdekében.

Túlpolitizált lett a világ

– Végül: mennyire sikerül Fertőd lakosságát bevonni a közügyekbe?
– Legutóbbi közmeghallgatásunkon nagyon gyér volt a részvétel, holott ezen a fórumon is szívesen hallanánk az igazán fontos, az itt élők szempontjából elsőbbséget igénylő kérdésekről, felvetésekről. Megfigyelhető, hogy nemcsak a nagypolitikától fordulnak el az emberek, hanem a helyi közélet iránt is csökken az érdeklődésük. Miért? Úgy tűnik, a közélet túlpolitizált, viszont egyre csökkennek a közpénzek, a beruházásokra fordítható összegek, amelyek éppen a közéleti munka leglátványosabb, legszebb részei lennének.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elkezdődött a volt bizományi felújítása

Mint arról a Kisalföld 2005. augusztus 16-án „Megkapták az építési engedélyt” címmel beszámolt, a soproni Ógabona téri, üresen álló, egykori bizományi áruház épületének tulajdonosa beszerezte a szükséges engedélyeket a tömb teljes körű felújítására. Az érintett műemlék környékén azonban semmi látványosabb jel nem mutatja, hogy hozzáfogtak volna a rekonstrukcióhoz. Tovább olvasom