Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Fényi Gyula utca: lesz magoldás az aszfaltozásra

Varga Gyula soproni önkormányzati képviselő szerint már évekkel ezelőtt megalakult a hiányolt útépítő társaság.

A Fényi Gyula utca egy részének útminőségét évek óta kritikákkal illetik az ott élők, akik hosszú ideje várják, hogy szilárd burkolattal lássák el a murvás utat - számoltunk be a lakók panaszairól.

Akkor megírtuk az is, javasolták hogy útépítő társaságot hozzanak létre, amit a városfejlesztési bizottság, illetve az ön kormányzat is támogathat.

A megjelent cikkel kapcsolatban Varga Gyula, a térség önkormányzati képviselője felhívta a figyelmet, hogy a lakóközösség már 2010. október 9-én, az érintett tulajdonosok több mint nyolcvan százalékos támogatottságával megalakult.

Kérvényüket az útépítésre vonatkozóan 2010. november 24-én az építőközösségi szerződéssel és a nyilatkozatokkal együtt benyújtották. Több egyeztetést is kezdeményeztek a városvezetéssel. Azaz téves azon állítás, hogy nem jött volna létre a társulás.

Úgy véli, az ügyben már lehetett volna megoldást találni, így ő is több beadványt juttatott el az városházára. A lakók készek az együttműködésre. Ezt a szándékot ki is fejezték, most az önkormányzaton van a sor.

A témában megkerestük városfejlesztési bizottság elnökét, Mágel Ágostot.

- Az útépítő közösség képviselőjével február 26-án volt egy tárgyalás. A megbeszélésen ismét szóba került, hogy hiánypótlásra is szükség lesz. Amennyiben ez megtörténik, akkor lehet döntést hozni az útépítésre vonatkozó támogatásról - közölte Mágel Ágost.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghalt Hacser Józsa színművész

A 83 éves Jászai Mari-díjas színésznő évtizedekig a Thália Színház tagja volt. Tovább olvasom