Kisalföld logö

2018. 05. 23. szerda - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Felújítják az egyetem kerítését

Sopron - Negyvenötmillió forintból újul meg a Nyugat-Magyarországi Egyetem Bajcsy-Zsilinszky utcai kerítése szeptemberre. A későbbiekben a portaépületet is átalakítják.
Megkezdődött Nyugat-Magyarországi Egyetem balesetveszélyessé vált Bajcsy-Zsilinszky utcai tégla- és vaskerítésének falújítása.

– Az egyetem saját forrásából negyvenötmillió forintot fordít a kerítésfelújításra – tudtuk meg Herczeg László gazdasági főigazgatótól. – A kerítés eredetileg nem szerepelt az általános felújítási feladatok között, de járókelőktől sok panasz érkezett rá, továbbá a „B" épület felújítása sem nélkülözhette volna ezt a munkát. A közbeszerzést egy kapuvári cég nyerte el.

Herczeg Lászlótól azt is megtudtuk, az épületet övező utcafronti tégla- és vaskerítést az eredeti állapotába állítják vissza. Néhány helyen, ahol szükséges, teljesen lebontják és újjáépítik. – Felújításra vár a Bajcsy-Zsilinszky utcai portaépület is, amelynek építési engedélye még nem jogerős – tette hozzá a gazdasági főigazgató. – Erre szintén saját forrásból tizenkétmillió forintot különítettünk el.

Reményeink szerint a kerítésfelújítás szeptember elejére befejeződik, és októberre már új portát is kap az épület. A Nyugat-Magyarországi Egyetem több épületének rekonstrukciója is folyamatban van. Jól haladnak az Erzsébet-kerti oktatóközpont munkálatai is, ahol már elérték a teljes épületmagasságot, az Ady Endre úti kollégium megkapta az új nyílászárókat. Utolsó fázisához érkezett az Erzsébet utcai tömb udvarbeépítése, az őszi szemeszter előtt már minden bizonnyal itt tarthatják a karok tanévnyitóját.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Igényes lakások épülhetnek jövőre

Sopron - Az Újteleki utca 34. és 36. szám alatti ingatlan sorsa jobbra fordul, beépítik az enyészeté lett egykori műemlék házak helyét. Augusztusban döntenek arról, nyolc- vagy háromlakásos épületet húzzanak fel a telkeken. Tovább olvasom