Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Felújítást is végez a beruházó

A hazai felsőoktatási intézmények épületeinek meghatározó részét privát beruházásban újították fel, illetve hozták létre az elmúlt időszakban, húszéves bérletidíj-fizetés fejében.

Az úgynevezett PPP-konstrukciójú létesítmények üzemeltetési tapasztalatairól tartottak Sopronban országos konferenciát.

– Az ilyen jellegű hazai beruházások mintegy tíz százaléka valósult meg a Nyugat-magyarországi Egyetem karain. Nálunk ez 12 milliárd forintos fejlesztésnek felelt meg. A PPP-konstrukció alapján húsz éven keresztül éves szinten 2,1 milliárd forint bérleti díjat fizetünk a beruházónak, amelynek felét a minisztérium állja – mondta portálunk kérdésére Herczeg László, az NYME gazdasági főigazgatója. – Intézményünknek könnyebbséget jelent az is, hogy a beruházó – és egyben a működtető – a húsz évre 2,5 milliárd forintos felújítási kötelezettséget is vállalt.

– Új vagy korszerűsített épületeink lehetővé teszik, hogy kevesebb kiadással – például külső terembérléssel – számoljunk, s a fenntartás sem a mi költségvetésünket terheli. Így a PPP-beruházásnak az előnyeit is élvezzük, és a kollégiumok vonatkozásában is vonzó körülményeket biztosíthatunk hallgatóinknak – összegzett prof. dr. Faragó Sándor rektor.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Grabner József és unokája tárlata nyílik Sopronban

Szerencsésnek tartja magát a soproni festőművész, Grabner József mert a családtagjainak adhatja… Tovább olvasom