Kisalföld logö

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -1°C | 9°C Még több cikk.

Felújítás: önrész a lakóktól

Önkormányzati program a hagyományos építésű távfűtéses épületek energiatakarékos felújításáért.

Sopronban 417 olyan lakás található a Kazinczy és Kőfaragó téren, a Baross és az Ibolya úton, amelyek hagyományos (vagyis nem panel) technológiával épültek, de távfűtésesek. Felújításukra ma még nincs központi program, de korszerűsítésük sokáig már nem halasztható. Az önkormányzat ezért úgy döntött, az idén egymilliós, jövőre pedig négymilliós alapot képez, amelyet pályázati úton működtet.
A tervek szerint egy-egy tömb felújításának egyharmadát az önkormányzat, egyharmadát a lakók, a fennmaradó részt pedig a felújításban résztvevő cégek vállalnák. A Sotáv például ígéretet tett, hogy az önkormányzati alapot ötmillió forinttal megemeli.

– Ezzel a programmal szeretnénk elérni, hogy a korszerűsített, felújított lakások, tömbök ne váljanak le a távfűtésről – mondotta Hruby József alpolgármester.
„ Hosszú távon ugyanis az egyedi fűtés, ami a lakótömbök esetében egy helyi központi gázkazánt jelent, nem lesz olcsóbb a távfűtésnél."
– Az épületek felújításának finanszírozásában azonban nem csak a Sotávra számítunk. Elképzelhetőnek tartjuk, hogy a különböző cégek – 2–4 évre – egyharmad arányban meghitelezik az általuk elvégzett munkák ellenértékét.

A lakóközösségek pályázhatnak az épületek utólagos hőszigetelésére, például nyílászárók cseréjére, szigetelésére, a homlokzat hőszigetelésére, a tetők hő- és vízszigetelésére, a meglévő központi fűtési berendezések és rendszerek, valamint a hőleadók, fűtésszabályozók, hálózati melegvíz-ellátási rendszerek korszerűsítésére, energiatakarékos cseréjére.
Hruby József szerint egyelőre arra nincs lehetőség, hogy a különböző városrészek – például gazdanegyed – rehabilitációját is támogassa a város. Jelenleg a belváros meghatározó épületeinek homlokzat-felújítása van napirenden.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ki fizesse a többletköltségeket?

Egy tömb leválása a távfűtési rendszerről több száz forint emelést jelent lakásonként legalábbis a… Tovább olvasom