Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Felújítanák a polgármesteri hivatal épületét

A pusztacsaládi önkormányzat idei legfontosabb terve, hogy elkezdhessék a polgármesteri hivatal épületének felújítását.

A több tízmillió forintos beruházáshoz pályázati támogatást remélnek.

A 288 lakosú Pusztacsaládon a rászorultak megszokták már és igénylik is a házi betegápolás szolgáltatásait. Két helybéli gondozó sorra járja az időseket, és ha kell, beszerzik a gyógyszereket és elbeszélgetnek az egyedülállókkal. Az alkalmazottak akkor is lelkiismeretesen ellátták feladatukat, amikor négy hónapon keresztül nem kaptak fizetést. Ennek oka, hogy a szolgáltatást nyújtó cég alapítvánnyá alakult át. Így viszont késve kapták meg az állami normatívát. Balogh Ferencné polgármester portálunknak elmondta, a gondozók végül az elmaradt járandóságukhoz még a karácsonyi ünnepek előtt hozzájutottak.

– Az önkormányzat idei legfontosabb feladata a polgármesteri hivatal épületének felújítása lesz – említette a polgármester. – Szeretnénk elkészíttetni a terveket, hogy ha megjelenik egy pályázat, akkor ne késlekedjünk, és egyből jelentkezhessünk. Tudjuk, jelentős, több tízmillió forintos beruházásról van szó. Annak is örülünk, ha a munkát több részletben tudjuk elvégeztetni. Ki kell cserélni a nyílászárókat, felújítani a tetőszerkezetet és a fűtési rendszert. A helyiségekben nagyok a légterek, így jelentős pénzt takaríthatunk meg a korszerűsítéssel.

A polgármester hozzátette, bár náluk jelentős cég nem működik, a környező településeken lévő vállalkozások helyzete rájuk is nagy hatással van. A helybéliek ugyanis ezekben dolgoznak és nem mindegy, hogy van munkájuk vagy nincs.

Olvasóink írták

  • 1. sólyom 2010. január 12. 16:11
    „Hallgattassék meg a másik fél is! Elvárható, hogy legalább a cikk írója tisztában legyen azzal, hogy mi a családsegítés, a támogató szolgálat, a fogyatékosok napközi otthona és a szociális foglalkoztató közti különbség, mi a feladatuk és mik a lehetőségeik! Nem kellene indulatokat gerjeszteni ott, ahol egyébként is van probléma "tengernyi"! Az meg végképp elszomorít és felháborít, hogy a Glatz család és a hozzájuk hasonló rászorulók, no meg a szociális szférában dolgozók is csak tizedrangú állampolgárok saját hazájukban, jogszabályokkal megbénítva, megfélemlítve és ellehetetlenítve. EMBER? ..EMBERSÉG?... Ugyan!
    A pénz és a hatalom bitorolja az első helyet!.... Én azért bízom benne, hogy az EMBER felülkerekedik!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Augusztus óta vár a pénzére

Vásárlással egybekötött árubemutatón vásárolt 219 ezer forintos robotgépet és adott előleget egy… Tovább olvasom