Kisalföld logö

2018. 06. 21. csütörtök - Alajos, Leila 20°C | 30°C Még több cikk.

Feloszlott a képviselő-testület

A fertőszéplaki képviselők többsége hétfőn este ismét az önfeloszlatást választotta, semmint hogy elnézze a polgármester és a hivatal egyik előadója közötti feltételezett viszonyt. A testület öt–három arányban erősítette meg korábbi határozatát, így a faluban időközi választások lesznek.
Fertőszéplakon a helybéliek izgatottan várták tegnap este az önkormányzati ülés kimenetelét. Nem kevesebbről volt szó, mint hogy együtt marad-e a testület, vagy a képviselők helyben hagyják korábbi, június 30-án hozott döntésüket: erkölcsi kifogásaik miatt nem dolgoznak tovább Bozsvári István polgármesterrel. Mint tizenkét nappal korábban, a testület ez alkalommal is öt–három arányban az önfeloszlatás, ezzel együtt az időközi választás mellett tette le voksát.

Az indítvány kezdeményezője, Hérics Istvánné képviselő érdeklődésünkre csak annyit közölt: a fertőszéplakiaknak igen, de az újságnak nem mondja el, konkrétan milyen okok játszottak közre, míg eljutottak eddig a döntésig.

A polgármester és a hivatal egyik előadója feltételezett viszonyát feszegető kérdésre adott válaszának közléséhez azonban nem járul hozzá az indítvány kezdeményezője.

Bozsvári István az önfeloszlatásról hozott határozat megerősítését követően sajnálatának adott hangot, hogy egészen pontosan még ő sem kapott választ arra a kérdésre, milyen erkölcsi megfontolások miatt választotta a képviselő-testület az önfeloszlatást. „Azt vártam, hogy valaki a nagy általánosságokon túl mondja már ki, milyen erkölcsi alapon nem tudnak velem együtt dolgozni, miből is áll ez az erkölcsi összeférhetetlenség" – nyilatkozta lapunknak Bozsvári István, aki az ülésen bejelentette: indulni fog az időközi választáson.

– Arról nem tudok, hogy a polgármesternek tiltott viszonya lenne, de amíg lelkesedéssel végzi dolgát a faluért, senki ne törődjön a magánéletével – szögezi le Németh Jenő tősgyökeres fertőszéplaki. – Az vesse rá az első követ, aki nem vétkezett – teszi hozzá Egyed Ferenc nyug-díjas. – Nem tudjuk, de nem is érdekel, hogy vétkezett-e, amíg tisztességesen viszi a falu dolgait.

– Magánemberként semmi kifogásom a polgármester románca ellen, de az sokakban ellenszenvet szült, hogy a hivatal egyik előadójával szőtt érzelmi szálakat, s ez már összeférhetetlenségnek is beillik – vélekedett egy helybéli, névtelenségbe burkolózó asszony. – Azt hiszem, ha az érintett nő otthagyta volna hivatali állását, akkor most nem lenne támadási felület...

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Véget ért a VOLT Fesztivál

Ákos nagyszabású koncertje tette fel a koronát a szombaton véget ért 12. VOLT Fesztiválra. A három… Tovább olvasom