Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Félnek, ezért a járdán kerekeznek

Sopron - A biciklisek gyakran hajtanak a járdán, ami bosszantja a gyalogosokat. Előbbiek szerint kevés a kerékpárút, az úttesten pedig félnek a megnövekedett járműforgalomtól.

– Nemrég Szombathelyen voltam és láttam, milyen komoly a kerékpárút-hálózat – számolt be tapasztalatairól Klaus Sommer, Sopronban is élő osztrák idegenforgalmi szakember.

– Minden fontosabb úton kialakítottak sávot a bicikliseknek, még a Fő téren is. Sopronban ugyanakkor elég kevés a kerékpárút, és sajnos nagyon sok bringás a járdán közlekedik, anélkül, hogy a rendőrök szólnának nekik. Pedig a gyalogosok közötti cikázás veszélyes. Másrészt az is érthetetlen, hogy a városban egyre több utat újítanak fel, de nem gondolnak arra, hogy kerékpársávokat fessenek fel a járdákra. Ezt sokakkal együtt nem tartom környezetbarát közlekedéspolitikának. Ha több lenne a bicikliút, a soproni belváros járműforgalma is enyhülne. A turizmusnak jót tenne a bővülő kerékpárút, hiszen akkor Sopront jól lehetne csatlakoztatni a burgenlandi Fertő tavi bringahálózathoz – vetette fel Klaus Sommer.

A biciklisek szerint több kerékpárútra lenne szükség Sopronban is. Fotó: Magasi
A biciklisek szerint több kerékpárútra lenne szükség Sopronban is. Fotó: Magasi

– A KRESZ egyértelműen fogalmaz, gyalogjárdán tilos kerékpárral közlekedni. Ugyanakkor tény, hogy Sopronban sajnos kevés a kerékpárút, illetve sáv felfestésével a nekik biztosított útvonal – közölte Kovács József őrnagy, a rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője. – Tisztában vagyunk azzal is, hogy a megnövekedett járműforgalom miatt sokan félnek az úttesten való kerekezéstől, emiatt választják a járdát. Viszont ilyen esetben vállalni kell azt, hogy a rendőr megállíthatja és szabálysértési eljárást indíthat ellene, amire idén huszonkétszer volt példa. A helyszíni bírság 3 ezertől 20 ezer forintig, a szabálysértésinél 30 ezer forintig terjedhet a pénzbüntetés. Arra viszont a rendőrségnek nincs kapacitása, hogy minden egyes járdán bicikliző ellen fellépjen. A kerékpáros-balesetek jellemzően nem az utakon – tehát az oldaltávolság be nem tartása miatt – következnek be, hanem a járdákon. Gyakori az udvarból kihajtó autóval való ütközés, míg az úttesten főként a jobbra kanyarodásnál sodorja el jármű a kerékpárost.

A járdán biciklizés helyszíni bírsága 3 ezertől 20 ezer forintig terjed, szabálysértésnél 30 ezer forintig a büntetés.
– Jelenleg 8495 méternyi kerékpárútja van Sopronnak, és pályázati lehetőségek igénybevételével ezt 6619 méterrel szeretnénk megnövelni – közölte Kuslics Balázs sajtószóvivő a városházáról. – Ebben van belterületi és külterületi szakasz is, hiszen a korábban kiépültek összekötése is fontos feladat.

Olvasóink írták

63 hozzászólás
  • 63. nattomi 2009. október 28. 19:40
    „Nem a járműforgalomtól való félelem riasztja el a kerékpárosokat, hanem a jelenleg hatályban lévő elavult KRESZ, amely ellehetetleníti a folytonos haladást. Például a Széchenyi téren a kétsávos részen nem sorolhatok be a balra kanyarodó sávba, mert kerékpárosként csak a szélső sávban haladhatok. Akkor mégis hogyan kanyarodjak balra. Megjegyzem, a besorolás (szabályosan végrehajtva, karjelzéssel) semmiféle veszélyt nem rejt magában, mivel az említett szakaszon a biciklisek és egyéb gépjárművek haladási sebessége közel azonos.
    Annyiban igaza van a cikknek, hogy a megnövekedett járműforgalom elriasztja a kerékpárosokat, mivel a csúcsidőben kialakult kocsisorok, a komótosan araszolgató és túl nagy helyet elfoglaló gépjárművek miatt nem lehet normális tempóban haladni (ez főként a belvárosra igaz).
    Klaus Sommer úrnak teljes mértékben igazat adok, főleg a közelmúltban felújított utakkal kapcsolatban. Annyi azonban hozzátartozik a dologhoz, hogy a soproni utak nagy részének a széle csatornafedelekkel tarkított, ami miatt alkalmatlan kerékpársáv létesítésére. Több út is alkalmas lenne kerékpársáv létesítésére, ha a szélét nem gépjárművek parkolására használnák, hanem - rendeltetésének megfelelően - közlekedésre.
    "A biciklisek szerint több kerékpárútra lenne szükség" - ha olyan minőségűek és olyan koncepciótlanok lennének, mint az eddig elkészültek, akkor köszönöm, de inkább ne... A jelenleg meglévő "hálózat" tagjai nem vezetnek sehová, véletlenszerűen véget érnek, nem lehet róluk lehajtani a becsatlakozó utakra, lankás felhajtók helyett durva szegéllyel csatlakoznak az úttesthez. A kerékpárút lakott területen belül tipikusan rossz megoldás, helyette inkább kétoldali kerékpársáv alkalmazandó. Lakott területen kívűl, nagy forgalmú utak mellett van értelme a kerékpárútnak, pl a 84-es melett Sopron és mondjuk Nagycenk között kifejezetten kívánatos lenne. Sopronban még az alábbi megoldásokból lenne jó sokat látni: nyitott kerékpársáv, besorolást segítő kerékpáros felállóhely jelzőlámpák előtt, az arra alkalmas egyirányú utcák esetén (pl Újteleki) engedélyezni kerékpárral a forgalommal szemben történő behajtást.”
  • 62. egysoproni_ 2009. október 22. 22:50
    „KRESZ kivonat
    Szerző: Kerékpárosklub, cs, 2008-05-08 09:27
    Kategóriák: A KRESZ egy, a Közlekedési REndSZabályok szavakból összeállított mozaikszó. A KRESZ voltaképpen egy rendeletbe foglalt szabálygyűjtemény, jogi nevén az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet, mely ,,a Magyar Köztársaság területén levő közutakon és közforgalom elől el nem zárt magánutakon folyó közlekedést szabályozza." (1. §) 1988 óta a közlekedés legalapvetőbb szabályait a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény tartalmazza. [Forrás: Wikipedia]

    1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól

    Gyalogosok közlekedése
    21. § (1)

    b) a segédmotoros kerékpárt vagy kerékpárt toló, továbbá a kerekes székkel közlekedő mozgáskorlátozott gyalogosok mindig a menetirány szerint a jobb oldalon haladhatnak.

    Haladás az úton
    25. § (2) Lassú járművel, kerékpárral, állati erővel vont járművel, kézi kocsival, hajtott (vezetett) állattal, valamint lassan haladó járművel - ha az út- és forgalmi viszonyok lehetővé teszik - szorosan az úttest jobb széléhez húzódva kell haladni.

    (3) Az autóbuszöblöt, az autóbusz forgalmi sávot, a kapaszkodó sávot, a gyorsító és lassító sávot, valamint a kerékpársávot a (2) bekezdésben említett jobbra tartási, illetőleg az úttest jobb szélén való haladási kötelezettség szempontjából figyelmen kívül kell hagyni. A kerékpársávon csak kerékpárral szabad közlekedni - az egyirányú forgalmú úton kijelölt kerékpársáv kivételével - az úttest menetirány szerinti jobb oldalának haladási irányával azonos irányban.

    Sebesség
    26. § (1) Az egyes járművekkel legfeljebb a következő sebességgel szabad közlekedni:

    d) teherszállításra kialakított motoros triciklivel, elromlott járművet vontató gépjárművel, segédmotoros kerékpárral, kerékpárral
    40 km/óra,

    Párhuzamos közlekedés
    36. § (8) Az autóbusz forgalmi sávban

    b) az autóbusz- és trolibuszforgalom zavarása nélkül

    ba) ha az autóbusz forgalmi sávot az úttest menetirány szerinti jobb szélén jelölték ki, erre utaló jelzés esetén (117/c. ábra) a kerékpáros, közlekedhet.

    Megállás
    40. §

    (5) Tilos megállni:

    e) kijelölt gyalogosátkelőhelyen, valamint a gyalogosátkelőhely előtt személygépkocsival, motorkerékpárral, segédmotoros kerékpárral, kerékpárral és kézikocsival 5 méter, egyéb járművel 15 méter távolságon belül;

    l) kapaszkodósávon, gyorsító- és lassító sávon, valamint kerékpársávon;

    Kerékpárok és segédmotoros kerékpárok
    54. § (1) Kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy erre utaló jelzés (117/c. ábra) esetében az autóbusz forgalmi sávon, ahol ilyen nincs, a leállósávon vagy a kerékpározásra alkalmas útpadkán, illetőleg - ha az út és forgalmi viszonyok ezt lehetővé teszik - szorosan az úttest jobb szélén kell közlekedni.

    (2) Lakott területen levő olyan úton, ahol az úttest kerékpár közlekedésre alkalmatlan, továbbá ahol a (7) bekezdés a) pontja szerint tilos, kerékpárral a gyalogos forgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 km/óra sebességgel a járdán is szabad közlekedni.

    (3) Kerékpárral az útpadkán, az úttesten és a járdán csak egy sorban szabad haladni.

    (4) Kerékpárral

    a) a kerékpársávról - kivéve, ha jelzőtábla erre utasítást ad, továbbá ha a kerékpársávot a balra bekanyarodás céljából az úttest felező vonalának közelében helyezték el - vagy,

    b) lakott területen kívül a főútvonalról balra bekanyarodni vagy megfordulni, továbbá

    c) a kerékpárútról a vele párhuzamos útra balra bekanyarodni nem szabad. A kerékpárosnak a kerékpárról le kell szállnia és azt tolva - a gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályok szerint - kell az úttesten áthaladnia.

    (5) Kerékpár pótülésén a 18. életévét betöltött vezető egy, tíz éven aluli gyermeket szállíthat. Egyébként kerékpáron személyt szállítani nem szabad.

    (6) A kerékpárt éjszaka és korlátozott látási viszonyok között a külön jogszabályban meghatározott lámpákkal kell kivilágítani és a kerékpárt hajtó személynek - lakott területen kívül - fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie.

    (7) Tilos

    a) főútvonalon 12. életévét be nem töltött személynek kerékpározni;

    b) elengedett kormánnyal kerékpározni;

    c) kerékpárhoz oldalkocsit, valamint - kerékpárutánfutót kivéve - egyéb vontatmányt kapcsolni;

    d) kerékpárt más járművel, illetőleg állattal vontatni;

    e) kerékpáron oldalra kinyúló, előre vagy hátra egy méternél hosszabban kinyúló, a vezetőt a vezetésben akadályozó vagy a személy- és vagyonbiztonságot egyébként veszélyeztető tárgyat szállítani;

    f) kerékpárral állatot vezetni.

    A járművek eltávolítása
    59. § (1) A rendőrhatóság - az üzemben tartó értesítése mellett és költségére - elszállítással eltávolíthatja azt a járművet, amely

    e) kerékpárúton várakozik.

    1. számú függelék az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelethez
    A rendeletben használt egyes fogalmak meghatározása a következő:

    I. Az úttal kapcsolatos fogalmak
    f/1. Kerékpársáv: az úttesten útburkolati jellel kijelölt - kerékpárosok egyirányú közlekedésére szolgáló - különleges forgalmi sáv.

    g) Útpadka: az útnak az úttest mellett levő, útburkolattal el nem látott része.

    h) Kerékpárút: jelzőtáblával kerékpárútként megjelölt út.

    II. A közúti járművekkel kapcsolatos fogalmak
    r/1. Kerékpár: olyan két- vagy háromkerekű jármű, amelyet egy vagy két személy emberi ereje, illetőleg legfeljebb 300 W teljesítményű motor hajt. A kerékpáron egy 10 éven aluli gyermek szállítására alkalmas pótülés, illetve kerékpár utánfutó vontatására alkalmas berendezés helyezhető el.

    III. A közúti forgalommal kapcsolatos fogalmak
    a) Vezető: az a személy, aki az úton járművet vezet, vagy állatot hajt (vezet). A segédmotoros kerékpárt és a kerékpárt toló személy nem minősül vezetőnek. A gépkocsivezetés oktatása és az azt követő gyakorlati vizsga során vezetőnek az oktató minősül.”
  • 61. karatemalac 2009. október 22. 19:42
    „56., 59.
    Én nem vagyok rendőr, sőt nagy ritkán magam is biciklizek a járdán.
    DE:
    Kerékpározásra alkalmatlan a földút útteste, ha azon fizikailag lehetetlen kerékpározni. Nem alkalmatlan az úttest a kerékpározásra, ha azon nagy a forgalom, és emiatt ott veszélyes kerékpárral közlekedni vagy az úttesten jelzőtábla, illetve szabály tiltja a kerékpárral való közlekedést, tehát ezekben az esetekben a járdán tilos a kerékpározás.
    Bővebben KRESZ hivatalos magyarázata, illetve pl.:
    http://kerekagy.blog.hu/2009/08/28/gyalogosbarat_bicikliskampany_a_margit_hidon
    és még egyéb oldalak is.
    Akinek "nem egyértelmű", mert direkt nem akarja normálisan értelmezni, az járjon utána, hogy egyértelmű legyen!”
  • 60. rebetli 2009. október 20. 18:07
    „Huligán.
    Egyster motorral elmentem egy álló sz.autó mellett!Kinyitotta az ajtót amit én észrevettem időben.Berúgtam
    az ajtót ahogy kiraktam a lábam.Megálltam,és kib..ztam az illetőt egy-két pofonnal,a mellette ülő pérát,mivel
    nekem akart jönni a hajánál fogva a faszija mellé küldtem!Ezt csak azért írom,mert még akkor sem tennék ilyet amikor szabálytalanul előzget a motoros!”
  • 59. Bokk 2009. október 20. 15:37
    „Ezért írtam, hogy nem egyértelmű. lehet így, lehet úgy megközelíteni. Alkalmatlan-e a nagy forgalmú, akár több sávos közút a kerékpáros közlekedésre, vagy csak fizikai akadály esetét értik alatta? Ráadásul nem az út széléről van szó, hanem az úttestről. Igaz, hogy a kerékpárosnak az úttest jobb széléhez szorosan igazodva kell(ett - épp eltörlik) közlekednie, de ha az rossz, akkor mehet beljebb. Mikor alkalmatlan az egész úttest a kerékpáros közlekedésre? Ha csak akkor, ha mindenhol az úttesten elsüllyed az ember a sárban, sóderban, akkor ott bizony autóval sem nagyon lehet közlekedni. Az ilyen utak mellett pedig sosincs járda.”
  • 58. egysoproni_ 2009. október 20. 12:38
    „Az út széle akkor alkalmatlan kerékpáros közlekedésre ha pl. elsüllyed a kereked a sóderban vagy a sárban. Sopronban egyetlen egy ilyen út sincs mert ha nehezen is egynémelyiken, de minden úton lehet közlekedni.”
  • 57. Bokk 2009. október 20. 12:35
    „55.
    Szerintem azért mennek a kerékpárúton, mert nem tudják, hogy mit jelent a kerékpárút. Sokak arcán látom a meglepődést, mikor a biciklis feléjük tart. Megszokták, hogy a járda aszfaltszínű és nem tudnak mit kezdeni a térkövekkel. :)

    56.
    Én is így tudtam, hogy a gyalogosforgalom zavarása nélkül, 10km/h-val lehet. Csak, ahogy a KRESZ-ben sok minden más, úgy ez sincs tisztázva. Mit jelent pontosan a közlekedésre alkalmatlan kitétel, és mit a zavarás nélkül. Mindenesetre, ha egyértelmű a kerékpáros fejében, hogy a járdán ő csak megtűrt személy és ennek megfelelően inkább nullára lassít, mint letolja a gyalogost, az belefér. Csak sajnos sok a negatív példa is.”
  • 56. Lobbo71 2009. október 20. 10:21
    „"A KRESZ egyértelműen fogalmaz, gyalogjárdán tilos kerékpárral közlekedni"

    Na, megint megszólalt az okos rendőr... Ezeket nem kéne még elküldeni nyugdíjba?

    Kresz 54. § (2) Lakott területen levő olyan úton, ahol az úttest kerékpár közlekedésre alkalmatlan, kerékpárral a gyalogos forgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 km/óra sebességgel a járdán is szabad közlekedni.

    Márpedig ahol egymást érik a személyautók meg a buszok, az az úttest alkalmatlan a kerékpár közlekedésre.”
  • 55. Ikoza 2009. október 20. 08:19
    „Szerintetek a Deák téren miért mennek a gyalogosok rendre a bicikliúton? ez a nemtörődöm hozzáállás annyira fáj...”
  • 54. Pistike 2009. október 19. 13:52
    „Szerintem ma Magyarországon kerékpárral részt venni a napi forgalomban öngyilkosság.
    Bár ahogy elnézem a bicikliseket, ez nem is érdekli őket. Példa erre, amikor a Tóth Antal utcán nem a kerékpárúton, hanem az úton, az autók között teker sötétben, kivilágítatlanul. Hogyan várják el az autósoktól, hogy vigyázzanak rájuk, amikor -a saját viselkedésükkel- azt bizonyítják, hogy nem érdekli őket, hogy mi lesz velük.”
  • 53. Bokk 2009. október 19. 13:10
    „Én minden nap kerékpározok.
    Van, hogy a járdán, de ott tudom, hogy nem nekem van igazam, nem tolok le senkit, inkább nullára lassítok, ha elengednek, megköszönöm, ahogy sweine-k is írta a 36. hozzászólásban.

    De:
    Ami hiányzik az a szemléletváltás.
    állítólag a kerékpározás egészséges, nem szennyezi a környezetet. Nem így az autóforgalom. Miközben a városokban megadott tér van a közlekedők rendelkezésére bocsátva. A kérdés, hová kerüljenek a kerékpárosok, a gyalogosoktól, vagy az autósoktól vegyék el a teret? A válasz szerintem sem a járdára húzott sárga csík lenne. A kerékpár jármű, az úttesten a helye. Ott lenne elég hely a kerékpárok számára, csak hát ez parkolók megszüntetésével járna. Akkor meg nem lehetne a bolt, meg a ház előtt közterületen parkolni, hanem csak odébb. A kérdés, hogy miként hasznosul jobban a közterület? Én a kerékpárforgalomra szavaznék. (pl. Várkerület, Erzsébet u., Mátyás Király u.) És ha nincs parkoló, tényleg csak néhány tábla és sárga csík kérdése a kulturáltabb kerékpáros közlekedés kialakítása, nem milliárdos beruházásoké - bár abból biztosan több pénzt lehet kivenni, meg lehet avatgatni.

    A Tesco felé a 2*2-sávos részen nem tudom fenn vannak-e már a bicikliutat jelző táblák. Vagy az még mindig járda? Mert közben a kerékpáros pihenőkre nyert pályázat kapcsán oda is kerültek pihenők.
    Az Aldinál csak egy híd készült el, gondolom szó esett ott is kerékpárútról, csak aztán másnak kellett a pénz?
    Az egyetlen várost átszelő kerékpárúthoz születni kell, nem lehet ráhajtani. Pl. az Alsó-Lőverekből jövet át kell kelni a Csengery utcán. Írtam a polgármesternek, hogy ugyan már mi lenne, ha mikor felújítják a Csengery-t, erre is gondolnának. Persze nem lett belőle semmi, így marad a zebrán történő átkelés, részemről szigorúan nagyon lelassítva, de azért leugrálni nem fogok, még ha az is lenne a teljesen szabályos. Aztán a Deák térnél rá kell hajtani a ki nem épített ráhajtókon a kerékpárútra, figyelve a kétirányú bringaforgalomra és az autósokra is. Plusz a rutintalanabb a vékony kerékpárútra jobbra is csak úgy tudnak ráfordulni a szűk -gyalogos - belépőkön, hogy átmennek az út másik oldalára.

    A szemlélet váltás hiányát jól mutatja, hogy az Erzsébet utcánál a Mátyás Király utcánál is a kerékpáros áll meg. Az autósok elsőbbségadása a jelenleginél jóval nagyobb torlódásokat biztosan nem eredményezne, a kerékpárosok szintbeli áthaladását biztosító bukkanó mindenkit körültekintésre és lassításra kötelezne, a kérdés csak az, mit pártolnak, kiknek kedveznek autóközpontú döntéshozóink.

    Az osztrák példa lenne a követendő, ők maximum a települések legforgalmasabb részén építenek külön utakat, amúgy az úttesteken vezetik le a parkolási lehetőségek, vagy forgalmi sávok szűkítésével a kerékpáros forgalmat. Ez olcsó, és biztonságos. A települések között sem mindenhol építenek az út szélére kerékpárutat, ahol csak lehet a kertek alját betonozzák, ezzel kedveznek a földtulajdonosoknak, a kerékpárosoknak, és a kerékpáros turistáknak is, hiszen szép vidéken visz az út, könnyebben ki lehet jutni a telekre, illetve ha nem kanyarog összevissza, akkor a települések közötti napi forgalmat is levezetheti az út. Borvidékek részére kiírtak egy pályázatot (http://www.kisalfold.hu/belfold_hirek/uj_mezogazdasagi_utak_a_borvidekekhez_es_a_tanyakhoz/2120163/), megint írtam a polgármesternek, gondolom most sem lesz semmi.”
  • 52. Beaubo 2009. október 19. 10:52
    „Szerintem a kulcsszó: TOLERANCIA !
    Ha mindenki figyel egy kicsit a másikra, a gyalogosok a biciklisekre, a biciklisek a gyalogosokra, és FÖLEG AZ AUTÓSOK MINTKETTÖRE, akkor nem lehet baj. Miért müködik ezt egy nagy városban, mint Bécsben, és egy kicsi városban mint Sopronban nem ???”
  • 51. Virgács1 2009. október 18. 19:32
    „Minden kedves kerékpározó!
    Vigyázzatok, mert ha a járdán elüttök egy gyalogost és sérülés történik, a gatyátokat is leperelhetik rólatok.
    Közeli ismerősöm járt így, pedig nem csak Ő volt a hibás.
    Szerintem a közlekedési morálon kell mindenkinek változtatnia. Az iskolában lehetne tanítani, de nem csak a Kreszt, hanem általában a közlekedést.”
  • 50. egysoproni_ 2009. október 18. 18:57
    „49. lolita!
    Nem ertem mit keres egy gyalogos a kerékpárúton? A kerékpár út a bringáss közlekedöké,de barmok sokan vannak!
    Bocs, de hasonló hangnemet szerettem volna mehütni mint amit Te is megütöttél!”
  • 49. lolita 2009. október 18. 18:53
    „Nem ertem mit keres egy biciglis a jardan?Jarda a gyalogos közlekedöke,de barmok sokan vannak!Az uton en is felek tölük föleg egy nagyobb varosban igazan nagy figyelmet igenyelnek!”
  • 48. Pistike 2009. október 18. 16:50
    „Kár, hogy ezzel a NAGY TÖBBSÉG nincs tisztában...
    Vagy csak sz@rik rá...”
  • 47. egysoproni_ 2009. október 18. 14:48
    „A JÁRDA a gyalogosoké a KERÉKPÁRÚT a kerékpárosoké az ÚTTEST pedig minden járműé!”
  • 46. Kukac40 2009. október 18. 14:14
    „Egysoproni, tudom, hogy hol kell mellény és hol nem. Attól viszont még nem ellenőrzik a lakotterületen kívül. Pistike valószínűleg azért ellenzi sok autós, hogy a robogósok cikázzanak a kocsik között mert tilos. Arról nem is beszélve, hogy a buszok és teherautók jobb oldala mellé a tüköralá ugyan úgy bemennek. Aztán csodálkoznak, ha rájuk hajtogatják a vasat. Vagy robogósra nem vonatkoznak a szabályok? Kivasaltak már pár idiótát, akiket nem tudok sajnálni, de aki vétlenvolt annak kell a tudattal együttélni.”
  • 45. soproni 2009. október 18. 13:52
    „Tricse! Igazad van..... A JÁRDA a gyalogosoké,de jó lenne,ha ezt többen tudnák.Autóban ülve sok az olyan gyalogos és kerékpáros,aki bosszúságot okoz,gyalogosként és kerékpárosként pedig az engem veszélyeztető autósokat szidom......ez már csak egy ilyen körforgás:) Azoknak,akik nem tudnák! Nincs olyan,hogy bicigli!Simán csak biciklinek nevezzétek:)”
  • 44. egysoproni_ 2009. október 18. 12:55
    „41. Kukac40!
    Lakott területen belűl miért kellene ellenőrizni a mellény meglétét? Ellenőrízzék a város határát jelző tábla után!

    http://plasma.szfki.kfki.hu/~csillag/kerekpar_kresz/Kerekpar_KRESZ.pdf”
63 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Évfordulós kultúrcsoport

Und - Ünnepi műsort rendez megalakulása 35. évfordulója alkalmából az undi Veseli Gradiscansi… Tovább olvasom