Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán Még több cikk.

Félmilliót csaltak ki a nénitől

Sopron - Mintha a fia lenne, hívta fel egy ismeretlen azt a 88 éves nénit, akitől félmillió forintot kért közvetítőn keresztül. A rendőrség nyomoz.

Újabb csalássorozat kezdődött Sopronban. Minden egy telefonhívással indul, bár él a gyanú, hogy mielőtt fölemelnék a kagylót, előzetesen terepszemlét tartanak a rosszban sántikálók. Ugyanis kizárólag idős néniket hívnak fel, akinél a hívó úgy tesz, mintha a fia lenne. „Leanyuzza" az asszonyt, és mindenféle ürüggyel pénzt kér tőle. A pénzért pedig egyik „barátját" küldi.

– Sopronban egy 88 éves asszonyt csaptak be így – közölte Milchram Ildikó őrnagy, a rendőrkapitányság vádelőkészítő alosztályának vezetője. – A fiaként telefonáló ismeretlen ötszázezer forintot kért tőle, mondván, autót vesz, a pénzért pedig egyik ismerőse megy el. Az idős asszonynak kissé furcsa volt a „fia" hangja, de teljesítette a kívánságát, s a félmillió forintot át is adta egy fiatalembernek. Másnap ment a fia az édesanyjához, aki megkérdezte tőle, megkapta-e a pénzt. Ekkor derült ki a csalás, útjuk ezután a rendőrségre vezetett. Más idős asszony is jött hasonló ügyben bejelentést tenni, tőle 800 ezer forintot kért a „fia", ám csak 300 ezret kapott volna, annyi volt odahaza. Esetükben – nagy szerencsére – még az ominózus telefonálás alatt megérkezett a nénihez a fia, így ők is a rendőrség felé vették útjukat.

Személyleírás
A kapitányság keresi azt a szőke, 30 év körüli fiatalembert, aki a pénz átvételekor drapp hosszúnadrágban, drapp színű ingben és sportcipőben volt. Ellene csalás bűntette miatt indítottak eljárást. A rendőrség kéri a lakosságot, pénzügyekben nagyon óvatosan járjanak el, s a telefonhívások során ne hagyják magukat becsapni.


Olvasóink írták

  • 15. TeknőcErnő 2009. augusztus 09. 17:16
    „Az ilyen eseteket elnézve nem csoda, hogy az Mszp kampányai elsősorban a hiszékeny nyugdíjasokat célozzák meg. Hihetetlen, hogy mi mindent elhisznek egyes emberek!”
  • 14. janika 2009. augusztus 09. 08:57
    „Mint már írtam, van egy banda (családi vállalkozás) melyben van a családfő főnök, a pénztáros a felhajtó az alkalmi sofőrök és a kivitelező!No és a számító gép! És, aki eljár a bírósági tárgyalásokra az efféle esetekben az szinte biztos benne, hogy ugyan ez a banda ténykedett ismét! Hisz a kivitelező elmebetegnek nincsenek semmiféle gátlásai, hisz a saját anyját és a közvetlen rokonságát is zsarolja, lenyúlja élősködik rajtuk! Persze életében még egy napot sem dolgozott és sehonnan nem kap ellátást! A Főnök ragadta ki még gyermekkorában az agyai felügyelet alól és bérelte neki a lakásokat több városban! Sőt alkalmi szex partnereket is szerzett neki melyből hamarosan a második gyerek is megszületik. Vajon mi lesz ezekből a kis emberkékből? Se gyermektartás sem családi pótlék, hisz nincs aki elintézze. Mint már írtam maga a hatóság szabadítja rá a társadalomra ezt az elmebeteget! Ahelyett, hogy zárt intézetbe kezelnék !”
  • 13. 1soproni 2009. augusztus 09. 08:10
    „Janika!
    Te tudsz valamit?
    Nekünk megér annyit, elnézzünk az említett rendőrségekre, hátha ...”
  • 12. 1soproni 2009. augusztus 09. 08:08
    „"Más idős asszony is jött hasonló ügyben bejelentést tenni, tőle 800 ezer forintot kért a ,,fia", ám csak 300 ezret kapott volna, annyi volt odahaza."
    Ezek szerint csak blöffölt, de (legalább) egyszer bejött neki.”
  • 11. Lézerman 2009. augusztus 09. 07:45
    „1soproni-nak.
    Igy már minden világos...Szegény asszonyt a jószíve teszi földönfutóvááá.
    Egy kérdés,a csaló honnan a francból tudta,hogy a néninek sok pénze van otthon??”
  • 10. janika 2009. augusztus 08. 18:04
    „Nem érthető, hogy a soproni rendőrség miért nem lép kapcsolatba a győri, vagy a kaposvári rendőrséggel ott van fotó bőven az efféle csalókról! Sőt a személykeírás is illik a kivitelezőre! Igaz megb kell gondolni míg a főnök és a banda keres alibit ismét és az elmebeteg elviszi egyedül a balhét!”
  • 9. idurboy 2009. augusztus 08. 17:47
    „üdv! majd ha lesz rá időm meg is sajnálom azt mindig sírnak hogy kevés a nyugdijuk akkor ez hogyis van (csalás adot is fizetetnék vele)”
  • 8. k@rika 2009. augusztus 08. 17:45
    „Az a baj, hogyha sürgősen kell a pénz, akkor bizony baj van, ilyenkor elalszik a gyanakvás és a segíteni akarás lép előtérbe. No ezt használják ki a csaló gazemberek. Sajnálom az áldozatokat!”
  • 7. 1soproni 2009. augusztus 08. 10:45
    „6.!
    Bankba készült a pénz, csak egy családi tragédia miatt pont halasztva lett.
    A furcsa hangra azt válaszolta a "fia", hogy kicsit meg van fázva, azért rekedtes.
    A kedves mama többször is figyelmeztetve lett ilyenekre, de hát a lelkét is odaadná bárkinek.

    A rendőrség megtehetett volna annyit, hogy a környező boltokba bekérdez, nincs -e esetleg kamera felvétel, amin rajta lehet a tettes, de információim szerint ez még nem történt meg.”
  • 6. Lézerman 2009. augusztus 08. 09:20
    „Hát nem tudom......Nem értem a szegény idős,esetleg szenilis néniket sem.
    -minek tart otthon 500.ill.800 ezer körüli összeget??
    -ha gyanús volt a fia hangja akkor miért nem hivta vissza???
    -és még azt nem értem,ha a sértettek gyermekei tudták,hogy mennyi pénzt tart otthon a mama,akkor ők miért nem vitték el a bankba??
    Nyilván sok kérdést lehetne még feltenni,és most sokan azt mondják rám,hogy könnyű okosnak lenni,de azért a gyermekek akik esetleg többször hallották már ilyet,miést nem tették meg a megfelelő óvintézkedést????
    Azért sajnálom őket.......”
  • 5. janika 2009. augusztus 07. 16:51
    „A kisalföld sajtó munkatársai hivatalosak voltak a Győri Munkaügyi Bíróságra, amikor ennek az elmebeteg fiatalembernek csalássorozata és az elmeállapota miatti tárgyalás volt! Társaival már fél ország városai falvai meglátogatták pontosan az efféle telefonos pénz lenyúlásokat alkalmazva! De volt különböző alkatrészek és mobil telefonok adás-vétele is virtuálisan. A jóképű elmebetegt fiatalember volt a kivitelező, a fönök és társai pedig a lenyúlt pénzeki eljátékautómatázói! A zsarú magazin be is mutatta a fotóikat és egykét esetet!”
  • 4. tricse 2009. augusztus 07. 16:11
    „Valami közelebbit róla?”
  • 3. janika 2009. augusztus 07. 13:40
    „Nem is csoda, hisz normálisnak azaz 50% munkaképesség csökkentnek állapított meg a Győri Munkaügyi Bíróság ( ooszi alapján) egy csalás sorozatot elkövető elmebeteg fiatalembert! Az senkit nem érdekelt,hogy munkára alkalmatlan,de némi teátrális képességeivel ( no meg jó tanítómesterei segítségével) bárkitől ki tud csalni kisebb, nagyobb összegeket! A zsau magazinból már közismert!”
  • 2. lolita 2009. augusztus 07. 13:17
    „Hat igen ebben is igazad van de tudod idös emberek sajnos a legtöbb aldozat akiket betudnak csapni,de ilyen rafinaltsag megsem fordulna a fejembe hogy mik vannak!”
  • 1. tricse 2009. augusztus 07. 12:42
    „Alapos lehet az a terepszemle bakker,mert ha engem felhívna a fiam,hogy küldjek neki fél millát rögtön tudnám,hogy kamu, mivel tudja,hogy 50 ezer se nincs itthon nemhogy 500!:))Meg aztán minek adni a kölöknek ha arra nem képes,hogy elmenjen érte?:))”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Áfaemelés: Akciókkal csalogatnak a kereskedők

Sopron - Bő egy hónappal ezelőtt emelkedett az áfa, de vásárlásainkkor egyelőre nem sokat érzünk… Tovább olvasom