Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

Felavatják a mentőállomást

Az új mentőállomás átadása újabb lépés a soproni egészségügy fejlesztésében.
Az új mentőállomás átadása újabb lépés a soproni egészségügy fejlesztésében – jelentette ki Rácz Jenő. Az egészségügyi miniszter szerint az önkormányzat és az állam együttesen sokat tett és tesz a soproni egészségügyért.

– Sopron egészségügyi ellátása folyamatosan fejlődik – mondta Rácz Jenő miniszter annak kapcsán, hogy holnap részt vesz az új mentőállomás ünnepélyes átadásán. – Nem is olyan régen európai színvonalú kardiológiai részleggel bővült az ország egyik legmodernebb kórháza, néhány napja pedig a mentők költözhettek ugyancsak minden igényt kielégítő és a szakmai elvárásoknak megfelelő új állomásra. A kormány már döntött arról is, hogy az országos program részeként az Erzsébet-oktatókórház 10 új altatógépet kap, mintegy 81 millió forint értékben. Ezeknek a gépeknek a szervizelése is az államot terheli, tehát a kórház mentesül a költségektől. Az említett fejlesztések önmagukban is jelentősek, de egy egymásra épülő szakmai program – például a sürgősségi betegellátás – részei. Sopronban a közeljövőben újabb – együttes állami és önkormányzati – programok valósulnak meg. Ezek közül kiemelkedő a kórház és a szanatórium közös irányítása, fejlesztése.

A miniszter a vendég

Az Erzsébet-oktatókórház területén felépített új mentőállomás ünnepélyes átadására – a műszaki már megvolt április 5-én – holnap kilenc órakor kerül sor. Az eseményen részt vesz Rácz Jenő egészségügyi miniszter is.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A soproni asszony a verésbe halt bele

Ismét gyilkosság borzolja a kedélyeket Sopronban. A Kölcsey utcában lakó Sz. Attila szombaton, valószínűleg az esti órákban olyan brutálisan bántalmazta feleségét, hogy az belehalt sérüléseibe. A férfi vasárnap kihívta az asszonyhoz a mentőket, akik a külsérelmi nyomok és a véres ágy láttán egyből értesítették a rendőrséget. Tovább olvasom