Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Fél áron a városi teraszok

Sopron - Felére csökkentené az önkormányzat a közterület-használati díjat, ettől több „teraszt", nagyobb forgalmat, élénkebb belvárost, több bevételt remélnek. A városnak kétmillió forint mínusz a vendéglátó vállalkozóknak jelentős többletbevételt eredményezhet.
Rögtönzött – nem reprezentatív – felmérésünk szerint teraszokon ejtőzni jó. Kivétel nélkül minden megkérdezettünk úgy nyilatkozott, hogy szeret napfényes kávézó- vagy sörözőteraszokon időzni, ugyanakkor valamennyien megemlítették, hogy erre Sopronban kevés lehetőség nyílik.

Kinek ne ugrana be valamelyik kedvenc osztrák, cseh vagy más országbeli város kültéri vendéglátóhelyekkel tarkított utcája, ha teraszról van szó? Ugyanakkor ki ne említené ezzel párhuzamosan a soproni belváros „kihaltságát"?

A csütörtöki közgyűlés egyik – belváros-rehabilitációhoz kapcsolódó – nagy reményű témája a közterület-használati díj mérséklése, melynek következtében az éttermet, kávézót üzemeltetők ötven százalékkal olcsóbban vehetik igénybe a vendéglátóhely előtti utcarészt.

Amennyiben a közgyűlés elfogadja, az éttermet, kávézót üzemeltetők ötven százalékkal olcsóbban vehetik igénybe a vendéglátóhely előtti utcarészt.
Amennyiben a közgyűlés elfogadja, az éttermet, kávézót üzemeltetők ötven százalékkal olcsóbban vehetik igénybe a vendéglátóhely előtti utcarészt.

– A díj feléről való lemondás évente kétmillió forint bevételkiesést jelent a városnak – mondta el a Kisalföldnek Simon István alpolgármester. – Ez a gesztus ugyanakkor megnövekedett lehetőségekhez juttatja a vállalkozókat. Célunk egyrészt a nehéz gazdasági helyzetbe került vendéglátósok ösztönzése, kiadásaik egy részének kompenzálása, másrészt bízunk abban, hogy ilyen módon vonzóbbá, látványosabbá válnak a terek, utcák.

A szerkesztőségben gyors számvetéssel jelenleg legfeljebb tíz teraszt tudunk összeszámolni, ha nem vesszük figyelembe a különböző apró vendéglátóhelyek elé kitett „két szék és egy asztal" összeállítást. Ugyanakkor mindannyian hosszan tudnánk sorolni, hogy a város mely pontjait lehetne dekoratívabbá, hangulatosabbá tenni egy-egy napernyős, szabadtéri fagyizóval, kávézóval.

Olvasóink írták

  • 18. bulcsu 2008. június 11. 18:58
    „Ne akaratok osszehasonlitani akismartoni kavezokat amagyarral.ilyen gazdassagi valsaggal sujtotta orszagbol ,mint szeretett sokat szenvedett hazam es nepem. A mi hazankban a valalkozokat ellehetetlenitik mig a "politikusaink"=RABLO BANDA,HAZUG,ELOSKODOK,NEMZETI ERTEKEKET NYOMORITOK. Addig ne nem tudunk rendet teremteni seholsem !!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 17. orgona 2008. április 26. 19:10
    „De kenyesek vagytok en itt nem ülök le,en itt nem nyalok,en itt biztos nem eszem......Aki nem megy marad otthon ily egyszerü!Kismartont pedig ne hasonlitsuk SopronhozÖrüljetek hogy enyire is kivagyunk viragozva!”
  • 16. TKOM 2008. április 25. 17:49
    „Szerintem azoknak van igazuk, akik úgy gondolják, hogy az egész várkerületet autómentessé kellene tenni, ahogy ez sok-sok városban van. Akkor igazán kellemes lenni kiülni egy várkerületi kávézó, vagy cukrászda teraszára, egy kicsit elbeszélgetni barátainkkal, ismerőseinkkel.
    Jó lenne már végre megnyitni a Petőfi téri mélygarázst, onnan gyalogosan gyorsan elérhetnék a belváros bármely pontját, a városba látogató túristák is!! Nem lenne praktikus olyan parkolási díjat megállapítani, hogy mindenkinek el menjen a kedve az ott parkolástól. (sok kicsi sokra megy, a sok kicsi nagyobb hasznot hoz, mint az egyszer nagyobb)”
  • 15. ubul2008 2008. április 24. 22:57
    „Autó nélküli élhetö Belvárost! Kultutalt uzleteket. Tiszta utcat es nyugati szinvonalu asztalokat, szekeket, es finom enni-inni valot. Ja, es kulturalt, tiszta kiszolgalokat, akik nem varnak el 20% borravalot.

    Ha valaki a belvarosban lakik, akkor ezt el kell viselnie, vagy koltozoon ki. Van valasztasi lehetoseg. Egyszeru.”
  • 14. sziszifusz 2008. április 24. 16:46
    „Persze nem minden szolis q..a meg kopasz h..e, (ugye erdész) de szeretne egy langy estén kinn beszélgetni. Sztem ha a vendéglös felvállalja a kommunikációt a lakókkal és azokat nem ellenségnek tekinti, jó kompromisszummal mindenki jóljár! Lehet, hogy valahol csak 9-ig, máshol meg éjfélig müködhet a terasz. Ez a vállalkozás kockázata.
    Ja és nem kell ezért a hatóságok+ügyvédek "hozzáértését" megfizetni!”
  • 13. erdész 2008. április 24. 15:38
    „Aki engedélyezi a teraszokat az gondoljon a ház lakóinak a szenvedésére is, akik egész nap kénytelenek hallgatni a szoláriumos q...k és kopasz h...egyerekek magasszintű de legalább hangos eszmecseréjét.A polgármesteri hivatal természetesen soha nem veszi figyelembe a soproni lakók nyugalomhoz való jogát,csak szegény vendéglátósok s...t nyalja!A városnak egy forinttal sem lesz több pénze a több /számlanélküli/turistából,csak a minimálbéres vállalkozó gazdagodik.”
  • 12. Csikasz 2008. április 23. 19:35
    „Az elképzelés akár üdvözlendő is lehetne, de a vélhető mögöttes szándék miatt kissé elgondolkodtató. A két "fő-teraszépítő" további mindenfajta teraszépítése, területfoglalása politikailag támogatott, legalizált lesz.Aztán ha akar majd más is teraszt építeni...? Megpróbálhatja...”
  • 11. SAmu 2008. április 23. 15:44
    „Ha ez a trend, akkor a szerintem alkalmatlan vezetésű Pro Kultúra milyen alapon emelte meg a Serház bérét, olyannyira, hogy végül is ki lettek ebrudalva. Tessék mondani, az üres vendéglői hely mennyit fizet?”
  • 10. sziszifusz 2008. április 23. 15:17
    „Én sem ülök le addig semmilyen teraszra a Várkeren, amíg az ifju titánok és újgazdagok benzinbüzös fülsiketítö önmegvalósítását kell végignéznem. Autó nélküli élhetö Belvárost! Hajráááá”
  • 9. Boróka 2008. április 23. 15:11
    „Háááááááááááát, gusztus kérdése!! Én bizony nem szívesen ebédelnék, sőt még 1 gombóc fagyit sem fogyasztanák el a Várkerület bármely "benzingőzös" teraszán!! El kellene dönteni végre, hogy hangulatos teraszokat akarunk, vagy marad a busz-, autóáradat!!!? Igaz én nem turista vagyok, hanem soproni városlakó... Teraszos "kávézós, fagyizós" igényemet kielégítem (ritkán) pld. Kismarton sétáló utcájában...”
  • 8. Csodabimbó 2008. április 23. 13:33
    „Jó ötletnek tartom a dolgot, bár ebből bevétel növekedés biztos nem lesz, mert azt ügyes vállalkozóink, okos módon a saját zsebükbe csúsztatják. Már az is eredmény lenne, ha a fiatalokat visszacsalogatnák a belvárosba, mert az emberek, embereket vonzanak. Inkább a várkerületen kávézgassanak, mint a plázában. Aztán el kellene gondolkodni fák, örökzöldek, bokrok telepítésén is, az is sok ücsörgőt, pihenni vágyót vonzana, ha már csatornázási munkálatok miatt a fák 60%-át kivágták az aluliskolázottak.”
  • 7. k73 2008. április 23. 12:43
    „Ok, hogy csökkentik a bérleti díjat, mert ettől a vendéglátósok bevétel növekedését, ebből adódóan a befizetett adó növekedését várják. Szép gondolat!
    Csak azt nem veszik figyelembe, hogy a legritkább esetben adnak számlát ezek a vállalkozók... Tisztelet a kivételnek!”
  • 6. Kli 2008. április 23. 10:38
    „Ha nem is nagy lépés, de ha ebből tendencia lesz, én örülök neki. Végre egy önkormányzat, aki belátja, hogy némi bevételcsökkenés, (ha úgy tetszik, befektetés) árán előre lehet lépni.”
  • 5. fűevő 2008. április 23. 10:36
    „Több mint három éve a Kisalföld napilap hasábjain megjelent írás szerint Vendégcsalógató megoldások tehetik vonzová a várost,
    TÖBB TERASZRA LENNE SZÜKSÉG.
    Végre el kellene dönteni, hogy csak a kiváltságosok létesíthetnek a
    Széchenyi tér és II RÁkoczi ferenc utca sarkán forgalmilag veszélyes helyen taraszt, vagy a nagy többség is a Várkerület csendes, idegenekkel teli forgalmasnak nem mondható részein.
    A benyujtott kérelmeket az önkormányzat különböző ürüggyel
    rendre megalapozatlanul elutasítja, ezen az ellentmondásos helyzeten már több éve változtatni kellene. Talán még nem késő!”
  • 4. csupor 2008. április 23. 10:04
    „A Várkerület gyakorlatilag kiürült.Ha ismét vissza akarják szerezni a régi hangulatát akár több terasszal és több vendéglátó hellyel kell ezt megtenni,esetleg ajándék boltokkal.Nem a terasz sok,és nem csak a Soproniakra kell gondolni hanem a turistákra,akiknek vonzó lehet majd újra a Várkerület borozókkal,sörözökkel egyszerű és elgánsabb vendéglőkkel,mint például Prága,vagy Eger stb.Sopron mindig a nyugat kapuja volt és az is lesz ha nem is így érzékeljük jelenleg.Szálodánk van bőven minden kategóriában tehát tudunk fogadni mindenkit,de a napi sétáját, nézelődését kell vonzóbbá tenni.
    kutyus elöbb tanulj megy magyarul, azután irogass!”
  • 3. csabazs 2008. április 23. 09:16
    „Kutyus!
    Ez nem politikai topik!
    2millából a kórház gyerekosztályának lehetne venni pár dolgot! Erről ennyit!

    A turizmust fejleszteni kell megfelelő programokkal!
    10 évet húztam le a vendéglátóiparban, nekem ne papolj, hogy mi van ott! Különben is minden harmadik háznál a belvárosban és környékén vendéglátó egység van!
    Soproniaknak megfizethető árak kellenek!
    Amíg itt egy gombóc fagyi 120Ft, az az alföldön 80!!!
    Hogy mit értek v. mit nem azt meg nem veled vitatom meg kutyuska!”
  • 2. kutyus 2008. április 23. 09:08
    „csabazs,bocs de 1xrű vagy nagyon,akár 1 facsípesz...foggggalmad nincs,hogy itt miről van sző..a 2millió,a város bevételét abszolut nem befolyásolja,azaz 1 BAROMI NAGY NULLA!Ha ettől növekedik a vendéglátóegységek forgalma,akkor az adó is növekszik,tehát jobban jár mki...De szerintem ez édeskevés..Még több kedvezmény kellene kitalálni,több lehetőséget,mert amit az úccsó18 évben csináltak Sopron vendéglátásával,turizmusával,az 1 nagy elba...s!Ezt nagyon gyorsan helyre kéne hozni...Nem az 1xrű soproni polgár pénztárcájához viszonyulnak az árak?Erről beszélgess a majom gyurcsókkal,és bokros lajossal,és a többi szadeszossal !Az az ídő elmúlt,hogy a vendéglátósok kirabolják a vendégeiket.Itt az ő túlélésükről van szó,ami azt jelenti,hogy sok esetben elébe mennek a dolgoknak,de ezt te ugyse érted ....csabazs 1#”
  • 1. csabazs 2008. április 23. 05:56
    „Szerintem meg van elég terasz Sopronban!
    Kölönben ezek a vendéglátó egységek nem az egyszerű soproni polgár pénztárcájához viszonyulnak!

    Nem terasz, hanem több zöldövezet kell a belvárosban!

    Milyen önkormányzati project az, amelyik visz és nem hoz bevételt????”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ágfalvi néptáncsiker

Sikeresen szerepelt Körmenden a Patakugrók. Tovább olvasom