Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Fejlesztések az Esterházy-kastélyban

Fertőd - Alig egy hónap múlva látogatóbarát fejlesztések valósulnak meg a fertődi Esterházy-kastélyban. Új helyre költözik a jegypénztár, ajándékbolt nyílik és új látogató-útvonalakat alakítanak ki.
Fókuszban a színvonal

A turistaszezon közeledtével egyre inkább felvetődik annak igénye, hogy a fertődi Esterházy-kastély több milliárd forintos rehabilitációja során a kiszolgálólétesítmények gyarapodjanak, a meglévők színvonalát pedig emeljék. Tapasztalat, hogy csak azokból a műemlékegyüttesekből távoznak jó érzéssel – és vágynak vissza – a turisták, ahol az izgalmas látnivalók mellett igen kulturáltak a körülmények. Ahol nem gond megkeresni a – patyolattiszta – toalettet; az ajándéküzlet igényes és széles választékot biztosít a helyszínen emléktárgyak vásárlására, s nem utolsósorban pedig a megéhezett-megszomjazott látogató kedvére válogathat az étkek és az italok között.

Nő a látogatók száma
Az Esterházy-kastélynak 2006-ban 130 ezer látogatója volt, tavaly már 144 ezer. Az idei forgalom alapján valószínűsíthető, hogy tovább emelkedik a műemlékegyüttesre kíváncsiak száma.
– Alig egy hónap múlva új, a látogatók komfortérzetét emelő egységekkel fogadjuk a kastély vendégeit – mondta dr. Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága igazgatója, a fertődi műemlék-
együttes miniszteri megbízottja. – A kastély keleti patkójában – a díszkaputól közvetlen balra – lehet majd megváltani a belépőt, ahol a csoportváró részben több négyzetméteres falmezőnyi látogatói parksétatervek, továbbá a kastélyra – sőt, más hazai műemlékekre is – vonatkozó többnyelvű információk kapnak helyet.

A kastélypatkó keleti szárnyában (felvételünkön balra) kap helyet az új látogatófogadó, amíg el nem készül az ultramodern tömb.
A kastélypatkó keleti szárnyában (felvételünkön balra) kap helyet az új látogatófogadó, amíg el nem készül az ultramodern tömb.


Ingyenes internetes hozzáférést is biztosítunk, azaz amíg nem kezdődik el a kastélylátogatás, akár az elektronikus leveleiket is megnézhetik a vendégek. E szárnyban működik a világörökségi iroda és a Tourinform, s itt alakítunk ki egy közel hatvan négyzetméteres ajándéküzletet is. Ebben nemcsak a kastélyról szóló kiadványok, Esterházy-parfümök, Haydn-lemezek és megújult választékú fertődi emléktárgyak, hanem a környező települések színvonalas és minőségi kézműipari, illetve gasztronómiai termékei – például bodzaszörp, méz – is kaphatók lesznek. A kastély mostani kávéházának üzemeltetését egy neves hegykői cégre bíztuk.

Ennek eredményeként a vendéglátóegység területileg kibővül, az étel-ital választéka szintén. A kastélyban több információs táblát helyezünk el, az idegenvezetők létszámát pedig emeltük. Nagy gondot fordítunk továbbképzésükre, hiszen június 3-tól új látogatói útvonalakkal várjuk a hazai és külföldi érdeklődőket. Ezek között lesz például
4 órás felfedezőtúra is a kastély eddig nem látott értékeinek bemutatásával. Rendezzük a kastély környezetét is, például új kőpadokat telepítünk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyílt nap a mentőknél

Sopron - Az Országos Mentőszolgálat 60. évfordulója alkalmából mentőnapot tartanak Sopronban a… Tovább olvasom