Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 6°C Még több cikk.

Fát ültettek az évfordulón

Illusztris németországi vendégek jelenlé-
tében zajlott a Páneurópai Piknik huszonharmadik évfordulós ünnepsége.

A történelmi helyszínen Fodor Tamás polgármester kiemelte, Európa újraegyesítése a határáttöréssel kezdődött. Abdai Géza alpolgármester, aki maga is résztvevője volt az akkori eseményeknek, személyes hangvételű visszaemlékezésben méltatta a piknik jelentőségét.

Az ünnepség végén vörösfenyőt – amely idén Németországban az év fája – ültetett el Katharina Landgraf Fodor Tamás polgármester közreműködésével.
Az ünnepség végén vörösfenyőt – amely idén Németországban az év fája – ültetett el Katharina Landgraf Fodor Tamás polgármester közreműködésével.


A Bundestag CDU-képviselője, Katharina Landgraf hazánkat mint a szabadság kapuját említette, és a német–magyar baráti kapcsolatok megnyilvánulásaira fókuszált. Kifejtette, a két ország fiataljainak közös szervezetet kellene alapítaniuk, hogy így is ápolják az 1989-es Páneurópai Piknik szellemiségét.

Jövőre szászországi ifjak látogatnak Sopronba, hogy a helyszínen ismerkedjenek meg az 1989-es eseményekkel.

Olvasóink írták

  • 4. Figyelő2012 2012. augusztus 23. 15:56
    „Horn Gyula neve jelentőségű volt akkor.
    Még akkor is ha a mai napig nem tudjuk mi történt akkor pontosan a színfalak mögött.

    Abdai Géza levelében ahogyan a cikk írja, méltatta az eseményt.
    Közben a kormány párt, és vezetői a múltat akarják megtagadni, és teszik felelőssé mindenért.

    Arról, hogy kinek van igaza, vagy sem, azt nem szeretném eldönteni, DE a kettős szemlélet módra igen.
    Hogyan is van akkor ez?”
  • 3. rozsautcai 2012. augusztus 23. 13:00
    „Igyekezhetnének.”
  • 2. prakker 2012. augusztus 23. 10:15
    „Magukat mikor temetik?”
  • 1. igazember 2012. augusztus 21. 19:38
    „Ááá ,egy kép RÓLA..............................................................Lapátol,ez igen.Addig sem velünk b....tt ki.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Így halad a fertődi városrehabilitáció

Tekintse meg Ön is a megvalósított és a megvalósításra váró projektelemeket! Tovább olvasom