Kisalföld logö

2018. 10. 24. szerda - Salamon 9°C | 14°C Még több cikk.

Ezüst a nemzetközi mezőnyben

A soproni művészpalánták igen aktívak, az egyetem alkalmazott művészeti intézetének hallgatói rendszeresen szerepelnek a különböző megmérettetéseken. Legutóbb nemzetközi autós dizájnpályázat díjait hozták haza.

Egy autós cég kiírásán a vizuális művészetek kategóriájában ezüstérmet kapott a magyar pályamunka. Az európai döntőbe 19 ország több mint félezer munkája került be divat, fotó, vizuális művészet, videó és zene kategóriában.





A Nyugat-Magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének három hallgatója, Fignár Réka, Nagy Veronika és Nyíri Barbara nyári, reprezentatív eseményre tervezett dekorációt egy autómodell számára. Négyfelé vágták az adott autó logóját, ezekből magenta és aranyszínű mágneslapokat készítettek.

A hűtőmágneshez hasonló darabokat az autóra helyezték, amelyek eredeti külsőt eredményeztek és kreativitásra csábítják az embert, hiszen a változatos formájú darabokból bármilyen ábra kirakható.

Az építész szakon idén diplomázó Veronika, valamint a formatervezőként negyedéves Réka és a szintén végzős Barbara a magyarországi első helyért 1200, míg a nemzetközi ezüstéremért 1000 eurós jutalmat kaptak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Búcsún ünneplik a fejlesztéseket

A megye határán lévő apró településen, Csáfordjánosfán nagy ünnepre készülődnek. Vasárnap búcsú… Tovább olvasom